Elhunyt tájfutók

Dudás István
(1932-2020)

Dudás

Életének 88. évében elhunyt Dudás István, az OSC tájfutója, a legidősebb versenyengedélyes tájfutó.

Mets Miklós búcsúzik tőle:

"Dudás István az 50-es évek közepétől a Kismotor és Gépgyár Szerkesztési osztályán dolgozott, mint szerszám konstruktőr, csoportvezetői beosztásban. A gyár sportkörének, a Vasas Kismotor SK-nak volt a vezetője. Versenyzői pályafutása a sportkör turista szakosztályában kezdődött, majd amikor a 90-es évek elején megszűnt a gyár, az OSC-be igazolt.

Pista bácsi igazi egyénisége volt a magyar tájékozódási futó sportnak. Jó kedve, életvidámsága emlékezetes marad. Úgy tűnt, kifogyhatatlan energiákkal rendelkezik. 82 évesen panaszkodott nekem, hogy pár éve tavaszra kiesik a 'gyakorlatból'. Kicsit viccesen kérdeztem, szoktál edzeni? Ő, még soha, mondta. Turistaként nem kellett, tájfutóként járt elég versenyre. 82 éves korában elkezdte edzéseit. Telente heti 1-2 alkalommal 3-4 km-t futott a lakhelye melletti Bikás parkban! Készült az idei ONEB-en indulni, bízott a gyógyulásban. A sors másképp akarta. Az egyesületét szerető, igazi sportbarátot vesztettünk Vele. Most már az égi pályákon fogja a sikereket halmozni."

 

MTFSZ honlap


Bozán György:

Dudás Pista első versenye a nagybátonyi Vasutas kupa volt 1959-ben, ahol a Kismotor és Gépgyár csapatában indult.
.
A Budapesti Lokomotív májusban ünnepelte alapításának 10 éves évfordulóját, ennek megkoronázása lett volna a verseny, amelynek vezértérképe itt van a mellékletben.
A verseny két útvonalas (piros és kék színnel), bontott távú verseny volt, az I. osztályú állomásokat római számok jelzik. Az állomásokon időt mértek, valamint a versenyzők itt kapták meg a következő állomásig tartó feladatot. Itt írták a kartonra a menetidő túllépésért járó büntetőpontokat: percenként 1 pontot.  Ellenőrzőpont kihagyásért 60 pont járt. Egy-egy pontot érdemes volt akár bő félórát keresni.

Maga a verseny számos rendezési, szervezési hiba és bírói tévedés miatt botrányosra sikerült, de úgy tűnik ez sem vette el Pista kedvét a további versenyzéstől, amit még 61 éven át folytatott.

A versenytérképet akkoriban általában le kellett adni a célban. Pista három évvel ezelőtt láthatta viszont első versenye térképét, ami a rájegyzés szerint Darabos János, a Bp Lokomotív akkori szakosztályvezetőjének térképe volt, a Vizkelety hagyatékból került elő.
Pista mindig derűs arca a váratlan ajándéktól még boldogabbnak tűnt...

1959