Gerely Ferenc (2004)

Arra a kérdésre, hogy fejtsem-e ki bővebben az erdőgazdálkodás egyes kérdéseit, a válasz határozott igen volt. Mivel a téma kissé szerteágazó, ezért ha nem veszitek rossz néven, több részletre osztva adnám közre gondolataimat. Akit nem érdekel, annak elnézését kérem.

Az erdőgazdálkodásról a közvéleménynek biztos kevesebb fogalma van, mint a tájfutó társadalomnak. De a tájfutók véleménye sem lehet mindig elég tárgyilagos, mivel sok dologról nem tudnak, nem tudhatnak. Erről részben az erdészek tehetnek, hisz nemigen kommunikáltak az elmúlt évszázadokban. Néhány fejezetben megpróbálom röviden megmagyarázni néhány kérdés lényegét.

1. Miért termelünk ki fát az erdőből?
Egyrészt azért, mert szükség van a faanyagra, ami a legbarátságosabb és legsokoldalúbb anyag, természetes erőforrások hozzák létre (víz, CO2, ásványi anyagok és napfény) felhasználása során szennyeződés gyakorlatilag nem keletkezik, visszaépül a környezetbe. Még az erdőgazdálkodást legjobban támadók is előnybe részesítik a fát a fémekkel, műanyagokkal szemben. Az erdőgazdálkodás korábbi célja hangsúlyosan a faanyag megtermelése volt, hagyományosan mint tüzelő és építőanyag, majd a XVIII. századtól a bányászat, kohászat, később a cellulózipar, vegyipar, a faalapú lapgyártás (faforgácslap, farostlemez stb.). Az erdőgazdálkodási módszerek kialakítása során elődeink rájöttek arra, hogy legnagyobb hozamot azok az erdők hozzák, amelyekben a beavatkozások a természetes folyamatokat követik, illetve ezek hatását erősítik. A kialakult erdőgazdasági módszerek (még a vágásos német módszer is) ezen alapulnak. Az erdőnevelésnek máig is, és bármely új módszer bevezetése esetén is egyetlen és legfontosabb eszköze az állományszabályozás, ami kizárólag fakitermeléssel jár együtt. A jelenlegi Európai erdők nem őserdők (lehet, hogy egy őserdő nem is tetszene a tájfutó közvéleménynek, hiszen az többnyire sötétzöldként szerepelne a térképen), mindenhol emberi munka eredménye. Ilyen formában történő fenntartásuk csak emberi beavatkozással lehetséges, de még őserdővé történő átalakításuk is. Ilyen "visszavadítási" kísérleteket már folytatnak. Nagy felelőtlenség lenne magára hagyni erdőket, ennek számos rossz példáját már látni.

2. A Lajos-forrás erdeiről, avagy miért vannak levágott erdők.
Azt tudni kell, hogy Magyarországon a német típusú, u.n. vágásos erdőgazdálkodás módszere honosodott meg. Ennek lényege, hogy az erdőterület kicsiny parcelláit (mi erdőrészletnek hívjuk) egykorú (azonos korú) és általában elegyetlen faállomány borítja. Tehát a tölgyesben szinte csak tölgy, a bükkösben bükk van stb. Ez az eljárás elfogadott és ma is gyakorlat a Közép-Európai országokban. Az állományok életciklusa (mi vágáskornak nevezzük) fafajtól függően 25-130 év, ezen az életkor-határon belül kerül az erdő kitermelésre.

A vágásos eljárás igen látványos (és még szakmai körökben is egyre kevésbé elfogadott) "látványa" a végvágás, illetve a tarvágás. Végvágásnak nevezzük a fokozatos felújító-vágások utolsó mozzanatát, amikor a még álló erdő fái alatt a természetes, vagy mesterséges úton megjelent következő erdőgeneráció csemetéinek megmaradása és fejlődése érdekében több lépcsőben, fokozatosan letermelt öreg állomány teljesen levágásra kerül. Tarvágásról beszélünk (ezt a természetszerű erdőkben egyre kevésbé alkalmazzák), amikor egy ütemben 100 %-ban levágják az erdőt, és utána mesterségesen betelepítik a területet.

A korszerű, és a természethez közeli erdőgazdálkodás egyik célja, hogy a természetszerű erdőkben (itt ne az akácosokra és nemes-nyarasokra gondoljunk) állandó erdőborítottság legyen, ne legyenek nagyfelületű végvágások. Bevezetésének és alkalmazásának megfelelő módszerei ismertek, az eljárások egyre inkább terjednek. Viszont nem lehet ezt a váltást az egykorúságra alapozott vágásos módszer és az állandó erdőborítottságot eredményező erdőgazdálkodás között egy lépcsőben megtenni. Ehhez sok idő kell (akár több mint 100 év). Addig is, amíg ez az eljárás általános lesz, egy ideig találkozni fogunk még végvágásokkal, az ültetvényszerű erdőkben (mezőgazdasági területekre telepített nyaras, akácos) pedig mindig megmarad a tarvágás módszere, mivel más lehetőség itt nincs.

A Lajos-forrás erdei most érték el azt a kort, amikor végleg letermelésre kerülnek. Az állományok nagyjából egyidősek, mivel kb. 100-120 évvel ezelőtt nagy koncentrált tarvágások voltak ezeken a területeken. Ugyanez a probléma áll fenn a Bük-fennsíkon, mivel ott is korábbi egyidejű koncentrált fahasználatok miatt szinte teljesen egykorúak az öreg erdők (már ami még van), szinte mindenhol csak fiatal állományokat látni.

3. Az erdőgazdálkodás tervszerűségéről
Fontos tudni, hogy Magyarországon is tervszerű erdőgazdálkodás folyik, aminek rendszere igen szigorú. Ez a rendszer általános egész Európában. A terveket szigorú normák szerint készítik, és az erdészeti hatóság, védett természeti területen a természetvédelmi hatóság is szigorúan ellenőrzi. Olyan nincs, hogy egy erdőgazdálkodó csak úgy üzleti alapon kivágja az erdejét, aztán utána az özönvíz. Voltak és vannak ilyen esetek, de elenyészően és kizárólag az új magánerdőkben. Egyébként a tervszerűség és szigorú ellenőrzés keretein belül azért vannak kritizálni való dolgok, ez tagadhatatlan.

A tudatos erdőgazdálkodásnak és az új erdők telepítésére fordított pénznek köszönhetően az ország erdősültsége ma több mint 18 %, ez 50 évvel ezelőtt 12 % volt. Évente kb. 15 ezer hektár új erdőt telepítenek. Még egy adat, a hazai erdőkben évi 12 millió m3 faanyag keletkezik, és a fakitermelés ezzel szemben nem haladja meg a 7 millió m3-t.

A fenti kérdések az erdészeket erősen foglalkoztatják. Most készül el a Nemzeti Erdőstratégia, ezt bárki elolvashatja a http://quercus.emk.nyme.hu/NFP_Hungary/ lapon.

4. A tűzifáról
A Magyarországon kitermelt faanyag majd fele tűzifa. A másik 50 %-ot kitevő u.n. ipari fának is majdnem a fele olyan faanyag, ami faforgácslap, farostlemez és cellulóz előállítására alkalmas csak. Minőségileg nem sokban különböznek a tűzifától. Ezt a két csoportot együttesen sarangolt választéknak hívjuk. A sarangolt választékra az elmúlt években nem volt megfelelő kereslet, rossz volt a piac, és a feldolgozó üzemek is megalázó árakat diktáltak. Sok faanyag ott korhadt el az erdőben. Ezen a helyzeten változtat a faanyag energia célú felhasználása, ami egyrészt a környezetre nézve hasznos (illetve kevésbé káros), másrészt az erdőgazdálkodás fenntartásához szükséges fedezet is jobban biztosítható (piac és jobb árak). A jelenlegi erőművi kapacitás tűzifa-háttere hosszú-távon biztosítható úgy, hogy egy darab fával sem kell többet kivágni, mint ezt megelőzően. Csak a piac szerkezetében történik változás. Azt pedig senki ne gondolja, hogy kombájnszerűen végigvonul az erdészet a magyar erdőkön azért, hogy a bedarált fát a kazánokba juttassák. Az erről szóló megnyilvánulások a populizmus talaján erednek. Mindenesetre ezzel a témával erdészeti fórumok is foglalkoznak, mivel vigyázni kell, nehogy az energiatermelő kapacitás túlburjánzása veszélyeztesse az erdőgazdálkodás tartamosságát.

5. Néhány szó a gazdaságosságról.
Az erdőgazdálkodás sem vonatkoztatható el az általános közgazdasági szabályoktól. Az erdőgazdasági szektor habár kicsiny, de jelentős szelete a nemzetgazdaságnak. Működése, működtetése az általános gazdaságpolitikai szabályozás keretében történik. Annak ellenére, hogy az erdők védelmi és szociális-közjóléti szerepe jelentőségében nagyobb hangsúlyt kap, mint a fatermesztés, a gazdasági szerep továbbra is dominál. De még a természetvédelmi feladatok ellátása sem mentesül a piaci viszonyok hatásától, magyarán minden feladatot gazdaságosan lehet csak elvégezni, a hozamoknak meg kell haladniuk a költségeket. A hozamok pedig az erdő által létrehozott faanyag értékesítéséből, és közpénzekből (állami, EU, társadalmi) és magánpénzekből származhatnak. Az erdő őrzése, védelme, bármilyen beavatkozás és munka pénzbe kerül.

Azt tudni kell, hogy Magyarországon az erdők fenntartásának szinte egyetlen forrása maga az erdő, és ezt nem az erdőgazdálkodók akarják, hogy így legyen! Számtalan olyan közfeladat (parkerdők, természetvédelem stb.) fedezetét kell kigazdálkodni, illetve erdőn kívüli vállalkozásokkal előteremteni, amelyek valójában közpénzből kellene, hogy megvalósuljanak. Az erdőgazdasági szektor szegény, a fizetések és a vállalkozók díjai megalázóan alacsonyak. A korszerű technológiák bevezetésére, az infrastruktúra fejlesztésére, a vállalkozóknál pl. munkavédelemre alig jut. Nem az erdészek pénzéhsége motiválja a sokszor vitatott dolgokat, hanem a fennmaradás kényszere. De erről megint külön misét lehetne tartani.