A trianoni határ kitűzése és térképei,
IV. rész
A magyar-osztrák határszakasz

Dr. Suba János, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Térképtár munkatársa

A Nagykövetek Tanácsának a műszaki munkálatokra vonatkozó utasításait a helyi viszonyokra alkalmazva, egy általános utasításban, az “Instruction Generale”-ban foglalták össze, amelyet állandóan szem előtt tartottak. Ez az utasítás a magyar álláspontot nem mindenben fedte le és nem biztosította mindig a munkálatok zavartalan menetét. A határmegállapító bizottság (HMB) által kiadott “általános utasítás” kényszerkeretei között a magyar és az osztrák fél műszaki biztosai a munkálatok egyöntetű keresztülvitele érdekében részletes utasítást dolgoztak ki. A magyar delegáció arra törekedett, hogy a már meglévő erőik kiegészítésével és az erők csoportosításával feladatukat a legrövidebb idő alatt, a “legnagyobb takarékossággal” és a műszaki követelmények legteljesebb kielégítésével oldják meg. Nem a műszaki személyzeten múlt, hogy törekvésük nem állt arányban a gyorsaság tekintetében az általuk elért eredménnyel.

A részletes utasítás nem terjedhetett ki minden előre nem látott különleges esetre, és a gyakorlati kivitelezésnél időnként más megoldásokat kellett bevezetni, ezért pótutasítások kiadása vált szükségessé. A pótutasítások kivétel nélkül mindig magyar oldalról történt kezdeményezésre jöttek létre, a magyar fél szövegezte meg és fordította le német és francia nyelvre.

Az egész határvonal három szakaszra lett felosztva, és külön e célra tervezett határkövekkel elválasztva. E szakaszokon belül 1-től kezdve folytatólagos számozással átlagosan 100 méterre egymástól állnak a közönséges határkövek. A munkafolyamatok legcélszerűbb megszervezésére, és a helyszíni költségek arányos elosztása céljából minden egyes szakaszt hat alszakaszra (jelölésük római szám I–VI.) osztottak. Az alszakaszokban felváltva működtek a magyar és osztrák felmérési osztályok oly módon, hogy az egész határvonal felét magyar, másik felét osztrák mérnökök dolgozták fel. A páratlan számú I., III., V. alszakaszokban a magyar műszaki delegáció, páros számú II., IV., VI.. alszakaszokban az osztrák delegáció dolgozott.

A határvonal kitűzését a magyar és az osztrák mérnökök közösen hajtották végre. A határkő helyéül választott minden ponton 100 cm hosszú 10-15 cm átmérőjű keményfa karót vertek le 70 cm mélyen. A karók felső felületén szakasz és sorszámot égettek be. Azokat a karókat, amelyek szakasz- vagy főköveket jelöltek, vörös festékcsíkkal különböztették meg.

A mérési adatokat külön erre a célra rendszeresített mérési kézikönyvbe írták, amelyet mind a két fél mérnöke aláirt. A karók helyzetét a kataszteri térképre is rávezették. A határvonal minden irányváltoztatását karókkal jelölték meg. Valamint minden, a határt keresztező vagy vele csatlakozásban lévő természetes, illetve mesterséges terepvonalat (utak, vízfolyások, vasutak, megye-, járás-, község-határ stb.) ábrázoltak. A határkarók összelátására nagy gondot fordítottak. A távolságuk a terepviszonyoktól függött, általában 100 m volt. Az ily módon jóváhagyott vonalakat alszakaszonként egyminőségű kővel, az osztrákoknak kiutalt alszakaszban terméskővel, a magyaroknak utalt alszakaszban pedig műkővel állandósították. Az állandósítás után történt meg a határvonal műszaki szempontból való vizsgálata, amikor a két műszaki biztos bejárta, és kölcsönösen összegyűjtötte a határvonal azon részeit, melyek technikai szempontból kifogásolás alá estek. A javításokat elvégezték.

A háromszögelést az érvényben lévő felmérési utasítás szabályai szerint hajtották végre. Az új pontok – amelyek a határvonalon vagy annak közelében voltak – egymástól való távolsága 2-5 km volt. Az új magyar-osztrák

határvonal nemcsak a felsőrendű háromszögelési hálózat egységét bontotta meg, hanem nagyon kedvezőtlen helyzetet teremtett a Moson megyei magassági pontok tekintettében is. A Pozsonyban és Sopronban elhelyezett I. rendű szintezési pontokon kívül – a több, elkerülhetetlenül szükséges csatlakozás keresztülvitelére – nem állt rendelkezésre más pont. Ezért a magyar geodéták úgy vélték, hogy kívánatos lenne a pozsonyi-soproni két alappontot – amelyet három ország választ el egymástól – elsőrendű szabatos szintezési zárlattal összekötni. Így a köpcsényi (Kittsee) hármas országhatárpont helyettesíthetné a Csehszlovák területre eső pozsonyi magassági pontot. A magyar és az osztrák műszaki biztosok véleménye szerint erre a legalkalmasabb időszak az, amíg a delegációk működnek.

Az Osztrák műszaki biztos – Franz Winter – megállapodott a csehszlovák hatóságokkal. A terv szerint a szintezést Pozsonytól a köpcsényi hármashatárpontig a Csehszlovák állam, onnan Pamhagen-Pomogyig Ausztria hajtja végre a saját költségén, Magyarország Pamhagen-Pomogytól Sopronig terjedő szakaszon egyidejűleg elvégzi a szintezést. Az osztrák fél kötelező ígéretet tett, hogy a Hegyeshalom-Nickelsdorf-Miklóshalmi úton a magyar-osztrák határvonal metszéspontja közelében, arra alkalmas műtárgyon – Magyarország felőli könnyebb csatlakozás létesítése céljából – szintezési alappontot helyez el. A szintezendő vonal csehszlovák területen kb. 10, osztrák területen 70 és Pomogytól Sopronig 40 km volt. A szintezés végrehajtására 1924. márciusában került sor.

A munkálatokat szakaszonként egy magyar és egy osztrák felmérési osztály végezte, északról dél felé haladva. A határpontokat a háromszögelési hálózatba bekapcsolt sokszögmenetekkel határozták meg. A sokszögvonalak mérését az 1908. évi sokszögellési utasítás szerint hajtották végre. A magyar sztereografikus és hengervetület középső rendszerén, a derékszögű összrendezőkkel történő meghatározáshoz a határkövek közötti távolságot acél mérő-

szalaggal, az irányok által bezárt szögeket pedig teodolittal mérték.

Közvetlenül a mérések után az 1:2 880 ma.-ú határtérképek 100-100 méteres széles sávban történő szerkesztése céljából – indokolt esetben tachimetrikus eljárással – a határra csatlakozó részletek bemérése történt meg. A határvonal mentén, a fontosabb tárgyakat (mint: épület, kőfal, kút, kereszt, kémény, községi és egyéni birtokhatár, valamint jellegzetes művelési ág határ) mérték be. A különösen fontos terepalakulatoknál és tárgyaknál (major, vasút, műút) 200 m-es sávot vettek figyelembe. Ez a nem érdekelt hatalmak kérése volt. A részletfelvételt a felvételi előrajzlapon szerkesztették meg. “A részletfelvétel adatai alapján, a Magyarországon használatos kataszteri szelvényezés rendszerében 1:2880 méretarányú határtérképmű szerkesztendő meg a HMB. utasítása szerint.” A térkép szerkesztése a magyar felmérési utasítás előírásai szerint történt meg. A magyar politikai és katonai vezetés nem tartotta szükségesnek az 1:25 000 ma.-ú térképek helyszíni felújítását (reambulálását.) Egyrészt azért, mert a békeszerződés 34. és 35. cikkelye nem utal e térképek helyesbítésére, másrészt pénzügyi-takarékossági megfontolásokból. Ez az osztrák delegáció kérése volt. Az olasz-osztrák határon viszont 500 méteres sávban végrehajtották az 1: 25 000 ma.-ú térképhelyesbítést. A térképek reambulálása a határvonal mindkét oldalán 200-500 m-es szélességben történt; grafikus úton, mérőasztalos eljárással. Grafikus úton ellenőrizték a háromszögelési és egyéb fontos pontokat, különösen a csatlakozó pontokat és a főköveket. A helyesnek talált pontok a “kiindulópont hálózatot” képezték, amelyet szükség szerint több fontosnak talált ponttal kiegészítettek. Ezután a részletek ellenőrzése, a sikkrajz felmérése és a magasságok mérése történt meg. A szintvonalakat 5m-ként rajzolták ki. (Az új részleteket piros színnel, a kihagyandó részleteket sárgával jelölték.)

A Nagykövetek Tanácsa által jóváhagyott új országhatár leírása és térképen való rögzítése során a következő dokumentumokat készítették el:

1. Térképek: 3db 1:200 000 ma.-ú és 10 db 1:75 000 ma.-ú térképszelvénybe a határvonalat piros vonallal rajzolták be. Ez utóbbi a főkövek sorszámát is tartalmazta. A 13 db 1: 25 000 ma.-ú térképmű, a határvonal mindkét oldalán 1-1 km széles területet tartalmazott, amelyet helyszíneltek. Az 1:2880 ma.-ú határtérképmű 180 szelvényből állt és tartalmazta a határvonalat piros színnel és a főkövek számozását is.

2. Határleírás: az általános határleírás 1:200 000 méretarányú térképekkel, a részletes határleírás a határtérképekkel együtt alszakaszonként 18 füzetben három (francia, német, magyar) nyelven.

Ezenkívül a HMB francia nyelvű zárójelentését és az elosztót mellékelték a felterjesztett dokumentumokhoz.

A magyar delegáció e dokumentumokat – az elosztó szerint – 1924. augusztusában szétküldte. Azon kívül az egyes hatóságok részére tájékoztatás céljából elkészítette: a határvonal háromszögelési hálózat vázlatát, a sokszögmenetek kitűzési vázlatát, az összes számítási jegyzőkönyvet, statisztikai kimutatást stb. Az elosztóból kitűnik, hogy teljes sorozatot minden határokmányból csak az Országos levéltár, a Miniszterelnökség, a Külügy- és a Belügyminisztérium kapott. Az elosztón szerepel még a többi minisztérium, a határmenti megyék közigazgatási apparátusa (alispánok, járási szolgabíró hivatalok), a katonai, a csendőri, a vámőrkerületi parancsnokságok, a pénzügyigazgatóságok, a földmérési felügyelőségek, a térképtár, a Háromszögelő Hivatal. Ezen kívül még sok egyéb intézet, hivatal, határszéli város is kapott elosztón kívül határdokumentumokat.

l : 2 880 méretarányú térképmű szelvényei

A magyar-osztrák határt 180 térképszelvény fedi le, amelynek számozása folyamatos és északról dél felé halad. A térképjelek általában ugyanazok, mint a többi határtérkép esetében. A határjelek fajtái: birtokhatárjelek, régi községi vagy uradalmi határhalom, birtokhatárkő, határkő. A háromszögelési pontokat 6 jeltípussal ábrázolták. Állami-, községi- és birtokhatár, a földterület határa és a földrészlet van még jelölve. A térképmű két vetületben készült. Az A I–VI. és a B. I–V. alszakaszok sztereografikus vetület Budapesti rendszerben, a B. VI. és a C. I–VI. alszakaszok a hengervetület középső rendszerében készültek. A térképek egy színnel (fekete), 79×53 cm szelvényméretben készültek.

Az 1: 25 000 méretarányú térképmű jelmagyarázata magyar és német nyelvű. Szembetűnő a topográfiai elemek gazdagsága. Ez nem meglepő, hiszen eléggé kiépült kultúrtájon kellett a határvonalat kijelölni és ábrázolni. A 49 elemből álló jelmagyarázatból 13 a közlekedéssel, 8 a földhasznosítással foglalkozik, míg 5 a határvonalat, 2 a határjeleket ábrázolja. A térképek egy színnel (fekete), 79×53 cm szelvényméretben készültek.

Az osztrák határszakasz szöveges leírását alszakaszonként készítették el, vagyis az 18 darabból áll. Három – magyar, német és francia – nyelven készült el, amelyet távolról a fedőborító színéről lehet megismerni. A határleírás felépítése a következő: a címlap belső oldalán egy 1: 75 000 ma.-ú térképkivágat van, amelyre a határvonalat folytonos pirossal, és a főkövek számait nyomtatták. Ez a térképkivágat egyébként az 1:75 000 ma.-ú határvonalat ábrázoló térképszelvényekkel megegyezik. Az általános megjegyzésekben a határjelek típusát, elhelyezését ismertetik. Utána következnek a határszakaszra vonatkozó határmegállapítás dokumentumaiból származó részletek (ezek a Trianoni és a Saint-Germain en Layei Békeszerződés határleírásai, esetenként a Nagyköveztek Tanácsának döntései, valamint a HMB azon ülésének dátuma, amelyen e határvonalat megállapították). A határvonal részletes leírásánál az egyik oldal a határvonalat vázlaton rögzíti. Másik oldalon található táblázatos formában: a határjelek száma, jellege, anyaga, elhelyezése, és egymástól való távolságuk méterben, törési szög a határjeleken. Utána közvetlenül a határvonal leírása a következő határjelig, és hogy mi képezi a határvonalat. Ezután a határjelek összrendezői, a tengerszint feletti magasságuk, és a megjegyzés rovat szerepel még a dokumentumban.

Irodalom*

* A megjelent tanulmány a szerző doktori értekezlete egyik fejezetének (“A határmegállapító bizottságok működése”) erősen rövidített változata. A forrásmunkák nagy számára való tekintettel részletes forrásjegyzéket nem közlünk, de a disszertáció hozzáférhető az ELTE könyvtárában.Dr. Suba János: Magyarország határának kitűzése és felmérése 1921–1925. között. Doktori disszertáció, 1996, ELTE Térképtudományi Tanszék