A topográfiai térkép jellemző vonása, hogy a domborzat részletes, szabatos bemutatásával, valamennyi terepelem komplex ábrázolásával, a terepi tájéko-zódást elősegíti. [1] A tájékozódási futó sportnak, lényegéből adódóan ilyen térképekre van szüksége. E fejezet témája az, hogy a tájfutó térképnek milyen követelményrendszert kell teljesítenie ahhoz, hogy a sportág igényeinek megfe-leljen, valamint az a speciális helyesbítési módszer, amely során az alaptérkép javításával ezt el tudja érni. Továbbá bemutatja azt is, hogy a GPS-en alapuló mérés hogyan kapcsolódhat be, és segítheti a terepi munkát.

A tájfutó térkép olyan topográfiai térkép, amelyet javítás után teszünk alkalmassá a tájékozódási futóversenyek céljaira. Helyesbítéssel növeljük részlet-gazdagságát azáltal, hogy kiegészítjük a tájfutókat érdeklő adatokkal, mint futhatóság, kisebb tereptárgyak és domborzati idomok. A tájfutó térkép a versenyző legfontosabb eszköze, ezért megköveteljük, hogy minden versenyző számára egyenlő feltételt biztosítson a versenyen. Hűen adja vissza a terep állapotát, legyen teljes. Adjon felvilágosítást az utak minőségéről, a terep futhatóságáról, a vizek átgázolhatóságáról. Legyen egységes, áttekinthető, könnyen olvasható, és legfőképpen pontos. A részletgazdagság igen fontos követelmény, mert több lehetőséget biztosít az ellenőrzőpontok elhelyezésére, valamint több alkalmat ad a futóknak a folyamatos térképolvasásra és rövidebb iránymenet lehetséges a támadóponttól az ellenőrzőpontig. A különösen részletgazdag terepen nagyon nehéz eldönteni, hogy mi az, amit még fel kell venni a térképre, és mi az, ami elhagyható. Általános irányelv az, hogy minden olyan részlet rákerüljön a térképre, amely tájékozódásra és ellenőrzőpont elhelyezésére alkalmas. A hazai, nagy többségükben részletszegény terepeken igyekezni kell minden apró, de azért még észrevehető tereptárgyat vagy terepidomot felvenni. Részletgazdag területen a részletek ábrázolásának sűrűsége csak olyan lehet, ami nem zavarja az áttekinthetőséget, a folyamatos tájékozódást. [2] A generalizálás általános elveinek alkalmazása fontos, de elsősorban a terepen jól felismerhető, ezáltal a tájékozódást elősegítő elemek kerüljenek a térképre. Az egységesség érdekében lényeges, hogy a terep egész területén azonos legyen a helyesbítési felfogás. Lényeges követelmény a Nemzetközi Tájfutó Szövetség (IOF) jelkulcsának alkalmazása.

A domborzat ábrázolása szintvonalakkal történik. A terep relatív magassági viszonyaitól függően az alapszintköz 1 m-től 5 m-ig változhat, de egy adott térképen belül állandó. A hagyományos tájfutó versenyszámok (klasszikus, sprint, váltó) térképeinek méretaránya 1:10000 vagy 1:15000.

A versenytérképek előállításához alaptérképre van szükség. Az alaptérkép a terepbejárás során történő átdolgozással válik alkalmassá a tájfutó versenyek céljaira. Hazánkban a helyesbítők számára, alaptérképként a területről már korábban megjelent tájfutó térképek, másfelől új területek esetén általában az M=1:10000 Magyar Honvédség katonai célokat szolgáló alaptérképei, vagy az állami topográfiai alaptérképek szolgálnak alapul. Esetenként kiegészítésként felhasználhatók a rendelkezésre álló erdőgazdálkodási térképek, városkörnyéki kataszteri térképek és a légifotók is.

A terepbejárás előtt az alaptérképet a terepi munkára alkalmassá kell tenni. A felnagyított másolatát - általában kétszerese a kiadási méretaránynak - táblára kell rögzíteni, és rajzfóliával lefedni, természetesen illesztőkeresztekkel ellátva. Az összes terepi helyesbítés erre a fóliára kerül rá, és tartalmazza mindazt az információt, amelyet a kész térképnek is tartalmaznia kell, mert az utólagos rajzolás vagy digitalizálás erről a fóliáról történik. A terepen a fóliára rajzolás különböző színű ceruzával történik, megkülönböztetve a domborzati, síkrajzi, vízrajzi és fedettségi információkat. (1. sz. ábra)

A felhasználandó alaptérképek pontatlanságának felismerése nagyon fontos. A pontatlanság adódhat a topográfiai felmérés hibáiból, de esetleg a már azóta bekövetkezett változásokból is. Első lépésben értékelni kell az alaptérképet, teljességét ellenőrizni, és megkeresni azokat a támpontokat a terepen, amelyeket a további mérésekhez fel lehet használni. [2] Ilyenek a háromszögelési pontok, utak-, nyiladékok kereszteződése, szintvonalakkal pontosan ábrázolt domborzati idomok stb. Ezektől a fix pontoktól történik az új részletpontok felvétele irány- és távolságméréssel. Először a vonalas - általában síkrajzi - elemek felvétele szükséges poligonálással. A poligonvonalak csatlakoztatásával kialakított területen belül a pontszerű tereptárgyak egymáshoz, és a poligonok jellemző töréspontjaihoz illetve kereszteződéseihez viszonyított helyzete könnyen bemérhető. (2. sz. ábra)

A felmért vonalas elemek hálózatán belül meg kell győződni arról, hogy a munkatérkép tartalmaz-e minden ábrázolandó részletet. A formahűség ellenőrzésére nagy gondot kell fordítani. Megvizsgálandó, hogy a térkép a terep síkrajzi és domborzati formáit hűen adja-e vissza. (éles törések, egyvonalban lévő tárgyak, relatív magasságkülönbségek, stb.) Mivel a térkép bármely pontja bármely irányból fogható, ezért a részletek közötti relatív helyzetpontosságra ügyelni kell.

Hazánkban a felhasználható topográfiai alaptérképek tájfutó szemlélettel történő javítása igen sok terepi munkát igényel. Ennek oka leginkább az, hogy az alaptérképek készítésénél nem az az elsődleges szempont, hogy a terepen, futótempó mellett, egy tájoló segítségével, igen pontosan lehessen tájékozódni rajtuk. A térképet ellátják nagyon sok nemzetgazdasági, illetve katonai célokat szolgáló információval, de viszont a tájékozódást segítő részletek elmaradnak.

A tájfutásban fejlettebb, főleg skandináv országokban ezért alaptérképként nem az állami topográfiai térképeket használják, hanem speciálisan tájfutó szemmel kiértékelt légifotókat. A kiértékelésből adódóan a felvett pontszerű és vonalas terepi elemek abszolút helyzete igen pontos, ezáltal egymáshoz képest a relatív helyzetük is. A terepbejáráskor, ezeknél a kiértékeléseknél már csak osztályozni kell a felvett tereptárgyakat, és meghatározni, hogy a jelkulcs mely jele alkalmas az ábrázolására. A néhány hiányzó részletpont bemérése pedig bármely közeli kiértékelt pontból lehetséges. Általában a kiértékelt alaptérképet a helyesbítő már digitális rajzi állományban kapja meg, melyet a terepen felvett módosítások könnyen és gyorsan végrehajthatóak. A módszer hazai szemmel nézve túlságosan drága ahhoz, hogy használata elterjedjen.

Mivel a GPS segítségével a földfelszín bármely pontján relatív helymeghatározást végezhetünk, felvetődik az a kérdés, hogy lehet-e a rendszert tájfutó térképek készítéséhez segítségként felhasználni. Az említett topográfiai alaptérképek felhasználásánál, részletszegénységüknél fogva sok esetben adódik olyan helyzet, amikor nagy területet tekintve nincs olyan megbízható támpont, ahonnan a további részletpontok bemérése lehetséges. Ilyenkor hosszú poligonvonalak vezetésére van szükség, amelyek az irány- és távolságmérés pontatlansága miatt torzulhatnak, és a tőlük mért részletpontok még nagyobb additív hibával terhelhetők. A térképjavító igyekszik a tereptárgyak közötti relatív helyzetpontosságot megőrizni, de abszolút értelemben komoly elcsúszások következhetnek be.

E probléma elhárítására egy lehetőség a GPS használata. A mérések célja, a nem megfelelően pontos vagy részletszegény alaptérképek kiegészítése GPS műszerrel bemért elemekkel. Igen lényeges, hogy a rendszer elvéből fakadóan, a mérés során a földrajzi koordináták megállapítása egymástól független mérésekkel történik, így nem léphetnek fel egymásra épülő additív hibák. GPS mérésekkel ugyanakkor nem látszik érdemesnek a térkép igényeit kielégítő összes objektum helyzetét meghatározni. Időben túlságosan elnyúló terepi munkára, és hatalmas adatbázis feldolgozására lenne szükség. A GPS méréseket a terepi munka első fázisában kell végrehajtani, hogy eredményeit a további hagyományos helyesbítési módszerek alkalmazásakor fel lehessen használni. A mérések folyamán a kész térképre kerülő objektumok bemérése is történhet, de a későbbi helyesbítés elősegítése az elsődleges. Az iránymérésből és lépés-számolásból adódó hibák így már csak a GPS-szel bemért pontok illetve vonalak között lépnek fel attól függően, hogy milyen sűrűségű a bemért elemek hálózata.