Elhunyt tájfutók

Bojárszky Dezső
(1942-2014)
Bojárszky

Nehéz dolog megemlékezni egy sporttársról és jó barátról úgy, hogy az ötvenöt éves korosztálynál fiatalabbaknak előbb hosszasan ne kelljen taglalni a tájfutásban és a BEAC-ban eltöltött éveit, és az ottani szerepét. Ez már a sportág történelmének a része.
Ungváron született, ahonnan édesapja orvosi szolgálati helyeit követve a Hernád-folyó menti Zsujtán és Berentén élt, majd a miskolci Földes Ferenc Gimnázium elvégzése után egy évig bányász volt. Kazincbarcikáról friss ipari felsőfokú végzettséggel érkezett Budapestre és Veszprémben szerzett egyetemi diplomát. A némi atléta múltú fiatal embert Bajusz hozta le a BEAC tájékozódási szakosztályába. Versenyzőként kevés sikert ért el, de rendkívül gyorsan kiderült szervező készsége, gyors döntési képessége és emberi kapcsolatokat teremtő jó tulajdonságai. Vörös Istvánnal, Garay Sándorral együtt ő vette a hátára a szakosztály vezetését. A klub hamarosan az egyik legnagyobb és legsikeresebb lett az országban. Válogatott versenyzők és nemzetközi sikerek, kiváló utánpótlás és több tucatnyi olyan versenyző verbuválódott az irányítása alatt egybe, akiknek a szellemi közösség legalább annyira fontos volt, mint maguk a sportsikerek. Így tudott kialakítani egy sikeres térképhelyesbítő gárdát, egy megbízható, bajnokságokat rendező, és jeles nemzetközi versenyt szervező csapatot.
Még magánélete is összefolyt a sportág mindennapjaival. Lakóhelye a pasaréti Balogh Ádám utcában a tájfutó élet egyik nem hivatalos, de fontos központja lett. Komoly megbeszélések, de ha a sportszerű élet megengedte, akkor hajnalig tartó bulik színhelye. Más klubok tagjai, külföldi versenyzők és sportvezetők megbízható partnere, akik előtt az ajtója minden helyzetben nyitva állt. Élettársat is a BEAC-osok közül választott: Piróth Eszterrel kötött házasságát csak halála szakította meg. Két gyermekük Eszter és András.
Ez az időszak, a hetvenes évek fordulója és az első fele volt a mai értelemben vett versenysport kialakulásának ideje. A szervező képességét az egyetemi sportklub vezetőségében és a szövetségben is megmutatta. Jelentős támogatást kapott tőle Skerletz Iván főtitkár az új sportág kialakításához, megerősödéséhez és elfogadásához, egy ideig az MTFSz Nemzetközi Bizottságát is vezette.
A hetvenes évek közepén egy sikeres szakosztályt és egy lendületben lévő sportágat hagyott ott, képességeit a műszaki életben, a papír- és gépiparban, majd az ország műszaki fejlesztésében kamatoztatta hasonló sikerekkel. A BME-n doktorált, a csepeli Papíripari Vállalatnál majd két évtizedig volt gyárigazgató.
Mi, akik napjainkban nosztalgiával gondolunk vissza sziporkázó, energiáktól teli csapatszervező képességére, biztos és sikereket hozó döntéseire, most is érezzük hiányát a sportágban.
A fiatalabbak, akik már nem ismerhették, gondoljanak egy rövid ideig arra, volt valamikor, negyven egynéhány éve egy elhivatott, a tájékozódási futást önzetlenül szerető és támogató csapat, köztük Dezső, akik megalapozták sportágunkat, biztos körülményeket teremtve a továbbéléséhez és sportsikerekhez! Ha a sikerek szerényebbek, mint ők szerették volna, az bizonyos, hogy nem őrajtuk múlt.
Temetése 2014. augusztus 4-én volt a lágymányosi Magyar Szentek Templomában. Több száz tisztelője között ott voltunk számosan tájfutók, akiknek még most is nehéz elfogadni eltávozását.

Sikhegyi Ferenc
Tájfutás, 2014/5