Dr. Ferencz József, az EMT Térképész Szekció elnöke

Kedves Kollégák!

Szeretném Önöknek röviden bemutatni a kataszter helyzetét Erdélyben, amelyről eddig is sok szó esett találkozásaink során.

A kérdés megközelítésében nem tekinthetünk el a történelem folyamán kialakult konkrét helyzetektől.

Ismert tény, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó (továbbiakban Monarchia) tartományokban az állami, közhiteles kataszter és ennek adatai alapján létrehozott telekkönyv látta el az ingatlan-nyilvántartást, jól meghatározott célok érdekében. Ilyen megközelítésben az erdélyi kataszter Trianonig Önök előtt ismert: két vetületi rendszerben, a budapesti és marosvásárhelyi érintősíkos sztereografikus vetületben számított területek szerepeltek a nyilvántartásban. Az óromán tartományok ingatlan-nyilvántartása pedig egyéni bevalláson alapuló bejegyzések rendszereként működött.

Trianon után Erdélyben a hatóságok fő problémája a tulajdonviszonyok átrendezése volt. Utána következett a jogi és technikai normák kidolgozása, az intézményrendszer kialakítása és a kataszter konkrét megvalósítása. Ez a folyamat napjainkban is, ugyanebben a sorrendben követhető.

Még az 1938-ban érvényre juttatott 115. törvényerejű rendelet Nagy Románia összes területére a kataszteren alapuló telekkönyvi rendszer kiegészítését írta elő, amely az idők folyamán nem valósult meg. Ez a megállapítás ma is érvényes; hiszen az előírások hézagos, nem egyértelmű megfogalmazásai sok fejfájást okoznak napjainkban is. A közhiteles kataszter és telekkönyv rendszere, a folyamatos karbantartás szándékos vagy véletlenszerű hiányával, elveszítette naprakész jellegét. A valós helyzettől való elszakadás folyamata a párizsi béke után kihangsúlyozódott: a régi, 1:2 880 méretarányú, öles rendszerű szelvények és a telekkönyvi bejegyzések egyre messzebb kerültek a valóságtól.

A megváltozott politikai és gazdasági körülmények között újraértékelődött a kataszter is. Változó jogi és technikai normák alapján, különböző szinteken létrehozott intézményrendszer keretén belül az 1950-1970-es évek időszakában a különböző minisztériumok és állami szervek elvárásainak és érdekeinek megfelelően, felhasználva a geodéziai és topográfiai munkálatok eredményeit, az ország területének nagy részét lefedő, egységes rendszerben megvalósított kataszteri munkákat végeztek.

Az 1971. évi 305. számú rendelet alapján a Földművelésügyi Minisztérium keretén belül átszerveződött a földmérési és kataszteri feladatok ellátása. Az ország területén egységes rendszerben (S42 geodéziai DATUM, 1970 STEREOGRAFIKUS-metszősíkos vetület) átszervezett intézményhálózatokra (IGFCOT = Geodéziai Fotogrammetriai, Kartográfiai és Területrendezési Intézet (Bukarest); OCOT = Kataszteri és Területrendezési Hivatal a megyékben; valamint a különböző minisztériumok saját intézményei) hárult.

A kataszteri térképalap 1:1000 és 1:2000 (városok, falvak belterületére), valamint 1:5000 és 1:10 000 (külterületen, sík-, domb- és hegyvidéken) méretarányban készült, amely a grafikus és numerikus területszámítások alapját képezte. Az ingatlanokat jellemző leíró adatokat (attribútumokat) különböző tartalmú, számítógéppel létrehozott, adminisztratív egységekre vonatkozó Kataszteri Regiszterekben rögzítették. Az így létrehozott kataszter összetevői (térképalap és leíró adatok) között a kapcsolatot a kataszteri szám biztosítja.

Ezt a katasztert használták az összes, állami érdekeket érintő munkákban. Ezzel párhuzamosan, a természetes személyek magántulajdonát képező ingatlanok jogi kérdéseit Erdélyben a meglévő telekkönyvi nyilvántartás felhasználásával intézték. A két rendszer párhuzamos használata egy sor bonyodalomhoz vezetett, amelyeknek főbb okait a következőkben látom.

A telekkönyv Erdély XIX. századvégi közigazgatási egységeinek határain belüli kataszterre épült. A jelenlegi közigazgatási egységek és azok határai alapvetően különböznek a Trianon előtti helyzethez viszonyítva.

A két különböző nyilvántartási rendszerben használt ingatlan-azonosító kataszteri számozás között semmi kapcsolat nincs.

A telekkönyv két, független vetületrendszerben készült kataszterre támaszkodik, tehát Erdély területén nem egységes.

Mindkét rendszerre jellemző a naprakészség hiánya, sokszor bosszantóan szembetünőek az eltérések, emellett a javítási eljárások szinte áttekinthetetlenek.

Az utóbbi évtizedben életbelépett törvények alapvetően megváltoztatták a föld tulajdonjogi helyzetét, amelynek egyenes következménye az 1996. évben elfogadott 7. számú Kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény. E törvény és a végrehajtására vonatkozó számos utasítás már több módosítást megért.

Az említett törvény alapján, a Románia területén egységes rendszerben megvalósítandó, államilag hiteles, kataszteri és összes földmérési munkák irányítása, ellenőrzése és jóváhagyása, valamint az ezekből eredő összes feladat megoldása egy új, közvetlenül a kormány alárendeltségében működő intézményrendszerre hárul. 1996-ban megalakult a Nemzeti Kataszteri Geodéziai és Kartográfiai Hivatal (NKGKH), bukaresti székhellyel. A következő évben megalakultak a Megyei Kataszteri Geodéziai és Kartográfiai Hivatalok (MKGKH). Ugyanakkor a Mezőgazdasági Minisztérium keretén belül működő korábbi intézményrendszer szerkezeti felépítésében változatlanul megmaradt, feladatköre azonban csak a kimondottam mezőgazdaságot érintő és kiszolgáló kataszteri és földmérési munkák elvégzésére korlátozódott, kiemelt figyelemmel az 1991. évi 18. számú Földalaptörvény (célja hasonló a kárpótlási törvényhez) végrehajtására. Az államilag hiteles kataszteren alapuló telekkönyvi bejegyzéseket az Igazságügyi Minisztérium intézményrendszerének hatáskörébe helyezték. Az így kialakult helyzetben két, egymástól független, párhuzamosan működő intézmény- és utasításrendszer, megítélésem szerint, nem szolgálta a meghatározott feladatok operatív, EU-kompatibilis megoldását, amelyet az időközben megjelent, sokszor bizonyos érdekek által szított egyéni és intézmények közti ellentétek nehezítettek.

Az említett 7. számú törvény értelmében megkezdődött az új, általános, egységes kataszter megvalósítása, ami sajnálatos módon költségvetési pénzalapok hiányában nem léphette át a kezdet nehézségeit. A törvény értelmében, azokon a közigazgatási területeken, ahol létezik a régi telekkönyv intézménye (Erdélyre jellemző), az érvényben marad mindaddig, amíg az új kataszter el nem készül, ami az új telekkönyvi betétek alapjául szolgál.

Meg kell említenem, hogy az NKGKH és az Igazságügyi Minisztérium központi és megyei intézményei különbözőképpen értelmezik, és alkalmazzák az említett 7. számú törvény rájuk vonatkozó előírásait, ami újabb feszültségeket idézett elő.

A múlt évi választások eredményeként a változtatások szele elérte a földmérést is. Így, a múlt hónapban sürgősségi kormányrendelettel módosították a 7. törvényt. A módosított törvény értelmében felszámolják a Mezőgazdasági Minisztérium keretében működő szakintézmény-rendszert, egyesítve az NKGKH intézményrendszerével. Ez a – nehezen kivitelezhe- tő – folyamat új indulatokat, néhol ellentéteket keltett, amelyek megoldása, véleményem szerint, idő és akarat kérdése. Az említett átszervezés folyamatban van. Eredményeiről az elkövetkező időszakban lehet majd véleményt nyilvánítani.

Remélem, hogy az egyesített intézmény-rendszer, az újragondolt jogi és technikai normák, azok egységes értelmezése és alkalmazása meghozzák a várt eredményeket.