Dr. Kovács Zoltán, az FVM közigazgatási államtitkára
Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Vándorgyűlés!
Hölgyeim és Uraim!
Őszinte szeretettel és tisztelettel köszöntöm az új évezred első vándorgyűlésének résztvevőit, a földmérőket és a földügy egyéb szakterületeinek képviselőit egyaránt. Örömmel teszek eleget a konferencia megnyitására irányuló megtisztelő felkérésüknek.
Amint azt a sajtóból – és többen Önök közül saját, közvetlenül megszerzett tapasztalatukból – tudják, a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárcánál az elmúlt néhány hónapban jelentős változások történtek. Szinte teljesen kicserélődött a minisztérium felső vezetése, és az Önök szakterületét kézbentartó Földügyi és Térképészeti Főosztálynak is új vezetője van. Ebben a körben joggal merülhet fel a kérdés, hogy – elsősorban a termőfölddel kapcsolatosan – melyek az új vezetőség céljai, és milyen módon kívánja azokat megvalósítani.
Mindenek előtt kijelenthetem, hogy az agrárium Kormány-programban megfogalmazott céljait az FVM jelenlegi vezetése magáénak vallja, és mindent megtesz annak érvényrejuttatásáért.
Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása jegyében, a piaci kihívásokra felkészített, a családi magángazdaságokon alapuló, hatékony agrártermelést szolgáló birtokviszonyok kialakítására és megőrzésére törekszünk, figyelemmel a családi magángazdaságokon kívül eső mezőgazdasági területekre is. Biztosítani szeretnénk a magyar agrárgazdaság területén a fenntartható fejlődést és a mezőgazdaság népességmegtartó erejének javítását az ökonómiai trendek, az ökológiai környezet megóvásának követelményei, valamint a termőföld védelmével kapcsolatos szempontok messzemenő és folyamatos figyelembevételével. Természetesen az alapvető mezőgazdasági célok mellett az egyéb nemzetgazdasági szempontok érvényesítésére, a közlekedési útvonalak, az ipari parkok, az energia hálózatok, a vízrendezési feladatok, a kommunális hulladékok földterület igényére is figyelemmel kell lennünk.
Az említett célok megvalósításának alapvető és elengedhetetlen feltétele az Európai Unió joganyagával összhangban lévő jogszabályi háttér biztosítása. Hangsúlyoznom kell azt is, hogy Miniszter úr a tárca és a tárcához tartozó intézmények minden munkatársától, köztisztviselőjétől felelősségteljes, magas színvonalú, önálló munkát vár, a jogszabályok maximális ismeretével és betartásával. Ez a földügyi szakterület köztisztviselőivel szembeni elvárás kérésként fogalmazódik meg azok felé is, akik akár vállalkozóként, akár a szakma oktatóiként vagy egyéb módon kapcsolatba kerülnek az ágazattal. Csakis ily módon szerezhet a földügyi és ezen belül a földmérési szakma országos elismertséget és társadalmi elfogadottságot a maga számára.
A tárca és a földügyi szakterület irányítója a jelenlegi, kissé bonyolult politikai környezet ellenére is bízik abban, hogy közös erőfeszítéssel, együttgondolkodással a célok megvalósíthatóak. Nyitottak vagyunk a szakmai, a gazdasági és a társadalmi szervezetek felé egyaránt. Igényeljük az együttműködéséküket, szorgalmazzuk a velük való élő kapcsolattartást. Ennek egyik, igen eklatáns példája a földügyi szakigazgatás és a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság közötti tartós és gyümölcsöző együttműködés, de példaként említhetném a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló, 1996-ban elfogadott törvény előkészítésének folyamatát, amikoris a szakma szinte minden szegmensének lehetősége volt a jogszabály-tervezet véleményezésére, módosítására. Biztos vagyok abban, hogy a most kezdődő Vándorgyűlés előadásai, vitái, közvetlen megbeszélései is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a szakterület különböző jogállású és érdekeltségű szereplői megismerjék egymás gondjait, gondolatait, elképzeléseit és nem utolsó sorban legfrissebb szakmai eredményeit. És abban is biztos vagyok, hogy az őszinte információ-csere kinek-kinek a maga tevékenységi területén hasznára válik.
Engedjék meg, hogy e megnyitó beszéd szűkre szabott keretei között rövid tájékoztatást adjak Önöknek a tárca termőfölddel kapcsolatos – korábban már említett – célkitűzéseinek egyes konkrét feladatairól és elképzeléseiről, amelyek feltételezhetően így vagy úgy, de sokukat érintenek majd, mint ahogy történt az az elmúlt években, a termőföld tulajdonviszonyainak rendezése, a kárpótlás és a részarány-földkiadás során.
Két kiemelten fontos feladat áll előttünk. Ezek egyike a birtokrendezés elveinek meghatározása és jogszabályi hátterének biztosítása, a másik – ehhez szorosan kapcsolódva – a Nemzeti Földalap kérdése.
Az agrárgazdaság fejlesztése Magyarországon nemzeti ügy. Hazánk természeti adottságai különlegesen jó feltételeket biztosítanak a mezőgazdasági termeléshez. Talajadottságaink, éghajlati viszonyaink, történelmi hagyományaink révén, valamint a mezőgazdaságilag művelt terület arányát illetően Európában az elsők között vagyunk. Ezért szinte kötelező számunkra az agrártermelés meghatározó jelentőségű és mással nem pótolható eszközével, a termőfölddel kapcsolatos alapvető kérdések átgondolása. Következetes elemző munka eredményeként – a kormányzati felelősségből következően – megfelelő, az ország polgárainak érdekét hosszú távon szolgáló, és a fenntartható fejlődés garanciáit biztosító válaszokra van szükség. A tudományos megalapozás segítségével feltárt, majd a döntéshozói szint által meghatározott célokat és feladatokat a kormányzat földbirtok-politikai koncepciója fogja össze.
Tennivalóink jobb megértése érdekében talán nem érdektelen először röviden áttekinteni a távolabbi- és a közelmúlt magyarországi birtokrendezési folyamatait.
A XX. század első évtizedeiben megindult a polgári átalakulás folyamata, ami egyben a feudális földtulajdoni-földhasználati rendszer előbb részleges, majd teljes megszűnését eredményezte. Ez a reform azonban csak a feudális kötöttségeket oldotta fel, viszont nem volt alkalmas arra, hogy egy piacgazdasági igényeket kielégítő, modern farmgazdasági rendszer alapjait is megteremtse. Ez utóbbi célt kívánta szolgálni az úgynevezett Nagyatádi-féle földreform. Ennek keretében azonban a földeket nem osztották fel, hanem a volt cselédséget termelőszövetkezet létesítésére és a föld kollektív megművelésére ösztönözték.
A Tanácsköztársaság a földbirtokokat államosította, azonban a földosztás elmaradt, az egyéni gazdákat termésrekvirálásokkal sújtották, a parasztságot olcsó munkabérért foglalkoztatták, s mindezek a parasztság ellenérzéseit kiváltó földbirtok-politikai intézkedések nagyban hozzájárultak a Tanácsköztársaság bukásához.
Az első világháborút követően Magyarország elvesztette földterületének jelentős részét. A súlyos politikai örökséggel és rendkívüli gazdasági bajokkal küzdő új politikai rendszer az agrárgazdaság stabilizálása érdekében kísérletet tett az egészséges méretű paraszti földtulajdon kialakítására. A reform célja az volt, hogy mezőgazdasági földbirtokhoz juttassa a háború áldozatait, a szükséges méretűre egészítse ki a főfoglalkozásban gazdálkodók földbirtokát, földet biztosítson a nincstelen mezőgazdasági munkásoknak és a közszolgálati alkalmazottaknak, elsősorban az elbocsátottaknak.
A rendezéshez szükséges birtokokat az állam vásárlás, árverés, elővásárlási jog gyakorlása és kényszervétel útján szerezte meg. Speciális Országos Földbirtokrendező Bíróságot állítottak fel, mely felügyelte az állami elővásárlási jog gyakorlását, az erről való lemondást és az állami kényszervételi jog gyakorlását is. A megváltás mindig teljes kártalanítás mellett, bírói jogorvoslati út igénybevételének lehetőségével történt. A jogi szabályozás kiterjedt a földhöz jutottak művelési kötelezettségére, annak ellenőrzésére, a haszonbérlők elővásárlási jogára. A földek megszerzői a vételárat kedvezményes hitel biztosítása mellett fizették meg.
A hitbizományhoz hasonló, kötött kisbirtok rendszert vezetett be 1936-ban a hitbizományi kisbirtokról szóló törvény, mely szerint a családi birtok öröklése kötött rendben történt.
Az állami kezelésben lévő földalap, mint elgondolás, az 1940. évi IV. törvénycikkben, jelent meg. Eszerint 10 éves program keretében a parlagon hagyott, valamint a 300 katasztrális holdat meghaladó mezőgazdasági ingatlanok kártalanítás ellenében történő igénybevétele képezte volna az Állami Földalapot. A kormányzat mintegy másfél millió katasztrális hold, azaz 860 000 hektár kishaszonbérletbe juttatását kívánta megoldani, míg a fennmaradó területek kedvezményes feltételekkel kerültek volna értékesítésre. Ez a földreform már előfutára volt, és sokban hasonlított ahhoz, melyet a fejlett nyugat-európai államokban a második világháborút megelőzően és azt követően hajtottak végre az intenzív családi farmgazdasági rendszer megteremtése érdekében.
Az 1945. évi földreform célja az volt, hogy a nagybirtok-rendszer megszüntetésével „ősi jussként” az igénylők birtokába adja a földet. A földreform végrehajtása érdekében az állam létrehozta az Állami Földalapot, amely a kincstári vagyonkörön belül külön alvagyont képezett. Az amúgy is államkincstári tulajdonú földek mellett az Állami Földalapba kerültek az elkobzott, illetve a kisajátítással igénybe vett földbirtokok.
A földosztás során a földművelésből élni kívánó népesség, a gazdasági cselédek és a mezőgazdasági munkások, valamint a törpebirtokosok tulajdonába került a rendelkezésre álló földterület nagyobb része.
A földigénylők nagy száma miatt azonban átlagosan csak 3-5 ha termőföld jutott egy-egy család tulajdonába.
Az 1950-es évek elején kényszerítő eszközökkel indult meg a mezőgazdaság úgynevezett „szocialista átalakítása”, ami az 1960-as évek elejére fejeződött be. A többszöri földrendezések eredményeként megszűnt a föld magántulajdonán alapuló birtokrendszer, létrejöttek az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek. A föld magán-tulajdonlása nem volt számottevő mértékű, az állami intézkedések a földforgalmat korlátozták, a jogi szabályozások a földtulajdon és földhasználat egységének megteremtése irányába hatottak.
Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltást követően a kárpótlási eljárás és a részarány- földkiadás során közel 6 millió hektár nagyságú termőföld került 2,5 millió új tulajdonos magántulajdonába, mely a földbirtokok felaprózódását eredményezte. Az így kialakult helyzetet kell most rendezni, a megfelelő méretű családi birtokokat létrehozni. Az erőltetett ütemű lebonyolítás és néhány fontos szakmai és gazdasági érdek figyelmen kívül hagyása miatt a birtokszerkezetben nemkívánatos változások is bekövetkeztek. A kritikus mértékű felaprózódás mellett jellemző a művelésre alig alkalmas, kedvezőtlen méretadottságú „nadrágszíj-parcellák” kialakulása, valamint az egy személy vagy család tulajdonában álló földrészletek szétszórt, egymástól sokszor távoli elhelyezkedése.
A Központi Statisztikai Hivatal által 2000. áprilisában végrehajtott általános mezőgazdasági összeírás előzetes helyzetjelentése szerint Magyarországon közel 960 ezer egyéni gazdaság és több mint 8 200 gazdasági szervezet végzett mezőgazdasági tevékenységet. A gazdasági szervezeteken kívül pedig több olyan szervezet, intézmény létezik, melyek a földterület passzív használói. Tíz év alatt 30%-kal csökkent a kisgazdaságok száma, ami azt jelzi, hogy folyamatban van a gazdaságok spontán koncentrálódása. A gazdálkodó szervezetek mind tulajdon, mind szervezeti formájukat tekintve megváltoztak: a korábbi állami tulajdonú állami gazdaságok és szövetkezeti tulajdonú mezőgazdasági szövetkezetek a privatizáció során részben megszűntek, részben átalakultak. A szinte teljesen magántulajdonon alapuló gazdálkodó szervezetek formájukat tekintve társas, illetve egyéni vállalkozásként működnek.
Az EU csatlakozás közeledtével a gazdaságilag is életképes, családi kisgazdaságok kialakítása mellett, a földalapú Európai Uniós agrártámogatásokból elérhető maximális támogatások megszerzése érdekében is szükség van a birtokrendezésre. Az Európai Unióban a támogatásban részesített gazdaságok átlagos területe 18 ha, de a külön támogatási rendszerbe illesztett kistermelők átlagosan 6 hektáron gazdálkodnak (tagországoktól függően ez az érték 2–13 ha között van). A csatlakozás előtt meg kell határoznunk azt a legkisebb területnagyságot, amelynek a területalapú támogatások rendszerében való részvételét agrárpolitikai és adminisztrációs szempontból indokoltnak tartjuk. Törekedni kell arra, hogy a magyar birtokszerkezet minél nagyobb hányadát már a csatlakozás előtt ennek megfelelően alakítsuk ki.
A hatályos törvényi szabályozás már utal a kedvezőbb méretű családi birtokok kialakítására, ebből is látható, hogy a termőföld-privatizáció csak egy megindított folyamat része. Ezért a polgári demokráciákban meghonosodott, évtizedek óta folytatott általános birtokrendezést mielőbb el kell indítani.
Az általános birtokrendezés feltételeinek megfogalmazása, a követhető eljárás megtervezé-sének összeállítása során támaszkodhatunk a második világháborút megelőző magyarországi polgári tagosításra, a volt NDK területét érintő birtokrendezés tapasztalataira és a magyar-német együttműködésben folyó, a birtokrendezés műszaki, tapasztalati megalapozását szolgáló, TAMA projekt eredményeire.
A termőföldre vonatkozó tulajdonszerzési és használati előírásokat, esetenként korlátokat a nemzeti érdekek messzemenő figyelembevétele mellett, de az európai integrációval járó feltételek ismeretében kell meghatározni. A tömeges földprivatizáció lezárását követő igen rövid idő alatt Magyarországon még nem alakultak ki a normális földpiaci körülmények, a földárak nyomottak, hathatós érvek szólnak amellett, hogy a belföldi és külföldi tőke spekulációs célú hatásainak gátat kell szabni.
Közbevetőleg itt szeretném megemlíteni az elmúlt hét egyik nagy közfigyelmet kiváltó hírét, miszerint a Kormány és személyesen Miniszterelnök úr harcot hirdetett a „zsebszerződések”, a hatályos jogszabályokat kijátszani igyekvők ellen. Az FVM ezzel kapcsolatos intézkedési tervében szerepel a földhasználati nyilvántartás továbbfejlesztése, egy önállóan működtethető informatikai rendszer létrehozása, egy külön Földügyi Ellenőrzési Osztály, továbbá egy Földügyi Operatív Bizottság létrehozása, valamint az esetleges bejelentések fogadására egy minisztériumi „zöld” telefonszám üzembe helyezése.
Alapvető szándékunk és feladatunk, hogy megfelelő szabályozással megakadályozzuk a nagybirtok rendszer újbóli kialakulását, mely a családi gazdaságok létrejöttét gátló egyik legnagyobb veszélyforrás. Az EU csatlakozási tárgyalások során, a nemzeti érdekek védelme érdekében átmeneti derogációt kértünk, s amint arról a közelmúltban értesülhettek, 7 éves moratóriumban állapodtunk meg.
Az EU tagállamokban a külföldiek földvásárlásának feltételeire vonatkozó szabályozás nem tesz különbséget az EU állampolgárok és a harmadik országból származó külföldiek között. Ezért nekünk is ki kell dolgoznunk a csatlakozás utáni egységes piac keretein belüli földszerzés szabályozását.
A Nemzeti Földalap létrehozásával és működtetésével kapcsolatban meg kell említenem, hogy olyan piackonform megoldásra van szükség, mely lehetővé teszi, hogy a földjüket művelni nem tudó vagy gazdálkodni nem akaró földtulajdonosok megfelelő áron eladhassák földjüket, a későbbiekben pedig a mező- és erdőgazdasági tevékenységre vállalkozók e földkészletből kedvező áron földet vásárolhassanak.
A Nemzeti Földalap létrehozását és működtetését tartalmazó program célja, hogy a termőföld újraelosztásával hatékony földkészlet-gazdálkodást valósítsunk meg, elősegítve az eredményes mezőgazdasági termelést megalapozó birtok- és üzemi viszonyok kialakítását. A program ugyanakkor kihat a termelési szerkezet korszerűsítésére, a vidék népességmegtartó-erejének javítására.
A különböző földterületek termelésből történő kivonásának, illetve más célú felhasználásának feltételeit indokolt országosan megvizsgálni és programba foglalni. A Nemzeti Földalap céljai között prioritásként kell szerepeltetni a földkészletekből történő csereterület biztosítását; egyidejűleg a Nemzeti Földalap kezelőjének feladatává kell tenni a földkészletből biztosított csereterület ellenértékeként kapott bel- vagy árvizes terület más célú felhasználásának kezdeményezését, illetve megvalósítását.
A Nemzeti Földalap a kincstári vagyon része, azonban a tulajdonosi jogokat – elképzelésünk szerint – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter gyakorolja majd.
A birtokrendezésben és vidékfejlesztésben, továbbá a mezőgazdasági hitelezés fellendítésében, a földpiac serkentésében a naprakész és pontos ingatlan- és földnyilvántartás EU-konform korszerűsítésének alapvető szerepe van. A jelentkező feladatok közvetlenül kapcsolódnak az EU Közös Agrár Politika (KAP) hazai intézményrendszere kialakításához és működtetéséhez. E feladatok geometriai alapját a korszerű, számítógépen kezelhető kataszteri és topográfiai állami térképek biztosítják. A térképi alapok létrehozása – a Nemzeti Kataszteri Program, illetve a Magyar Topográfiai Program keretében –, továbbá az adatszolgáltatás folyamatos biztosítása részben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, részben pedig a honvédelmi miniszter felelősségi körébe tartozik. A feladat megvalósításában a katonai térképészettel való szoros, projekt szintű együttműködés szervezeti, jogi, személyi és technikai feltételei adottak. Egyelőre a forrásproblémákkal kell megbirkóznunk.
Itt kell megemlíteni az EU földalapú agrártámogatásokhoz kapcsolt Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) szempontjából szintén kiemelt jelentőségű – a földhasználókra és a tényleges gazdálkodókra vonatkozó – nyilvántartásokat, melyek naprakészségének biztosítása elengedhetetlen követelmény. E nyilvántartások infrastrukturális hátterét az előbb említett digitális külterületi kataszteri, illetve topográfiai térképek teremtik meg.
Tisztelt Tanácskozás!
Ennek a Vándorgyűlésnek a szervezők ezt a címet adták: „Az ország leltára: a térkép.” Én és azon munkatársaim, akik nem vagyunk szakemberek a földmérés és a térképészet szakterületén, tudjuk, nap mint nap érzékeljük ennek a rövid kijelentésnek az igazságát. Az előadásomban érintett birtokrendezés sikeres végrehajtása és a működőképes Nemzeti Földalap felállítása elképzelhetetlen a pontos, hiteles, korszerű leltár, vagyis a térkép nélkül. A számítástechnika óriási lehetőséget teremtett azzal, hogy térképi alapokon az információk helyhez kötötten rögzíthetők, tetszés szerint csoportosíthatók, lekérdezhetők. Tudom, hogy a térinformatika, mint olyan, még nem megállapodott, kikristályosodott tudomány. Az új eszközök, technológiák új kihívásokat jelentenek, egyre több feladat válik megoldhatóvá segítségükkel. Tudjuk, hogy a földhivataloknál kiépített rendszer sem tökéletes még. Önök, mint e szakma felelős művelői, oktatói, kutatói sokat tehetnek azért, hogy az említett „leltár” minél pontosabb, korszerűbb legyen. Ehhez, vagyis az információ- és tapasztalatcseréhez, a fejlesztések bemutatásához jó alkalmat jelent ez az összejövetel is.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében nyitom meg a vándorgyűlést, egyben engedjék meg, hogy jó tanácskozást, munkájukban további sikereket és jó egészséget kívánjak.
Irodalom
Dr. Fodor László – dr. Prugberger Tamás szerkesztésében: Az agrárjog alapelemeinek vázlata (Jogfejlődés és jogösszehasonlítás) (Bíbor Kiadó Miskolc, 1996)