Búcsú Feri bácsitól

Mindenki csak Feri bácsinak szólította Déri Ferencet úgy, ahogyan azokat hívjuk akiket szeretünk. Pénteken még ott ült a Postás társalgójában, szombaton még kiment kedves "Telepére" és azóta megszokott helye üresen maradt.
Ha gondolt volna a halálra, ha végrendeletet írt volna bizonyára megtiltja, hogy megemlékezzünk róla. Szerepelni nem szeretett, dolgozni annál inkább. Csendesen, szerényen, a háttérben, de végtelen precizitással, pontosan, Akár mint szakosztályi gazdasági felelős, intéző, akár mint a minősítési bizottság tagja. Nem válogatott az elvégzendő feladatok között.
A Vörös Meteor sportegyesület tagjaként már ott állt az ötvenes évek elején a versenyek rajtjánál és alakja, örökké derűs természete azóta összeforrott a tájfutás történetével. Később azután a versenyzőből sportvezető lett, országos versenybíró, számtalan verseny rendezője. Amikor már egészségi állapota nem engedte a pályakitűzést, ellenőrzést, akkor indító vagy célbíróként tevékenykedett. Mindegy, hogy mit, csak dolgozni, ott lenni, együtt a versenyzőkkel. fiaival, lányaival. A kereskedelmi pályán szerzett évtizedes tapasztalatainak nagy hasznát vette a sportéletben is. A mások szemében lélekölő feladatok az ő asztalán eltörpültek, a versenyeredmények, minősítések élni kezdtek. Névsorok, címjegyzékek, nevezések, bíróküldések játszi könnyedséggel alakultak.
Furcsa dolog, hogy egy sportemberre, mint kiváló adminisztrátorra gondolunk. Pedig mint versenyző is megállta a helyét. Ismerte a tájfutás minden csínját-bínját. Tanácsai, taktikai ötletei, pályaelemzései sok fiatallal érttették meg a lényeget, éreztették meg a térkép és terep összefüggéseit, a tájfutás szépségét.
A sportolással nehezen fér össze a halál fogalma. Az ember nem tudja maga elé képzelni, nem tudja elhinni a visszavonhatatlan tényt. Ezzel a hitetlenkedéssel álltak a tájékozódási futók képviselői az ő ravatala körül is és mindannyiunk nevében megfogadták, hogy emlékét szívükbe zárják és megőrzik.

Maácz Benedek
Tájékozódási futás, 1976/4