"Azt tettem, mit tenni kell,
mit vetettem, már kikel.
Holnap ajkam néma tán,
győztes, gondolj néha rám"
(Gábor Andor)

Ezzel az idézettel kezdődik a Vasas Sport Club 1986-ban kiadott jubileumi "75 év piros-kékben" című könyve. E gondolatnak szomorú időszerűséget ad most Balázs Éva a sífutó, a tájfutó, az edző, a sporttárs közelmúltbeli halála.
Az 1942-ben született sportoló sportpályafutását röviden így foglalták össze a fent említett könyvben:

BALÁZS ÉVA
Fiatalon, 1957. tavaszán kezdett versenyszerűen sportolni. Már általános iskolás korában is több sportággal megismerkedett, Vihar Levente röplabdában és Beták Imre sífutásban vezette be a sportolás rejtelmeibe. Egy mátrai kirándulás alkalmával Kállay Irén, a Vasas sífutója, testnevelő tanárnő fedezte fel. Sífutó versenyzői pályafutásával egy időben, 8 évig tájékozódási futásban is sportolt, ahol válogatottságot is elért. A klub tájékozódási szakosztályának szervezője és edzője volt az 1970-74-es évek között. 1957-72 között válogatott kerettag volt, közel 100 nemzetközi versenyen vett részt (5 km, 10 km, 3*5 km-es váltófutásban). A serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnokságokkal együtt több mint 60 bajnoki címet szerzett. Két világbajnokságon indult, 1962-ben Zakopanéban 31., 1972 Srebske Plesóban 23. lett. Két olimpián is indult, az 1964-es innsbrucki olimpián 8. és 19. lett, 1968-ban Grenoble-ban pedig 23.
A Vasas színeiben 36 országos felnőtt bajnokságot nyert (15 egyéni, 14 csapat és 7 váltó), és a Vasas Sport Club-ban az 1911 óta szerepelt sportágakból összeállított egyéni bajnoki örökrangsorban az első helyet foglalja el. A Vasas Sport Clubnak 1975-78 között elnökhelyettese is volt.
A Vasas Sc Tájfutószakosztálya címszó után a következő sorok olvashatóak:
Alakulási év: 1970.
A szakosztály megteremtője, "szülőanyja" - a sokszoros válogatott, 36-szoros piros-kék sífutóbajnok: Balázs Éva volt. A hetvenes években Balázs Éva a Vasas síszakosztályának volt a versenyzője, és kiegészítő sportként a tájfutást (másnéven: tájékozódási futást) választotta: Miután a Vasasban nem űzték ezt a sportágat, kénytelen volt - vendégsportolóként - más egyesületben versenyezni. Skerletz Iván, a Tájfutó Szövetség főtitkára népszerűsíteni, tömegesíteni akarta a tájfutó sportágat, és ezért biztatta, bátorította Balázs Évát: alakítson a Vasasban tájfutószakosztályt.
Balázs Éva hajlott a szóra, megkezdte a szervezést. Különösen azok után, hogy Várfi Ferenc, a klub elnöke támogatta a gondolatot, és az 1970. évi Vasas küldöttközgyűlésen elfogadásra terjesztette elő az új sportágat. A közgyűlés nem gördített akadályt Balázs Éváék elé:
Önálló szakosztályként fogadták el immár a tájfutókat. Meg kell jegyeznünk, hogy a szakosztály hivatalos megalakulása előtt is működtek már a tájfutók, a klub természetbarát-szakosztály keretein belül. Sőt voltak tájfutóversenyek, amelyeken a piros-kék természetbarátok segítettek a rendezésben, lebonyolításban.
Most már hivatalosan is megalakult a piros-kék tájfutó-szakosztály. Elnöke: Horváth Sándor, titkára: Hatta Károly lett. A szakmai munka irányítását Balázs Évára bízták. Jobb kezekbe nem is kerülhetett volna, hiszen ő maga is válogatott szinten űzte ezt a sportágat (1965-73 között), és az edzői feladatok ellátása mellett még sportolt is a tájfutókkal. Szakmai munkájában Herpai Gábor segédedző támogatta. A szakosztály tagjait elsősorban a klub természetbarát és a síszakosztály versenyzőiből toborozták. Kb. 20 fő az indulási létszámuk.

TÉRKÉP, TÁJOLÓ ÉS FUTÓLÉC

A sportág jövőjét illetően csak annyit: 1971-ben már világbajnokságot is rendeztek.
Hazánkban, sajnos, a mai napig nem honosodott meg.
1974. tavaszán a szakosztály edző nélkül maradt, mert Balázs Éva anyai örömök elé nézett.
A szakmai munka irányítását nem sikerült megfelelő kezekbe adni, nem volt aki összefogja a lelkes, jobb sorsra érdemes kis gárdát.
A szakosztály hirtelen szétesett, a gazda nélkül maradt versenyzők átigazoltak, vagy többen abbahagyták az aktív sportolást, és a tiszavirág életű kis kollektíva megszűnt létezni, még mielőtt hivatalosan is kimondták volna feloszlatásukat!
Nem, nem tévedés: egy új sportág megszületésének lehettünk tanúi. A tájfutók között vetődött fel a gondolat: hogyan lehetne az addigi téli holtszezont sportolással, testedzéssel kitölteni úgy, hogy a tájfutó sportág lássa belőle elsősorban a hasznot.
Adva volt a térkép és a tájoló, téli időszakról lévén szó, hozzátették a futólécet és megszületett egy új sportág: a tájékozódási sífutás, amely lényegében a tájékozódási futás és a sífutás kombinációja.
Az új sportág tehát szorosan kapcsolódik a sífutáshoz. Lényege: hogy terepen, sífutva érik el a különböző állomásokat a sportolók. Mint általában minden új
dolgot, a tájékozódási sífutást sem fogadták mindenütt egyforma lelkesedéssel. Voltak számosan ellenzői, vagy - jobb esetben - semleges szemlélői.
Jellemző, hogy a sífutást a tájfutószövetségen belül alakították meg, mert a síszövetség nem vállalta! Pedig külföldön már több országban elfogadott
volt ez a sportág (NDK, skandináv országok).
Mit írhatnék személyes kapcsolatunkról, közös két klub-tagságunkról, a három sportágban való versengésünkről? Az utóbbi évtizedben nemigen találkoztunk, nem vitattuk meg ifjúkori élményeinket, nem értékeltük át a régmúlt történéseit, Még emlékszem, hogy a téli sítáborok hosszú sötét estéin, a tájfutó edzések utazásain vagy a tájékozódási sífutó versenyek külföldi útjain beszélgetve, vitatkozva az ÉLET különböző területeiről ugyancsak eltérő volt a véleményünk.
Akár a fiúkról, akár a politikáról, akár a sportolók étkezéséről esett szó. De egy dologban teljes egyetértés volt közöttük: az eredményért, a sikerért, a győzelemért, az elsőségért, a nemzetközi szintű teljesítményekért mindent meg kell tenni, rengeteg dologról le kell mondani, önállóan, egyéniségként személyreszólóan kell készülni.
Kell ehhez fegyelem, türelem, koncentráció, valamint az állandó és különböző gyakorlás mindennél előbbre való helyezése. Nemcsak inasok, nemcsak jó mesterek, hanem művészek akartunk lenni saját sportágunkban.
Évának sikerült elérnie az azóta is legjobb magyar helyezést a téli olimpián sífutásban. Volt hite és bátorsága. Merte vállalni a kudarcot. Válaszolt a kihívásokra, hogy a hóban mostoha magyar sísport büszke és eredményes kép viselője lehessen.
Tisztelem érte!

Monspart Sarolta
Tájfutás, 1992/1-2