Gazdálkodási szabályzat

 

A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség kiemelten közhasznú szervezet, gazdálkodására a társadalmi szervezetek,  közhasznú szervezetekre vonatkozó előírások irányadóak.

 

Az MTFSZ gazdálkodásának rendje

1. Az MTFSZ egyszeres könyvvitelt vezet, mérlegbeszámolót készít.

2. Az MTFSZ bevételeivel és kiadásaival az éves költségvetési terv alapján a szövetség céljainak és feladatainak figyelembe vételével önállóan gazdálkodik.

3. A éves költségvetési terv jóváhagyása az elnökség előterjesztése alapján a közgyűlés hatásköre.

4. A költségvetés végrehajtásáról és a gazdálkodási feladatok ellátásáról a főtitkár az elnökségnek számol be. A költségvetés végrehajtásáról, a szövetség gazdálkodásáról szóló beszámolót, a mérleget, valamint a közhasznúsági jelentést a közgyűlés hagyja jóvá.

 

Az MTFSZ költségvetésével kapcsolatos feladatok

1. Az MTFSZ költségvetés éves tervezetének összeállításáért az elnök felelős és legkésőbb a tárgyév március 31-ig köteles az elnökség elé terjeszteni.

2. A költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló valamint a közhasznúsági és mérlegbeszámoló elkészítéséért a főtitkár felelős és legkésőbb a tárgyév március 31-ig köteles az elnökség elé terjeszteni.

3. Az éves költségvetés elfogadásáig a gazdálkodást az előző évi költségvetés előirányzatainak időarányos alkalmazásával kell folytatni.

4.  Az éves költségvetés előirányzatainak évközi módosítását, átcsoportosítását az elnökség jóváhagyásával lehet elvégezni.

5. A költségvetésnek tartalmaznia kell az alábbi tételeket:

– bevételek: támogatások, tagdíj, költség-hozzájárulás, vállalkozási bevételek, reklám, pályázat,

– kiadások:

működési kiadások:

ˇ             anyag jellegű kiadások (helyiségbérleti díj, telefon, postaköltség, irodaszer stb.)

ˇ             személyi jellegű kiadások (bér, étkezési hozzájárulás, gk. költségtérítés, egyéb) és ezek járulékai

ˇ             nem anyagi jellegű kiadások (szolgáltatások, tagdíj, nevezési díjak, OTP költség)

vállalkozási kiadások:

ˇ             anyagi jellegű kiadások (térképbeszerzés, újságkészítés, verseny-rendezés költségei)

ˇ             személyi jellegű kiadások (bér, étkezési hozzájárulás, gk. költségtérítés, egyéb) és ezek járulékai

ˇ             nem anyagi jellegű kiadások

 

Az MTFSZ gazdálkodásának szervezeti elemei

1. A gazdálkodással kapcsolatos feladatokat az alábbiak végzik:

– közgyűlés,

– elnökség,

– elnök,

– ügyvezető elnök,

– főtitkár,

– pénztáros.

– könyvelő,

2. A közgyűlés feladata és hatásköre

– az éves költségvetési terv jóváhagyása,

– a költségvetés végrehajtásáról és a szövetség gazdálkodásáról szóló, valamint a közhasznúsági jelentés elfogadása,

– a felügyelő bizottság beszámolójának elfogadása.

3. Az elnökség feladatai és hatásköre

– az elnök által előterjesztett éves költségvetés megvitatása és a közgyűlés elé terjesztése,

– a költségvetési előirányzatok módosításának és átcsoportosításának engedélyezése,

– a költségvetés végrehajtásáról és a szövetség gazdálkodásáról szóló beszámoló, valamint a közhasznúsági jelentés elfogadása és a közgyűlés elé terjesztése,

– a gazdálkodással kapcsolatos szabályzatok és határozatok megállapítása és módosítása,

– egyedi döntések meghozatala,

– a közgyűlés által a hatáskörébe utalt feladatok elvégzése.

4. Az elnök feladatai és hatásköre

– az éves költségvetési terv elnökség elé terjesztése,

– a szövetség gazdálkodási tevékenységének felügyelete,

– aláírásai és utalványozási jogkör gyakorlása,

– kapcsolattartás a felügyelő bizottság elnökével.

5. Az ügyvezető elnök hatásköre

– aláírási és utalványozási jogkör gyakorlása

– az elnökség által a hatáskörébe utalt feladatok elvégzése.

6. A főtitkár feladatai és hatásköre

– az elnökség által elfogadott éves költségvetési terv, a költségvetés felhasználásáról, gazdálkodásáról szóló beszámoló és a közhasznúsági jelentés közgyűlés elé terjesztése,

– a költségvetés felhasználásáról, a gazdálkodásról szóló jelentés és a közhasznúsági beszámoló összeállítása és előterjesztése az elnökség elé,

– a szövetség gazdálkodási tevékenységének irányítása a gazdasági bizottsággal együttműködve,

– az adatszolgáltatással, beadványokkal kapcsolatos feladatok elvégeztetése, kapcsolattartás a gazdálkodással kapcsolatos hatóságokkal,

– aláírási és utalványozási jogkörök gyakorlása,

– gondoskodás a bevételek beszedéséről, a fizetési kötelezettségek teljesítéséről,

– a szigorú elszámolású nyomtatványok őrzéséről, kezeléséről,

– kapcsolattartás a felügyelő bizottsággal.

7. A pénztáros feladatai és hatásköre

– pénzkezelés, bizonylatolás,

– eseményekkel kapcsolatos elszámolások elkészítése (egy esemény – egy elszámolás).

8. A könyvelő feladatai

– a bizonylatok, számlák alapján a szövetség egyszeres könyvvitelének vezetése,

– kimutatások elkésítése,

– adóbevallások elkészítése.

Adó és járulék kifizetési kötelezettségek teljesítése

1. Az állami költségvetéssel szembeni kötelezettségek teljesítése és az igénybe vehető támogatások bevonása és pénzügyi rendezése önadózás formájában az adóigazgatási eljárásról szóló jogszabályok szerint történik.

2. A szövetség bevételeinél a céltámogatásokat, a kiemelten közhasznú célra érkezett támogatásokat elkülönítve kell kimutatni. Ezek felhasználása, maradványainak elszámolása a támogatást nyújtó szervezet előírásai szerint történik.

3. Az adóztatás szabályos vezetésével, nyilvántartásával kapcsolatos havi adatokat az APEH által hitelesített naplófőkönyv tartalmazza, a részletes adatokat számítógép kezeli és tartja nyilván.

 

2000.06.14.