Kíváncsian vettük szemügyre az elénk táruló sajátos tájat. MeglehetÕsen közelrÕl tekintett ránk egy markáns, sziklás hegyoldal, melyet egy óra múlva már igyekeztünk "meghódítani" – futva.

A váltón 16 férfi és 16 nõi csapat rajtolt. ElsÕ futó voltam. Mivel a versenyt farsta rendszerben bonyolították, a rajt után mindenki a riválisnak tartott embert igyekezett szemmel tartani, vajon melyik pályán fut. Az elsÕ 3 ponton még együtt volt a mezÕny, mert a különbözÕ pályák pontjai közösek vagy egészen közel voltak. A négyesre volt az elsÕ nagyobb eltérés a pályákban.

Itt én kevertem legalább 3 percet. Ezután egy szakaszon senkit sem láttam, egyedül maradtam. Hirtelen eszembe jutott az egyéni tapasztalat és a kapott taktikai utasítás. Így néhol talán az indokoltnál nagyobb kerülÕt tettem a biztonság érdekében. A pálya második felében találkoztam a norvég Linda Verdével és a dánok futójával. Velük azonos pályát futottam, s negyedikként értem célba. Korábban váltottak a svédek, finnek és az angolok. Magdi a norvég, dán és a cseh váltókkal indult, közel egyszerre, és a hét perces hátrány 6 percre csökkent a vezetÕ svéd-finn párossal szemben, az angolok elvesztették elÕnyüket a második szakaszban.

Tehát Saci kinn van a pályán. Izgatottan vártuk a részidÕket, amit félpályánál mértek. A svéd-finn páros megint együtt. Majd hamarosan újabb részidÕ, mégpedig a Sacié és mindössze 3 perces hátránnyal. Ilyenkor az embernek sok minden eszébe jut…
Lassan múló percek után a hangosbemondó – sokszor nemigen érthetÕ, de most tisztán kivehetÕ szavaiból – megtudtuk, hogy hamarosan várható a végig együtt küzdÕ svéd és finn csapat hajrája.
Ezúttal azonban a hajrá elmaradt. A világbajnok Liisa Veijalainen úgy tûnt simán engedi át az elsÕséget Ann Lundmarknak, aki az egyénin bronzérmet szerzett. Óriási örömünkre ismét befutásról tájékoztattak, s ezzel bronzérmünk már nem volt kétséges.

Rostás Irén