Elhunyt tájfutók

Csongrádi Jenő
(1946-2021. IV. 9.)
Csongrádi Jenő

Tájfutó, versenybíró, korábbi edző, térképkészítő.
2021. április 9-én türelemmel viselt súlyos betegség után 74 éves korában elhunyt Csongrádi Jenő, a BEAC tájfutója.
Klubtársa, Síkhegyi Ferenc emlékezik rá: „Három hét sem telt el azóta, amikor néhányunkat, szenior BEAC-osokat  az éledező tavasz ígérete  kicsalt a Vadaskertbe, hogy a szinte csukott szemmel ismerős sziklák és kövek között jelképes évadnyitót tartsunk. Igaz, Jenő nehezen múló hátfájásra panaszkodott, de azt azzal az unalomig csépelt mondással ütöttük el, hogy akinek semmije sem fáj ilyen korban, az már nem él.
Optimistán, szenior versenyekről, soha el nem készülő térképhelyesbítésekről szőttük az álmokat, hogy na, majd a vírushelyzet után mi lesz, mi nem lesz. A tavasz megrögzött bizakodói voltunk, telve tervekkel. Persze, ezek nem mind a tájfutás köré szerveződtek, hiszen – bár a sport hozott össze bennünket, – a kapcsolataink régen azon túlmutató barátsággá változtak át.
Jenő annak az ős-BEAC-os rendszernek révén került kapcsolatba a sporttal, hogy az ELTE-n az alsóbb évfolyamos geológus hallgatóknak a testnevelés tanmenetébe beiktatták a tájékozódási futást. Ennél testhezállóbb testmozgást terepre készülőknek nem lehet találni.  A Garay Sándor, Vörös István és Bojárszky Dezső vezette szakosztály őt is a sportág örök hívévé tette. Mint sokunk, Jenő is itt talált életre társat magának a korábbi ifi menő, Bánhegyi Márta személyében.
Jenő a geológiai technikum és az egyetem elvégzése után a mátrai érckutatásban dolgozott, de a tájfutás ott is az élete részét jelentette. Mártással a Recski Bányász egyesületnél fiatalokból szakosztályt alakítottak, edzősködtek, és térképet helyesbítettek.
Az ércek kutatása töltötte ki a teljes szakmai karrierjét, és a fokozatosan növekedő szakmai elismertsége révén egyre többször kapott külföldi munkákat és szakértői meghívásokat, de ha két munka között hazajöhetett, a sportághoz, a BEAC szenior csapathoz mindig visszatért és a csapatok kihagyhatatlan tagja volt. Rendkívüli kapcsolatteremtő készsége és nyíltsága révén sok sporttárs ismerte és szerette, a szakosztályunkon belül pedig ez a tulajdonsága számos barátság forrása lett.
A tavalyi év baljós, betegségekkel terhelt felhőket sodort a családja fölé. Mikor Mártás késő ősszel elhunyt, bár Jenőn kívülről kevéssé látszott, lélekben maga is elerőtlenedett.
Búcsúzunk hát most már mindkettejüktől. Ha emlékezünk rájuk, egy mosoly mindig együtt jár vele: családjuk, barátaik, kollegiális kapcsolataik optimista és szeretetteli ápolása nyomot hagyott bennünk, így magunk is valamivel jobbá váltunk.”

MTFSZ honlap


DR. CSONGRÁDI JENŐ
1946–2021.
Ismét szegényebb lett a magyar földtan egy nagy tapasztalatú, nemzetközi szinten széles körben elismert szakemberrel, kollégánkkal és barátunkkal, dr. Csongrádi Jenővel.  Hosszú betegség szövődménye nyomán távozott el  2021 április 9-én.
A szakmáink mindenkori élvonalát adó egykori Szabó József Geológiai Technikumban szerzett képesítést 1964-ben, majd geológusi oklevelet az 1969-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Doktori értekezését 1970-es évek második felében a nyugat-mátrai ércesedés vizsgálatából védte meg.
Szakmai pályáját a recski ércesedést kutató csapat tagjaként kezdte 1969-ben, ő végezte az ércesedések ércföldtani mikroszkópos vizsgálatát, részben Egerben laboratóriumban, részben Recsken, a terepen. Pályáját a MÁFI geológusaként folytatva vett részt a Mátra ércföldtani előkutatásában.   
Hazai munkásságánál sokkal kiterjedtebb a világ számos előfordulásán végzett tevékenysége. Akkori viszonyok között ritka képességként magas szintű német, angol, orosz nyelvtudással rendelkezett, így ez mozgását is megkönnyítette a különböző nemzetközi térszinek között. Elsőként Mongólia említendő, ahol negyven év során több szakaszban  dolgozott, akár mint magyar expedíció szakmai vezetője, akár mint ENSZ szakértő, vagy utoljára a thaiföldi irányítású kutatóexpedició szakembere. Hosszú éveket töltött az Outukumpu-Placer Dome  kutató konzorcium  alkalmazásában, számos európai, afrikai, dél-amerikai, ázsiai helyszínen. Többek között hosszabb ideig a vállalat kazahsztáni projektjeit koordinálta.  Később független szakértőként, euro-geológusként működött, rövidebb megbízásokkal, sokszor Jakutföld és Afrika között ingázva. Két könyvben írta meg kalandokban és élményekben gazdag szakmai életének történetét.
A legutóbbi időkig aktív, utazó szakértőként volt nagykövete a hazai földtannak. Minden idelátogató külföldi érckutató az ő telefonszámával és nevével felfegyverkezve érkezett elsőként az országunkba. Nagy erőfeszítéseket tett, de hasztalanul próbálta a megrekedt recski befektetői tárgyalásokat újra sínre helyezni.
Sohasem szakadt el kedves sportjától, a tájfutástól, ahol egészen 2021. kezdetéig versenyeken is indult, szenior kategóriában.
Szakmánkon túl családja, testvérei, gyermekei, unokái számára hagy nagy űrt távozása.  Isten veled Jenő, hiányozni fogsz mindannyiunknak!

Földessy János