Az első világverseny magyar indulója.
Augusztus 5-én, 86 éves korában elhunyt Almás Károlyné Neupor Márta, aki a sportág történetének első Európa-bajnokságán képviselte hazánkat.
Szarka Ernő emlékezik rá:
"Sporttörténelmi személy hagyott itt minket hosszú élete után. Ő volt az első két hivatalos magyar válogatott női versenyző egyike, és ő is szerepelt az első hivatalos világversenyen, az 1962. évi I. Európa-bajnokságon (Löten, Norvégia).
Valamikor 1959 vége felé, 24-25 évesen jelent meg akkori barátja, majd később férje, Almás Károly (alias Reszeltfogú) kíséretében egy MAFC edzésen, és ott is ragadt örökre. Megtetszett neki ez a sportág, amatőr szinten jól is futott, de a térképről csak annyi fogalma volt, amennyit egy középiskolai atlasz ad. Azonnal kiderült, hogy remekül tájékozódik futva is, és pillanatokon belül a MAFC alig létező női csapatának legjobbja lett, és jöttek az eredmények országos versenyeken is.
Ekkor még női tájfutó bajnokság nem volt, csak egyes kupaversenyeken mérhették össze tudásukat a tájfutó hölgyek, ahol majdnem mindig a Pedagógus Jávorka Péter-vezette kislányai győztek. A többiek? Meteor, MAFC, később BEAC.
1961-ben megalakult az IOF, büszkén mondhatjuk, hogy Magyarország a 10 alapító ország között van. El is határozták, hogy világversenyek is esedékesek, de nem akartak azonnal világbajnoksággal kezdeni. Így született meg az első Európa-bajnokság, amiről itt szó van, ideiglenes szabályzattal, amely megszabta a versenyzők alsó korhatárát is.
Magyarország részt is vett mind férfiakkal, mind nőkkel ezen az első világversenyen, a tisztességes helytállás reményében. Ami végül meg is történt
Ki kerüljön a női csapatba? Egyetlen személy volt egészen biztos: Győri Edit. A Pedagógus ifjú titánjai (köztük Monszpart Sarolta) a korhatár alatt voltak, nem jöhettek számításba. Az alig létező további élmezőnyből Neupor Márta (MAFC) eredményei voltak a legjobbak, ő lett a csapat másik tagja.
Ezzel bizonyára világrekordot döntött. Nem hiszem, hogy van valaki bármilyen sportágban, bármilyen országban, aki egy sportággal megismerkedés után 2-2,5 évvel hazáját képviseli egy világversenyen – és még helyt is áll! Sohasem járt skandináv terepen, sohasem versenyzett skandináv térképen, és mégis végig tudott menni, nem is a legrosszabb eredménnyel. „Akinek ennyi szép kevés, azt érje gáncs és megvetés” (Mozart: Szöktetés a szerájból).
Mi történt utána Mártikával? Ugyanebben az évben rendezték meg az első magyar női tájfutó bajnokságot (bajnok. Győri Edit), ahol Mártuska benne szerepelt az első ötben, alátámasztva, hogy nem véletlenül került az EB csapatba.
Utána jöttek a gyerekek, egyre kevesebb verseny, inkább csak sétálva, de abba sohasem hagyta, ha kellett, beugrott, ha ráért, elindult, még nyugdíjas korában is, néha csak úgy, hogy megjelent a rajtban és felvette a térképet, és mindig minden MAFC összejövetelen ott volt. Férje, gyerekei is űzték valamelyest a tájfutást, férje a sportszervezésben is aktív volt, így Mártika mindig mindenről értesült, ami a tájfutásban és a MAFC-ban történt.
A szárnyas idő gyorsan elszállt, Mártuska is megkapta a behívót. Kihagyhatatlan a tájfutás történelméből és a MAFC történelméből.
Nem siratom, búcsúzom tőle!"
