Dr. Nagy Edina, jogász

A tulajdon biztonságának egyik alapfeltétele az ingatlan-nyilvántartás szakszerű működése. Ennek az elvnek a gyakorlati megvalósítása pedig mindenképpen szükségessé teszi az ingatlan-nyilvántartás rendszerének folyamatos korszerűsítését. Egyrészt szigorítani kell az ingatlan-nyilvántartás vezetésének jogi hátterét, biztosítani kell, hogy a nyilvántartás valódi garanciákat nyújtson a jogszerzők számára. A nyilvántartás közhitelességét meg kell erősíteni az emberek tudatában. Másrészt a jelenleg is folyamatban levő technikai korszerűsítést kell tovább folytatni, összeegyeztetve ezt a jogi szabályozással.

Jogsértő-e az ingatlanok nyilvántartása? – Ingatlan-nyilvántartás az európai emberi jogi konvenció tükrében (avagy felvetések egy újságcikk nyomán)

A telekkönyv és az állami földkönyv harcából a telekkönyv került ki győztesen, igaz, több sebből vérezve. A legnagyobb vereség, ami – több szakember véleménye szerint – a telekkönyvet érte: 1972. január 1-től a telekkönyvi ügyek intézését a földhivatalok vették át, amelyek a telekkönyvi közhitelesség és megbízhatóság követelményét nehezen sajátították el. 1981-ben jelentősen megváltoztak az ingatlan-nyilvántartási eljárás szabályai azzal, hogy az 1981. évi I. törvény erre az eljárásra is az 1957. évi IV. törvényt (Áe.) rendelte alkalmazni. Sokan vitatják ma is, hogy az ingatlan-nyilvántartás eljárási rendjének önállóságát helyes volt-e megszüntetni, s lehet-e a közigazgatási eljárás szabályait erre az ügycsoportra alkalmazni. Az ingatlan-nyilvántartási eljárás is besorolható a közigazgatási eljárás általános szabályai alá, azon- ban csak úgy, hogy a kétségtelenül meglévő sajátosságait továbbra is figyelembe kell venni. ¹( Dr. Petrik Ferenc: Ingatlan-nyilvántartás. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 1999. p. 5) A magántulajdonon alapuló társadalmi, gazdasági rendszer egyre határozottabban igényelte, és igényli a tulajdon biztonságához fűződő jogi garanciákat. Az új ingatlan-nyilvántartási törvény – 1997. évi CXLI. tv. –, amely 2000. január 1. napjától lépett életbe, alapvetően változtatott ezen a helyzeten. Az Áe. szabályai másodlagossá váltak, a törvény megpróbál az ingatlan-nyilvántartáshoz fűződő elvárásoknak nagyobb mértékben eleget tenni. Sokan azonban ma is a bíróság, mint telekkönyvi hatóság jogkörének visszaállítását tartják a legjobb megoldásnak.

A telekkönyvi bíróság visszaállítása mellett érvelők elsősorban az európai emberi jogi konvencióra hivatkoznak. A Magyar Nemzet 1998. szeptember 21-én megjelent számában dr. Jójárt Lászlónak – aki az ingatlan-nyilvántartás hazai jeles szakértőjének tekinthető – véleménye nagy vihart vert fel a témában. Ennek nyomán a telekkönyv visszaállítása mellett az alábbi indokok szólnak.

Az európai emberi jogi konvencióhoz Magyarország 1993-ban csatlakozott. ²(1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről) Ennek hatodik cikke kimondja, hogy mindenkinek joga van arra, hogy független és pártatlan bíróság ésszerű határidőn belül hozzon határozatot polgári jogi ügyeiben. A tulajdonszerzés, valamint annak regisztrálása tipikus polgári ügy, csakhogy Magyarországon nem mondható el, hogy független és pártatlan szervezet döntene benne. Független hatóságnak ugyanis az minősül, amelynek alkalmazottait nem lehet utasítani. Márpedig a közigazgatási szervek jellegzetessége a hierarchikus szervezet és az abból fakadó utasítási jog. Azaz a földhivatali dolgozó is utasítható. Ennek alapján a nyilvántartást vezető előadó nem csak a jogszabályoknak a betartásához kötött, hanem a vezetői utasításokhoz is. Azt, hogy az utasítások a tételes jog keretein belül maradjanak – az államigazgatás belső ellenőrzésén túl – a bírósági kontroll biztosítja.

Mi tehát a közigazgatásban vezetünk olyan nyilvántartásokat, amelyek az emberi jogok kérdéskörébe tartoznak, és amiről a nyugat-európai országokban bíróságok döntenek. E nézet szerint az ideális megoldás az volna, ha a telekkönyvi adatok kezelése a nyugat-európai országok gyakorlatához hasonlóan nálunk is visszakerülne a bíróságokhoz. 1972-ig Magyarországon is külön vezették az adózási célokat szolgáló földadókatasztert és a telekkönyvet. A kataszter nyilvántartotta a föld birtokosát, a föld minőségét, a művelési ágat, a föld nagyságát, a kataszteri tiszta jövedelmet. A telekkönyv ezzel ellentétben jogi jellegű nyilvántartás volt. A nyugat-európai országokban ma is mindenhol külön kezelik a két nyilvántartást: a telekkönyvet vezető bírósági szervezettől függetlenül dolgozik a kataszteri hivatal. A visszaállítás mellett szól az az érv is, mely szerint a bíróság a tulajdonjog bejegyzésének kérdése mellett egyidejűleg az esetleges tulajdoni vitákban, polgári jogi ügyekben is dönthetne. Így nem kellene külön pert indítani, egy eljárásban rendezhető lenne a két kérdés. Ez mind az ügyfeleknek, mind a bíróságoknak gyorsabb, rugalmasabb megoldást jelentene.

Már több – osztrák professzorok vezetésével tartott – konferencia foglalkozott azzal, hogy hogyan lehetne az ingatlan-nyilvántartásban a függetlenséget és a pártatlanságot biztosítani. Az utasításmentes földhivatali ügyintézés megteremtése azonban mindenképpen kérdéses egy közigazgatási szervezetben.

Néhány évvel ezelőtt – 1995-ben – az Igazságügyi Minisztérium szerette volna elérni a telekkönyvi bíróság visszaállítását. A legfőbb ellenvetés – természetesen – az volt, és ma is az, hogy sokba kerülne az átállás. Azaz nem érdemben és szakmailag volt – van – ellenvetés a visszaállítás ellen, hanem anyagi okokra hivatkoztak az illetékesek. A problémák felvetésére döntöttek úgy, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. helyett – amely már több szempontból megérett az átfogó felülvizsgálatra – új ingatlan-nyilvántartási törvényt kell készíteni. Az új ingatlan-nyilvántartási törvény ezért választotta azt – a már ismertetett – megoldást, melynek értelmében a földhivataloknak 2000. január 1. napjától szigorúbb szabályok alapján kell vezetniük az ingatlan-nyilvántartást, és nem az államigazgatási eljárásról szóló törvény szabályai elsődlegesek az ingatlan-nyilvántartási eljárásban. Az új törvény a régi telekkönyvi joghoz próbál meg közelíteni. Emellett az új szabályozás továbbra is ellenétben áll az európai emberi jogi konvencióval. ^3,(Jogsértő az ingatlanok nyilvántartása Magyar Nemzet 1998. szeptember 21. – napilap) ⁴(A földügyi szakigazgatás kérdőjelei – Interjú dr. Jójárt Lászlóval, az FVM helyettes államtitkárával Geodézia és Kartográfia L. évfolyam, 1998/12. szám p. 6–9..)

Viszont az egységes ingatlan-nyilvántartás kialakításának több indoka volt. Ilyen volt például a párhuzamos nyilvántartások között meglévő tartalmi átfedés, az hogy ennek ellenére egyik sem volt teljes, valamint a párhuzamos vezetésből különböző problémák adódtak. A mai korszerű technikával ez a probléma azonban ma már könnyen megoldható. Számítástechnikai eszközökkel elérhető a két nyilvántartás közös adatbankjának kialakítása, amelyből kölcsönösen lehívhatók az információk. Azaz meg lehet oldani az összhangot, a pontosságot, valamint a korszerű munkavégzési körülményeket.

A hivatkozott újságcikket egy újabb követte, amelyben a szétválasztás ellen szóló érvek kaptak elsősorban hangot. ⁵ (Jogsértő-e az ingatlan-nyilvántartás – Egy újságcikk nyomán (dr. Niklasz László) GEOMATIKA Geodéziai, Térképészeti, Térinformatikai szakfolyóirat 1998. november) Eszerint rendkívül nagy munkát igényelne – ha a szétválasztás megvalósulna – a különálló információs rendszerek összhangjának, a gyors és biztonságos adatszolgáltatásnak a megteremtése. Azaz mindenképpen célszerű egy kézben tartani a földdel kapcsolatos információkat. Az utasításban rejlő problémákra az volt az ellenvetés, hogy egy demokráciában a köztisztviselőt sem lehet utasítani. ⁶(Ez véleményem szerint megkérdőjelezhető, figyelemmel a közigazgatási szervek hierarchikus jellegére.) A bíróságok óriási leterheltségére tekintettel pedig valószínűleg nem javulna, hanem romlana a jogbiztonság, ha a bíróságok átvennék a telekkönyv vezetését. Továbbá az Európai Unióhoz való csatlakozást illetően e kérdésben nincsenek egységes szabályok, csak ajánlások vannak. Azaz ez idő szerint a csatlakozást nem akadályozza, hogy az ingatlan-nyilvántartást közigazgatási szerv vezeti. További ellenvetés, hogy az emberjogi egyezmény 6. cikkére történő utalás, mint bírói hatáskört megalapozó körülmény nem állja meg a helyét, hiszen az a polgárok jogvitáira vonatkozik. A telekkönyvi ügyek viszont nem a polgárok közötti jogviták kontradiktórius eljárásának, hanem a bejegyzést kérő fél és a bejegyzési hatóság együttműködésének színterei. Ugyanis ha a jogok és tények bejegyzésére irányuló ügyekben csak az ügyfél kérelme, a hatáskörrel, illetékességgel rendelkező hatóság megkeresésére indulhat eljárás – ahol a bejegyző hatóság a bejegyzési kérelemhez kötve van és csak alaki felülvizsgálati hatáskörrel bír – akkor – a hierarchizált szervezet és az utasítási jog kivételével !! – nincs olyan elem, amely a bírói hatáskört és az ezzel járó mérlegelési jogot kikényszeríthetné a jogállami alapelv szigorúan vett értelmezése mellett.⁷( Ez a nézet nem veszi figyelembe azt a megoldási lehetőséget, amely összekötné a bíróság telekkönyv-vezetési feladatait az esetleges tulajdoni vitákban való döntéssel.) E nézetet vallók készítettek egy vizsgálatot is abból a célból, hogy a statisztikai adatok alátámasztják-e a közigazgatás alkalmatlanságát a jogok és tények bejegyzése tekintetésben. A vizsgálat alapja a földhivatalok 1993. és 1994. évi ügyiratforgalma volt. Az adatok alapján mindkét évre megállapították, hogy a telekkönyvi típusú bejegyzési ügyek rendkívül alacsony hányada szembesült jogorvoslattal, ahol a jogorvoslattal megtámadott ügyek több, mint 2/3 – át, pontosabban több, mint 70% – át jogszerűnek találták. A bíróság által felülvizsgált ügyek a fellebbezések 20% – át tették ki, de ezek is a két év átlagában mintegy 2/3 részben jogszerűnek találtattak, az elbírált eseteknek mindössze 10% – ában talált a bíróság jogsértést. ⁸(Gondolatok az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése körében eldöntendő alapkérdésekről – Dr. Kurucz Mihály, az ELTE adjunktusa Geodézia és kartográfia XLVIII. évfolyam 1996/3. szám p. 3-10.) A szétválasztás ellenzői ezt egyértelműen nézetük alátámasztásának tartják.

Azonban a két különböző nézetet vallók tábora is egyetért abban, hogy az ingatlan-nyilvántartás vezetését nagyon precízen, hangsúlyos jogi garanciákkal, a mindenkori tulajdonosok biztonságát szolgálva kell vezetni. Azt azonban mindenképpen be kell vallanunk – eltekintve az utóbbi kb. egy évtől –, hogy az elmúlt 7-8 év- ben szinte teljesen elmaradt a földhivatali dolgozók oktatása, másrészt túlzottan nagy volt a terhelésük (kárpótlás, részarány). Maga az ingatlan-nyilvántartási joganyag is bizonyos szempontból bizonytalan. Magán viseli egy olyan szemléletnek a jegyeit, ami egy jogrendszerben nem tartható. Ez a szemlélet a túlzott ügyfél-centrikusság. A földhivatal akár 3-4 alkalommal is felhívja az ügyfeleket a hiányok pótlására. Csak végső esetben utasítja el az ügyfelek kérelmét, holott a jogszerzők kötelesek a földhivatalhoz az előírt okiratokat benyújtani. A tulajdonosoknak, jogszerzőknek tudomásul kell venni, hogy ha nem alapozzák meg kellően jogszerzésük tényét, akkor a földhivatal a legkisebb aggály esetében is el fogja utasítani kérelmüket. A földhivatal dolgozóinak pedig azt kell tudatosítaniuk, hogy jogukban áll a hiányosan benyújtott kérelmeket elutasítani egy jogszerűen lefolytatott eljárás eredményeként. A kialakult torz szemléletnek az a következménye, hogy a földhivataloknál határtalan mennyiségben megnövekedett a nyilvántartásban lévő ügyek száma. Ez akadályozza a földhivatali munkát, egy bizonyos idő után pedig azzal a következménnyel járhat, hogy lehetetlenné teszi a tulajdoni viszonyok áttekintését. Hiszen ezáltal előfordulhat, hogy egy nyilvántartásba helyezett ügyirat következtében a tulajdoni lapon akár 20 darab elintézetlen széljegy szerepeljen. Itt kell megjegyeznünk, hogy ezt a szemléletváltást az új ingatlan-nyilvántartási törvény teljes mértékben magáévá teszi, amikor szakít azzal a korábbi megoldással, amely szerint pótolhatónak számít az okirat minden olyan hiányossága, amely miatt nem kell a benyújtott okirat helyett másikat készíteni. Számos olyan fogyatékossága lehet ugyanis ezen túl az okiratnak, amelynek megléte esetén nem indokolt annak biztosítása, hogy a bejegyzésre a kérelem eredeti rangsorában kerüljön sor. A törvény ezért tételesen felsorolja azokat az eseteket, amikor nincs helye hiánypótlásnak és a kérelmet el kell utasítani. ⁹(Lásd: Iny. tv. 39.§ ) Ez nagymértékben szigorítja az eddigi gyakorlatot. ¹⁰ (Interjú dr. Jójárt László helyettes államtitkárral Geodézia és kartográfia XLVIII. évfolyam, 1996/10. szám p. 3-10. ) A régi – 1972. évi 31. tvr. – ingatlan-nyilvántartási joganyag bizonytalansága – fentieken túl – abból is adódott, hogy eljárási szabályai helyenként nem voltak egyértelműen összeegyeztethetők az Áe. – vel. Ezért az ügyfél annak a jogszabálynak az eljárási szabályaira hivatkozott, amelyik neki kedvezőbb volt.

Azt is meg kell azonban említenünk, hogy a földnyilvántartás és a telekkönyv egységesítését egyes nyugati országokban másként fogják fel, mint az előbb ismertetett nézetek. Vannak köztük ugyanis olyanok, amelyek a két rendszer integrálását korszakalkotó ötletnek tekintik, és optimális megoldásként emlegetik. Természetesen ők is a követelmények közé sorolják, hogy a telekkönyv intézményének jogi garanciáit meg kell őrizni. ¹¹(Ez a véleménye például az ENSZ-MOLA – nak, amely az ingatlan-nyilvántartási szervezetek vezetőinek fóruma. )

Mindezek mellett van egy harmadik nézet is. Ez az egység fenntartásának, de egyúttal egy közvetlenebb bírói kontrollnak a megvalósítását célozza meg oly módon, hogy az egységes nyilvántartást vezető első fokú földhivatali határozatokat közvetlenül – a közigazgatási lépcsőfok kiiktatásával – a bíróság vizsgálhatná felül. Ugyanakkor ez azt jelentené, hogy a bíróságokra jóval nagyobb feladattömeg hárulna, ami a mai közismert túlterheltség és elhúzódó határozathozatali idő mellett nagy valószínűséggel nem vezetne a felülvizsgálati időszak lerövidüléséhez. Több statisztikai elemzés szerint a másodfokú közigazgatási eljárás kikapcsolásával a bírói szervezetre mintegy ötszörös ügyirattömeg érkezne az első fokú földhivataloktól. Ezt a megoldást az új ingatlan-nyilvántartási törvény megalkotásánál végleg elvetették. E döntést alapozza meg véleményem szerint az is, hogy a másodfokú földhivatali eljárás kiiktatásával egy „szűrőt” veszítenénk el, és olyan ügyek is közvetlen bírósági jogorvoslatot élveznének, melyeknek súlya ezt nem indokolja. Így egy köztes állapot jönne létre, ami nem oldaná meg a problémákat, hiszen a két szerv közötti nagy számú ügyirat-mozgás csak nehezítené az ügyintézést. Viszont ezt a problémát is meg lehetne oldani, ha a közvetlen bírósági felülvizsgálat bevezetésével egyidejűleg a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseit is egyszerűsítenék. Így például egyszerűbb közigazgatási perekben lehetővé kellene tenni, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, okiratok alapján döntsön. Ezen kívül nem csak egy bíróságnak – a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróságnak –, hanem valamennyi helyi bíróságnak lehetne hatásköre az ingatlan-nyilvántartási határozat ellen benyújtott kereset elbírálására.

Következtetésül annyit kell megjegyeznünk, hogy szigorítani kell az ingatlan-nyilvántartás vezetésének jogi hátterét. Nem az a döntő elsősorban, hogy ki vezeti az ingatlan-nyilvántartást, hanem az, hogy ez a nyilvántartás valódi, igazi garanciákat nyújtson. Védje a jóhiszemű jogszerzést, a jogszerzők megbízhassanak benne. A nyilvántartás közhitelességét ugyanis az iránta megnyilvánuló bizalom alapozhatja meg. Az új ingatlan-nyilvántartási jogszabállyal, valamint végrehajtási rendeletével olyanná kell tenni a jogi szabályozást, hogy az a nyugati partnerek számára is elfogadható legyen, azaz konkrét ügyekben korlátozni kell a felettes szervek operatív beavatkozási lehetőségét.¹²( Ezt érvényesíti az Iny. tv. 58.§ (1) bekezdésében, amikor kimondja, hogy a megyei földhivatal bejegyzés tárgyában hozott határozatát felettes szerve nem változtathatja és nem semmisítheti meg. ) Indokolatlan ugyanakkor véleményem szerint a felülvizsgálati fórumok sokaságát fenntartani akkor, ha ott a felek jogvitái érdemben nem orvosolhatók. Például a gyakorlatban számtalanszor előfordul, hogy végrehajtási jog bejegyzése ellen fellebbezéssel, majd bírósági jogorvoslati kérelemmel él az ügyfél. A bejegyzés alapjául a bírósági végrehajtó megkeresése szolgál, amelyet az ingatlan-nyilvántartási törvény értelmében be kell jegyezni az ingatlan-nyilvántartásba. Így a végrehajtással kapcsolatban felmerülő sérelmek a földhivatali határozat megtámadásával nem orvosolhatók. Célszerű a feleket arra kényszeríteni, hogy ha az ingatlan-nyilvántartás tartalmát valóban módosítani kívánják, akkor indítsák meg az ehhez szükséges eljárásokat. A perfeljegyzés jogintézménye ezekben az esetekben is biztosítja az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés függő jogi helyzetét, és egyúttal alkalmas arra is, hogy a jogvitát gyorsabban lezárja.

Az 1997. évi CXLI. törvény célja, hogy a földhivatalok az eljárást sui generis közigazgatási eljárás keretében folytassák le. A törvény ismét abból indul ki, ami egyébként 1981-ig töretlenül érvényesült, hogy az ingatlan-nyilvántartás vezetésénél elsősorban az erre vonatkozó speciális szabályok az irányadók, és csak mögöttes joganyagként jöhetnek szóba az Áe. rendelkezései. Erre a változásra azért van szükség, mert az Áe. több szabályának alkalmazását az ingatlan-nyilvántartási eljárás természete kizárja. Így az Áe. 13. § (1) bekezdése szerint közigazgatási eljárás kérelemre vagy hivatalból is megindulhat. Az ingatlan-nyilvántartási törvény szerint azonban bizonyos esetekben a hivatalból való eljárásindítás kizárt. A speciális ingatlan-nyilvántartási szabályok egyben részletesebbek is, mint az államigazgatási eljárás szabályai. A közhitelesség, a rangsor elve, a bejegyzési elv egyszerűen ismeretlen fogalmak az államigazgatási eljárásban. Az Áe. szabályai az ún. jóhiszemű ügyfeleket védik, az ingatlan-nyilvántartás pedig a jóhiszemű „harmadik” személyt. A kettő azonban nem ugyanaz.

A földhivatal szóban forgó sui generis eljárása a Ptk. adta lehetőségeken belül igazodik az 1972 előtti időszak telekkönyvi eljárási szabályaihoz, és garanciákat hordoz arra, hogy a földhivatal eljárási hibájára hivatkozással a bejegyzések törlését az esetlegesen arra alapozott további jóhiszemű jogszerzésre tekintettel ne lehessen elérni. De a visszatérés a szigorúbb szabályokhoz többek között azt is jelenti, hogy a bejegyzéstől számított három év elteltével a jóhiszemű jogszerző joga megtámadhatatlanná válik akkor is, ha ez érvénytelenül történt.

A földhivatal ingatlan-nyilvántartási feladatának kiemelkedő jelentőségét többek között az a tény igazolja, hogy szinte minden ember kapcsolatba áll a földdel. A föld az ember legalapvetőbb életfeltételét jelenti, amelyen élelmét megtermelheti, házát elhelyezheti, a föld méhének kincseit bányászhatja. Ezért az ingatlan-nyilvántartási feladatok magas szintű ellátása alapvető követelmény. A társadalmi és gazdasági helyzet gyökeres változásainak megfelelően mintegy száz jogszabály hat az ingatlan-nyilvántartásra. A megoldás három irányban keresendő: rövid és hosszú távon egyaránt fontos e jogszabályok folyamatos oktatása, hogy a jól és folyamatosan képzett ügyintézők minél jobban tudják ellátni feladataikat; a jogszabályok folyamatos „karbantartása”, a mai követelményekhez való igazítása, az alapelvek érvényesítése; valamint a korszerű számítástechnikának a földhivatali munkába való mind nagyobb mértékű bevonása, a technikai feltételek javítása. Csak ezek együttes megvalósításával lehet az ingatlan-nyilvántartással szemben támasztott valamennyi követelménynek megfelelni.

Mivel manapság az ingatlanok jelentősége megnőtt, ezzel összefüggésben az ingatlan-nyilvántartás, valamint a klasszikus telekkönyvi gondolkodásmód is fokozatosan felértékelődött. Olyan jogi megoldásokra van szükség, amelyek szükségszerű visszatérést jelentenek a telekkönyvben megvalósított közhitelességhez, amelyből a jogszerzők évszázadokon át a biztonságukat merítették. Ez természetesen nem a korábbi jogszabályok mechanikus felélesztését jelenti, hanem azoknak a korszerűsített, a jelenlegi követelményekhez igazított változatainak felélesztéséről lehet szó. Ezért folyamatosan törekedni kell az ingatlan-nyilvántartási joganyag továbbfejlesztésére, tökéletesítésére.

Irodalom

1.    Dr. Petrik Ferenc: Ingatlan-nyilvántartás. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 1999.p.5

2.    A földügyi szakigazgatás kérdőjelei – interjú dr. Jójárt Lászlóval, az FVM helyettes államtitkárával. Geodézia és Kartográfia L. évf., 1998/12. szám p.6-9.

3.    Jogsértő-e az ingatlan-nyilvántartás – Egy újságcikk nyomán (dr. Niklasz László) GEOMATIKA geodéziai, térképészeti, térinformatikai szakfolyóirat. 1998. november

4.    Jogsértő az ingatlanok nyilvántartása. Magyar Nemzet 1998. szeptember 21. – napilap

5.    Interjú dr. Jójárt László helyettes államtitkárral. Geodézia és Kartográfia XLVIII. évf., 1996/10.szám, p.3-10.

6.    Gondolatok az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése körében eldöntendő alapkérdésekről – Dr. Kurucz Mihály, az ELTE adjunktusa. Geodézia és Kartográfia XLVIII. évf., 1996/3. szám, p.3-10.

7.    Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi XCLI. törvény és annak végrehajtására kiadott 109/1999. (XII.29.) FVM rendelet

8.    1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről.

Ideas about the future land registration

E. Nagy
Summary

In the article there has been given a survey about the past Hungarian land registration and about the present problems including some draft ideas wich make possible to correcting the nowdays problems. It can solve efficiently within the present Hungarian land administration.