Elhunyt tájfutók

Fehér Miklós
(1931. IV. 15.-2018. VIII. 26.)

Fehér Miklós, 2003

Fehér Miklós (Egerszalók 1931. 04. 15. - Gyöngyös 2018. 08.26.)

Válogatott versenyző, I. oszt. versenybíró, edző, a tájékozódási futás kialakulási időszakának kiemelkedő személyisége.
Az Egri Haladásban kezdett versenyezni 1952-ben, amit a Gyöngyösi Lendületben, Bástyában, Pedagógusban folytatott. Ekkor 1959-ben a Budapesti Pedagógus csapatával részt vett az első skandináviai versenykörúton Finnországban.
Ő használta először a tájékozódási futás kifejezést és készített magának laptájolót.
Három éven át képviselte a magyar színeket. 1959-ben tagja a Nemzetközi Balaton kupán győztes csapatnak. 1961-ben Csehszlovákiában Kővárival párban harmadikak a svédek mögött. Az 1960-as fényképen a jobb szélen áll.

A Mátra klub szakosztályvezetője, Mátra kupákat rendez. 1964-ben a Keletmagyar Válogatottak Tornájára készít térképet. A tardosi térképre a „kóbor apácák” megtévesztésére Füzér vasúti megálló nevet ír. Miközben éjjelente  fekete autó visz be sporttársakat a Gyorskocsi utcába. Egy erdőben talált fotózott versenytérkép eredetét nyomozzák.
1968-tól a Budapesti Spartacusban versenyez és rendez, de fő élettere a Mátra. Minden zugát ismeri, de nem tud betelni vele, fáradhatatlanul járja és fotózza.
A Mátra turistatérképek társadalmi lektora 1958-tól 2002-ig. Az 1962-es Mátra útikalauz egyik szerzője.

Egyébként rajztanár, grafikus, szakkönyveket illusztrál és megszállott természetfotós, főleg vadászújságoknak dolgozik, fotószakkört vezet.
Az utóbbi években visszavonult, legyengült, amint kórházba vitték, másnapra meghalt. 88 évet élt.

Temetése szeptember 11-én 16:30-kor lesz Gyöngyösön.
Nyugodjék békében.


Bozán György


1960
1960, Csehszlovákia, Szpartakiád
Tardos
1964, Tardos térkép