Elhunyt tájfutók

Dénes Ildikó
(1969-2021)

Dénes Ildikó

A Kalocsai SE tájfutója, versenybírója, mindenese.
Április 10-én, méltósággal viselt hosszan tartó súlyos betegség után, életének 53. évében elhunyt Dénes Ildikó. 10 éves korában a Szegedi Vasutasban ismerkedett meg a tájfutással, a korosztályokat végigjárva legnagyobb sikerét 1992-ben érte el, amikor a bajnok felnőtt női váltó tagja volt. 1998-ban igazolt át a Kalocsai SE-be férjét, Dénes Zoltánt követve. Igazi tájfutó családot alapítottak, mindhárom leányuk a mai napig aktív versenyző. Aktívan részt vett az egyesület versenyeinek szervezésében és mindennapos ügyeinek intézésében, de más klubok is sokszor hívták segíteni világversenyektől a kisebb rendezvényekig.
Temetésére április 23-án 15 órakor kerül sor a kaskantyúi temetőben.


 Búcsú Dénes Ilditől, a tájfutók „Mamájától”

Hogy ki is volt Dénes Ildikó?! Egy szerető feleség, aki bearanyozta férje mindennapjait, egy Anya, aki örökké védelmezte gyermekeit, egy mosoly a rajtban, aki tárt karokkal várta, hogy utadra engedhessen az erdőbe, egy bátorító szó, ha elakadtál az életben, egy erős nő, aki megküzdött a leküzdhetetlen betegséggel…
Nehéz szavakkal leírni, hogy miért is vált ő sok tájfutónak a pótanyjává, így ezzel nem is próbálkozom, de azt megpróbálom szavakba önteni, miért lett, aki. Szegeden látta meg a napvilágot és itt is élte le gyerekkorát 8 testvérével együtt. Útja sok felé vezette az életben nagy örömünkre a tájfutás felé is. 1979-ben Blum László toborzásának köszönhetően, beleszeretett mindannyiunk szerelmébe a tájfutásba. Sok szép eredményt tudhatott maga mögött, amiről a kupákkal teli szekrény árulkodik a Dénes család otthonában. A SZVSE színeiben versenyzett sokáig, majd ahogy jött Dénes Zoli és elrabolta a szívét szép lassan, jött a Kalocsai SE is, aminek ügyeit együtt intézték és együtt rendezték azokat a híres kalocsai versenyeket, amiken az esték mindig homokfelhőben való táncolással végződtek.
3 gyermek édesanyja: Krisztié, Orsié és Rékáé. A „Dénes lányok” szüleiknek köszönhetően a természetben nőttek fel, adott volt a tájfutás számukra is, mondhatjuk, hogy nem esett az alma messze a fájától. Öröm és boldogság övezte Ildi életét, de azért néha ott volt az a bizonyos „csúnya nézés”, amitől fülét farkát behúzta az ember és rögtön tudta, hogy valami rosszat csinált, de a nézés után pár pillanattal megjelent a széles mosoly az arcán, amire mind emlékezni fogunk, az a melegség a szívében és az a humor, pozitivitás, ami a betegsége alatt az erőt adta számára. Most jönne az a rész, hogy szomorúsággal a szívünkben búcsúzúnk tőle, de mi nem búcsúzunk, mert ő mindig velünk van és lesz is, ha szükségünk lesz rá. Most is fent mosolyog és arra kér mindenkit, hogy ne sírjatok, megnyugvást talált a lelkem!


MTFSZ honlap