(1954-2006)
Mák, Zsák, Zacskó, Stanicli - mondogatta annak idején Bőcsi Feri, amikor a DVTK
férfi tájfutó csapatának összeállításáról faggatták a vetélytársak. A hetvenes
évek derekától ugyanis, Major Árpád vezetőedzősége alatt, a diósgyőrieknél a csapatösszeállításban
is nagy taktikázások folytak. (Egyszer például a Kisasszony-erdőben rendezett
országos váltóbajnokság tömegrajtjáról "késett le" tudatosan Dosek 'Toncsi, s
így sikerült a mezőnyt hátulról kikerülve ragacsok nélkül elsőként célba érve
élről indítania Bőcsit ...)
Bőcsi Ferkó névsora Mák Józsi kivételével persze csak jópofa, de fiktív lista,
mert a DVTK férfi csapata valójában Béres András, Bőcsi Ferenc, Dosek Ágoston,
Kovács Attila összeállításban aratta a legnagyobb sikereit, s nyert például országos
csapatbajnokságot.
Feri - Árpi hatására - atlétából lett tájfutó és egészen a válogatottságig vitte.
Az első edzésen, amelyet Diósgyőrbe igazolásom után 1977 tavaszán együtt nyomtunk,
Puskaporostól a műúton futottunk Hollóstető felé. Azért emlékszem olyan élesen
rá,, mert akkoriban nem voltam igazán hozzászokva, hogy ne tudjak ellépni valakitől,
ha akartam. Tőle nem tudtam... Úgy ki tudta futni magát, hogy egy Zsíros-hegyen
rendezett Valkony Ferenc-féle Vidékbajnokság után már hazautazás közben a városi
kék buszon csuklott össze. Küzdeni akarása hosszú távon is tartós volt, aminek
lett is hozadéka. A teljesség igénye nélkül egy kis statisztika Major Árpi gyűjtése
nyomán az F21 kategóriában elért eredményeiből: ONEB 1981 6.; 1982-ben 5.; OCSB
- 1979 1.; 1980 2.; 1981 3.; 1982 3.;1983 2.; OVB - 1979 3.; 1980 2. Feri 1979
és 83 között 5 éven át megszakítás nélkül I. osztályú tájfutó volt, miközben 1979
és 1984 között a szakosztály technikai vezetői teendőit is ellátta.
Keménysége mellett Ő volt a csapat mókamestere. Tréfában még önmagát sem kímélte,
vidáman mesélte élete legrövidebb versenyének történetét: egy biatlon viadalon
(mert ő sífutással is kacérkodott) a hátán lévő puska csöve a kezdő nekirugaszkodásnál
beakadt az alacsonyan kifeszített rajtszalagba és hanyatt vágta. Noha egyáltalán
nem volt feladós típus, abban a pillanatban befejezettnek nyilvánította a küzdelmét.
Szinte hihetetlen, hogy a mindig mosolygós, örökifjú Bőcsi Ferenc nincs többé.
Miután hirtelen hagyott fel a sportolással, s emiatt ugyancsak kigömbölyödött,
s mert a focit mindig is szerette, ügyesen kergette a labdát. Egy ilyen baráti
sörmeccs után váratlanul csak összeesett, és már nem tudtak rajta segíteni.
Amióta a DVTK megszűnése után nagyritkán összetalálkoztunk, mindig félkomolyan
megfenyegetett: "Készülj Attila, mert ha újra elkezdek futni, legyőzlek!"
De sajnos soha nem kezdett el.
Ha megteszi, talán még nagyon sokáig köztünk maradhatott volna.
Bőcsi Ferkó, megőrizzük emlékedet!
Diósgyőri tájfutótársaid nevében (is):
Kovács Attila
Tájoló 2006/3.
