Ötven éve…

Ez évben emlékezünk meg a Geodéziai és Térképészeti Részvénytársaság, illetve jogelődei, azaz a Földmérési Iroda és a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat (BGTV) alapításának ötvenedik évfordulójáról. Ez az alkalom indokolja, hogy röviden arról is szót ejtsünk, hogy a félévszázaddal ezelőtti gazdasági és társadalmi változások hogyan hatottak a magyar földmérés történetére, és a sűrű átszervezések sorozatában mi indokolta, hogy az Állami Földmérés egyik intézményét vállalattá alakítsák. Ma már kevesen vannak, akik ismerték a nagy átszervezési időszak előtti földmérési rendet, ezért előzőleg egész röviden összefoglaljuk annak lényegét.

Az állami földmérés rendje az 1867. évi kiegyezés után alakult ki, és lényegében változatlanul működött a második világháború utáni években is. Ennek intézményei 1948-ban a következők voltak:

1. Az állami földmérést irányító IX. ügyosztály a Pénzügy Minisztériumban.
Az ügyosztály vezetője: dr. Hazay István.

4. Földmérési Felügyelőségek, alakulásuk sorrendjében kapott sorszámokkal.

Az alábbi táblázatban bemutatjuk, hogy 1948-ban az ország területén – az eredeti 24 felügyelőségből – melyek maradtak meg:

Felügyelőség	Székhely	Vezető
3. számú	Eger	Simon József
9. számú	Budapest	Horváth Lajos
10. számú	Szeged	Vámos János
11. számú	Pécs	Poronyi Zoltán
12. számú	Debrecen	Busi András
15. számú	Szombathely	Horváth István
18. számú	Győr	Bulkag Lajos
19. számú	Pápa	Lóránt Ödön
22. számú	Budapest	Illés István

Az eredetileg a kataszteri térképezés érdekében létrehozott szervezet a felsorolt intézményekből állt. A szervezet összefoglaló neve volt tehát az „Állami Földmérés”.

Az Állami Földmérés intézményeinél az akkori vezetőket azért tartottuk fontosnak megnevezni, mert az akkori rendnek megfelelően valamennyien a magyar földmérés kiemelt, megbecsült, nagy tiszteletű tagjai voltak.

Az Állami Földmérésen kívül földmérő munkaerővel rendelkeztek még olyan más, műszaki jellegű hivatalok is, mint a vízügy, az erdészet, a honvédség, az út és vasút stb., de ezek csak a működésükkel kapcsolatos napi feladatokra voltak alkalmasak, a nagyobb munkákat a magánmérnöki vállalkozásokkal végeztették el. Ebben az időszakban elsősorban az öntözőrendszerek tervezése, a folyószabályozások, a földreform még hátralévő munkái, a házhelyosztások, a háború előttről áthúzódó polgári tagosítások, valamint a városmérések jelentették a legtöbb megrendelést, amiknek az elvégzésére a magánmérnöki irodák álltak rendelkezésre. Ez egy kiterjedt hálózat volt, de hogy hány földmérőt foglalkoztattak, arról pontos adat sajnos nem áll rendelkezésünkre. Nem tudjuk, mert ilyen nyilvántartást akkoriban senki nem vezetett, de nem lehet tudni azért sem, mert ezek a magánmérnöki irodák nem csak tiszta geodéziai munkát vállaltak, hanem egyéb részletes mérnöki tervezéseket is. Némi tájékoztatásul szolgálhat az, hogy több mint harminc volt azoknak a nagyobb irodáknak a száma, amelyek közismertek voltak a polgári tagosítások végzésénél és Budapest új felmérésénél. Ezek az irodák tartották fenn az Oltay Károly professzor szerkesztésében havonta megjelenő szaklapot, a „Geodéziai Közlönyt”.

Az 1949. évi nagy átszervezés ezt az évszázados rendet változtatta meg. A nagy átszervezésnek kettős célja lehetett. Az első, hogy a magánvállalkozásokat ne lehessen tovább folytatni, a második, hogy az egységes szervezetben az állami irányítás és ellenőrzés jobban biztosítva legyen. A magánmérnöki irodák megszűnése aránylag egyszerűen történt. A megbízások megszüntetésével, illetve visszavonásával az érintettek kénytelenek voltak más munkát keresni. Ekkor kezdtek megalakulni az állami tervező irodák, többen voltak, akik ott találták meg az új munkahelyüket. Az 1949. január 28-án kelt 919/1949. számú kormányrendelettel megalakult a Fővárosi Tervező Iroda (rövid nevén a FÖTI, a későbbi BUVÁTI). A budapesti városmérésen dolgozók nagyobb része, Hajnal Sándor vezetésével, itt találta meg az új munkahelyét.

Az egységes földmérési szervezetet egy év múlva sikerült létrehozni. A 31/1950. számú kormányrendelettel megalakult az Országos Földméréstani Intézet, röviden az OFI, ami egyesítette az Állami Földmérés és minden más intézményben dolgozó földmérőket. Ide kerültek a FÖTI-től a városmérésen és más geodéziai jellegű munkákon dolgozók is. Az OFI létrehozásával a magyar földmérés legfontosabb intézménye elkerült a Pénzügy Minisztériumtól, és mint önálló szakmai főhatóság, az Országos Tervhivatal felügyelete alatt működött tovább. Nevében a „földméréstani” jelző néha zavart is okozott, mert előfordult, hogy oktatási intézetnek nézték. A téves névválasztás története a következő.

A rendelet előkészítői az „Országos Geodéziai Intézet” elnevezést javasolták. A jogszabály-tervezet jóváhagyói az ismeretlen, idegen „geodézia” szóval nem értettek egyet. Egy szótárban azt találták, hogy „Geodesie = földméréstan”, ezért erre javították ki a rendeletet.

Az OFI vezetésére Váhl Miklós háromszögelő mérnök kapott megbízást. A kormányrendelet szerint az országban lévő minden földmérő – térképész egységet az OFI-ba kellett helyezni. Ez néhány kivételtől eltekintve (pl. FTI) meg is történt. Az OFI szervezete a következő volt:

I. Központi igazgatás és tudományos kutató csoport (az elnök vezetése alatt);

III. Földbirtok-rendezési és nyilvántartási osztály (vezetője Szemes László);

IV. Általános felmérési osztály (ide kerültek a volt budapesti városmérők is, és az osztály vezetését átmenetileg az elnök látta el);

Az egységes szervezetben a külső szervek által megfogalmazott feladatokat elsősorban a IV. Osztálynak kellett elvégezni.

Ekkor már fokozódó ütemben jelentkeztek a földbirtok-politikával kapcsolatos földmérési feladatok is (tagosítás, táblásítás, földrendezés, földcserék stb.). Ezeket a munkákat elsősorban a III. Osztály budapesti és vidéki tagjainak kellett elvégezni.

Az egységes szervezet létrehozásával járó előnyök mellett azonnal jelentkeztek a gondok is. A legtöbb nehézséget a földmérési-térképészeti munkák iránti igény ugrásszerű növekedése okozta, amiket az OFI köteles volt teljesíteni. A növekedést egyrészt magyarázni lehetett azzal, hogy a háborúban elpusztított ország nagy lendülettel igyekezett azt újjáépíteni, másrészt viszont egyértelmű volt az is, hogy a földmérőkkel nem rendelkező állami tervező irodák részéről felfokozva jelent meg a geodézia iránti igény. Véletlenül rendelkezésemre áll egy felsorolás arról, hogy az OFI IV. Osztály tagjaként 1950. március 1. és 1951. augusztus 31. között a városmérési alapmunkákon kívül milyen munkákat végeztem. A felsorolás 68 munkát tartalmaz. Ez akkor is sok, ha van köztük olyan kis feladat is, amit néhány nap alatt el lehetett végezni. Ez a felsorolás csak azért érdemel figyelmet, mert ebből következtetni lehet az egész osztály, illetve az egész OFI terhelésére. Vizsgálva az igényelt munkákat, egyértelműen látható, hogy az akkori körülmények között a tervezők többet igényeltek, mint amennyit a saját munkatársaiktól elvártak volna. Ezen kívül voltak fölösleges igények is, melyek közül csak egy példát említek. A Duna-Tisza közén, óriási területen kellett rácshálózatos felmérést elvégezni, rizstelepek tervezése érdekében. Nagy részén nem lett belőle semmi, tehát fölösleges volt ez a többhónapos munka is. A kapacitáshiány közvetett oka volt kisebb mértékben az is, hogy a volt magán-földmérők jelentős része inkább a tervező irodákban igyekezett elhelyezkedni, mint az állami földmérésnél.

A domborzati adatokkal is ellátott nagyméretarányú térképek iránti fokozódó kereslet (elsősorban a vízügyi szervek részéről) vezetett az 1:5000-es méretarányú térképrendszer létrehozásának elhatározáshoz (később a méretarány 1:10 000-re módosult, és a munka az egész ország területről 1980-ig elkészült). Ez a határozat is többlet feladatot jelentett. Az addig legnyugodtabb feladatnak tekintett budapesti városmérésnél is volt változás. Az 1949. évi XVI. törvény Budapesthez csatolta a peremén lévő településeket, és ezzel megsokszorozódott a városmérési feladat. Végezetül is tudomásul kellett venni, hogy az állami földmérésre háruló eredeti munkafajták új feladatokkal bővültek.

Ilyen körülmények között tenni kellett valamit, az első gondolat az volt, hogy a IV. Osztály váljon ki az OFI hivatali szervezetéből, és alakuljon át vállalati működési rendre. A PM-mel egyetértésben végzett kéthavi előkészítő munka után, ötven évvel ezelőtt (1951. szeptember 1-jén) kezdte meg működését a „Földmérési Iroda”, a BGTV elődje, mint az állami földmérés első vállalata.

Az OFI, azon kívül, hogy a legjobb szakembereket biztosította, további segítséget a vállalati átalakuláshoz nem tudott adni, ezért a vállalat nagyon szerény feltételek között kezdte meg működését. Az első két hónap munkabérét az OFI biztosította azzal, hogy év végéig azt vissza kell fizetni. A kiküldetési és egyéb költségekre az MNB adott kölcsönt. Egy év alatt a vállalat az anyagi bázisát már megteremtette, a kölcsönöket visszaadta, úgy, hogy 1953-ban az álló- és fogyóeszköz alapjai rendelkezésre álltak.

Az Országos Tervhivatal 12380/1951. számú rendelete a vállalat feladatát a következőkben határozta meg:

a) a városok és községek területének vízszintes és magassági felmérése,

b) ipari területek és bányaterületek városmérési szabatos pontossággal való felmérése,

Úgy gondolták, hogy mozgósító lesz a vállalati érdek, a megrendelőket is jobb megfontolásra készteti a szerződéskötési kötelezettség, és a bevezetendő teljesítménybérezésnek is jó hatása lesz. Az elképzelés bevált, a hivatali rend helyett vállalati formában működő szervezetben a teljesítés egy év alatt megduplázódott. A teljesítmény mérésére bevezetett „egységes mérnök óra” („emo”) rendszer egy merev, túl szigorú módszer volt, amit évekkel később módosítani kellett, de az első években jól lehetett alkalmazni.

Az igazgatási és kisegítő személyzettel együtt a vállalat létszáma alig érte el a 200 főt, ami kevés lett volna a meghatározott feladatok teljesítéséhez. Szerencsére rövid időn belül adódott lehetőség a bővítésre. Az első alkalmat az akkor végzett soproni fiatal erdőmérnökök felvétele jelentette. Mintegy 15-20 fő élt ezzel a lehetőséggel. Egy másik létszámbővítési alkalom volt, hogy az 1951-ben érettségizettek közül 48 kiválasztottnak gyorsított földmérői tanfolyamra történő beiskolázására nyílt mód. A tanfolyam előadói, illetve a tantárgyak a következők voltak:

Az 1951. évi tanfolyamot indokolt kiemelten megemlíteni, mert az Állami Földmérés szervezetében (a háromszögelési zártkörű tanfolyamokat nem említve) ez volt az első oktatási kezdeményezés, amit a következő években több alap- és középfokú továbbképző tanfolyam követett. 1951 decemberében fejeződött be a tanfolyam, és 1952. januártól harmincketten már a vállalati terepi munkákban vettek részt. Akkoriban még nem volt biztosítva a téli irodai foglalkoztatás, így többen voltak, akik a januári havas időben, a budai hegyekben, illetve Ózdon kezdték meg földmérői gyakorlatukat. A gyakorlati élet során beigazolódott, hogy a felvételnél a pozitív kiválasztás sikeres volt, az 1951. évi tanfolyamra felvételt nyertek később a gyakorlatban helyt álltak, többen kiegészítették ismereteiket egyetemi oklevéllel, és többen voltak, akik a magyar geodéziában vezető beosztást értek el.

A vállalat gyors létszámnövekedését elősegítette az is, hogy a Földmérési Irodánál a régi szakemberek felvétele liberálisabban történt, mint az állami hivataloknál. Ennek volt eredménye az, hogy 1952-ben, szép számban jelentkeztek a jól képzett volt katonai térképészek, valamint az államosított vállalatoknál leépített földmérési szakemberek.

A vállalat kezdeti nehézségei hamar elmúltak, és sikeresen vehetett részt az akkor indult Dunaújváros és Tatabánya körüli geodéziai munkákban, a füves vetésforgók és mezővédő erdősávok kitűzésében, valamint a budapesti metróépítés geodézia munkálataiban.

A félévszázaddal ezelőtti évekre a sok átszervezés volt a jellemző. Így volt ez a földmérés területén is, félévenként történt valamilyen szervezeti változtatás. Ezek többnyire a földnyilvántartási szervezetet érintették, vagy az agrárpolitikai döntések miatt voltak aktuálisak. Ezekre az átszervezésekre nem térünk ki, csak azokat említjük meg, amelyek a vállalatot is érintették.

A Népgazdasági Tanács 118/1952. számú határozata alapján 1952. június 1-jével megszűnt az OFI, és helyette megalakult az „Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal”, közismert rövid nevén az ÁFTH. Az átszervezés azzal is járt, hogy a háromszögelők ismét önálló intézménybe kerültek, megalakult a „Geodéziai és Kartográfiai Intézet”, a GKI, dr. Regőczi Emil vezetésével. A földmérés vidéki szervezetei is változtak, létrejöttek a Megyei Földmérési Iroda nevű hivatalok. Elnevezésük miatt a vállalat nevét – az összetévesztést elkerülendő – 1952. június 1-jétől „Városmérési Irodára” kellett módosítani.

Alig telt el két év, ismét itt volt a nagyobb jelentőségű átszervezés. A vállalati munkavégzés előnyei a hivatali formával szemben egyre élesebben jelentkeztek, így Váhl Miklós, a hivatal elnöke kezdeményezte az ÁFTH nem közvetlenül hivatali jellegű részlegeinek az átszervezését. Az 1-15/1954. számú ÁFTH utasítás 1954. december 1-jével elrendelte a szervezeti átalakításokat. A Városmérési Irodához kerültek a GKI felsőgeodéziai egységei és több Megyei Földmérési Iroda (Miskolc, Szolnok, Győr stb.) a műszaki dolgozókkal együtt. A vállalat neve ekkor lett a „Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat”, röviden BGTV. A vállalat új igazgatója dr. Homoródi Lajos lett, főmérnöke Szent-Iványi György maradt. A GKI térképészeti osztályából alakult a Kartográfiai Vállalat, Lázár József igazgató és Bognár Gábor főmérnök vezetésével. Az ország déli megyéiben megszűnt Földmérési Irodák létszámából alakult a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat, Poronyi Zoltán igazgató és Kercser Viktor főmérnök vezetésével. A hatósági feladatok ellátására a megyékben meghagyott létszámból szervezték az ÁFTH megyei földmérési kirendeltségeit.

Az átszervezéssel a vállalati szabályzatban meghatározott feladatok is változtak. Az ÁFTH elnökének intézkedése a vállalat feladatait a következőkben határozta meg.

a) Az ország egész területére kiterjedő I., II., III. és IV. rendű háromszögelési hálózat létesítése és ezzel kapcsolatos alapvonalak mérése, valamint földrajzi helymeghatározása.

b) Az ország egész területre kiterjedő felsőrendű magassági alaphálózat létesítése.

c) A városmérésekhez és a különös pontosságot igénylő egyéb munkákhoz háromszögelési és szintezési alaphálózat létesítése, az ÁFTH elnöke által meghatározott területi elhatárolással.

d) Az állami alaptérképek, továbbá az 1:10 000-nél nagyobb méretarányú térképek szerkesztéséhez szükséges felmérések.

f) A mezőgazdaság fejlesztésével és a nyersanyagkutatással kapcsolatos, továbbá az ÁFTH elnöke által meghatározott egyéb geodéziai és térképészeti feladatok ellátása.

A létszámban és feladatban megnövekedett BGTV 1954. december 1-jétől a következő vezetőkkel folytatta tovább munkásságát. Az igazgató és főmérnöke mellé a főkönyvelői feladatok ellátására dr. Selmeczy Ferencet nevezték ki. Siklós Ferenc és dr. Németi Ferenc más munkaterületre távoztak. A vállalat termelő műszaki szervezete és szaklétszáma a következő volt.

Az első három év fejlődése után, az 1954. év átszervezése további lendületet adott ahhoz, hogy a BGTV – a később 2000 főt is meghaladó létszámával – az ország legjelentősebb geodéziai-térképészeti intézményévé váljon. Hazai és külföldi munkák teljesítése mellett kezdeményező volt a műszaki fejlődés minden területén, és nemzetközi szinten is elismerést szerzett a magyar geodéziának.

A BGTV további története más helyen megtalálható, arra nem kívánunk kitérni, szándékunk csak annyi volt, hogy vázoljuk azokat a társadalmi és gazdasági körülményeket, amelyek között félévszázaddal ezelőtt az Állami Földmérés első vállalatát alapították, és az sikeresen elindult a sokszor nem könnyű, többnyire rögös, de a végén mégiscsak sikeres úton.

Az 50 év ezt követő szervezéseiről és a cég műszaki fejlesztési sikereiről a Geodézia és Kartográfia, valamint a Földmérő számaiban folyamatosan találnak híradást.

1. Raum Frigyes: Tizenötéves a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat = GK – 1967. évf. 140 – 143. o.

2. Winkler György: A Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat története I., II. és III. rész. = Földmérő 1973-9., 1977-3. és 1979-3. szám.

3. Balázs László és Raum Frigyes: Tények és emlékek a magyar földmérés szervezetéről és tevékenységéről III. és IV. rész = GK – 1983-6. és 1984-2. szám

4. Raum Frigyes: Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat = Gazdasági cikkek a nemzetközi sajtóból – 1987-35. szám

5. Raum Frigyes: A Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat 40 éve = GK – 1989-6. szám

6. Joó István és Raum Frigyes: A magyar földmérés és térképészet története. 5. fejezet Budapest – Székesfehérvár 1993.

7. Raum Frigyes: A földmérés története; Főiskolai jegyzet Székesfehérvár 1995.