Elhunyt tájfutók

Bessenyei István
(1942. X. 2.-2024. II. 29.)
Bessenyei István

Életének 81. életévét betöltve, 2024. február 29-én, elhunyt a Nógrád vármegyei tájfutósport egyik nagy ikonja Bessenyei István.

Kisterenyei származásúként fiatalon került az SBTC természetjáró szakosztály tagjai közé került, ahol a tájékozódási sport szerelmese lett.
Legkiemelkedőbb sportági eredményét a hatvanas évek derekán, hazánk ez idő tájt legrangosabb nemzetközi versenyén, a Balaton kupán érte el. Ő volt az első Nógrád megyei versenyző, aki I.oszt. minősítést tudott elérni.

1963-ban a háromfordulós megyei egyéni felnőtt bajnokságon összetettben bajnoki címet szerzett, melyet a későbbi években számtalanszor megismételt. Nemcsak a versenyzést, hanem a sportági felkészítést is előtérbe helyezte. 1965 telén az SBTC-tájékozódási versenyzői számára az téli edzések mellett térképolvasási tanfolyamot tartott. Egy évre rá 1966-ban a Mátrában lebonyolított országos Tanácsköztársasági tájékozódási futó emlékversenyen több társával együtt őt is megbízták az egyik legfontosabb feladattal, a versenypályák kijelölésével.

A sportág 1970-es önállósodását követően Bessenyei Istvánt és versenyzőtársát a szintén kisterenyei Szarka Sándort, a megyei szakszövetség tagjai közé választották.

Az SBTC tájfutóinak kényszerű (1977) megszüntetését követően, tevékenységét az új központi városi sportszervezetben az STC-ben folytatta.
Ebben az évben egyik fő szervezője volt a később nagy sikert aratott 13+1 tehetségkutató tájfutó versenysorozatnak.
Az STC tájfutói az 1979. évi versenyévadot komoly sikerrel zárták. Ebben az évben Nógrád megyében az összes egyéni sportágat tekintve, csupán tíz sportoló tudott élversenyzői, I. osztályú minősítést elérni, közte volt Bessenyei István vezetőedző három tájfutója: Honfi Gábor, Kéri Péter és Zentai József.
1983-ban a magyarországi tájfutó világbajnokság sikeres lebonyolítását I. osztályú versenybíróként segítette.

Az elmúlt évtizedek jogutódlásos egyesületi névváltozásai során- STC, Joulimpex-Dornyay,-Salgótarjáni Dornyay- edzőként, szakosztályvezetőként, versenybíróként, versenyzőként napjainkig meghatározó egyénisége volt a megye tájfutó sportjának.
A térségben lebonyolított nemzetközi részvételű ötnapos Hungária kupákról, a szűkebb hazánkban megrendezett országos bajnokságokról, kupaversenyekről és a több mint másfél évtizede útjára indított Nógrád Nagydíj többfutamos nemzetközi rangsoroló versenyről sosem hiányzott.
Ha tájfutásról volt szó, rá mindig számítani lehetett.
Bessenyei István több cikluson keresztül a Nógrád Megyei Tájékozódási Futó Szövetség elnöki tisztségét is ellátta.

Pár éve a Dornyay szenior tájfutói, Sramkó Tibor, Id. Pelyhe Dénes, Győri László rábeszélték az ismételt versenyzésre.
Néhány nappal a 77. születésnapját követően 2019. október 12-13. Szlovákiában, Losoncon vette kezébe a tájolót, öltötte magára utoljára bozótruháját, húzta fel lábára tájfutó cipőjét.
A közös szlovák-magyar országos egyéni és csapatbajnokságon korosztályában a 11. helyen zárt, még csapatban Sramkó Tiborral, Nagy Ákossal együtt a Salgótarjáni Dornyayt képviselve a 10. helyezést szerezték meg.
A tájékozódási futó sporthoz, tarjáni egyesületéihez (a jogutódlások mellett is) haláláig hű maradt.

Én őt, mindig mesternek szólítottam, ő meg engem az 1974-es Hungária kupán történt szerencsétlen versenybalesetem óta, gyereknek szólított.

Bessenyei István temetése 2024. március 23-án (szombaton) 11 órakor a salgótarjáni új köztemetőben lesz.  
(A család kéri a temetésre érkezőket, hogy részvétüket egy szál fehér rózsával vagy kisméretű koszorúval fejezzék ki.)

Nyugodjék békében MESTER!

Zentai József

Bessenyei István Bessenyei István