Az 50-es évek első felében az iskolai célú térképeken kívül, más kartográfiailag igényes munka nem született. A térképek és adatok titkos kezelése lehetetlenné tette, hogy polgári felhasználásra az előbbieken kívül más munka jöjjön létre. Az iskolai térképek köréből a Kárpát-medence kivágatok eltűntek, vizsgált térségünket, illetve egy részét, csak a Magyarország és a jóval kisebb méretarányban jelentkező szomszéd országokat bemutató, valamint az Európa kivágatok mutatták be. Ebben az új szellemben szerkesztett első középiskolai atlasz 1955-ben jelent meg. Ebből a színvonalas, kartográfiai értelemben kiváló munkából szintén hiányzik a Kárpát-medence kivágat. A “Magyarország domborzata és vizei” c. térképen a Gömör–Tornai-karszt Aggteleki-hegység néven szerepel. Itt jelenik meg először az Eperjes–Tokaji-hegyvidék, illetve a Sátor-hegység nevet felváltó Zempléni-hegység név is. Ez utóbbi bevezetésével szükségessé vált a kristályos magvú Zempléni-szigethegység nevének Vilyvitányi-rögök-re való változtatása. Más tekintetben jelentős változások még nincsenek. A tájak átfutnak az országhatáron, de újdonságként megjelenik a Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység nagytájnév is. A szomszéd országokat bemutató térképlapok a településneveket államnyelven közlik, csak a fontosabb városok magyar neve szerepel (országonként kb. 4–15 település). A vizek magyar, a tájak nevei többnyire magyar nyelvűek, de utóbbiak között a Tribecs, a Madaras, a Zólyomi-Polyána, Sztrázsó-hegység szlovák alakokkal, az Északkeleti-Kárpátok Szovjetunió-beli része Ukrán-Kárpátok névvel, a Retyezát román helyesírással lett felvéve. A Gömör–Szepesi-érchegység új, Szlovák-érchegység elnevezéssel szerepel. Bécs német/magyar alakkal került fel, szerepel a Morvamező név, de ezzel szemben már Wiener Wald került fel. Az első világatlasz, majdnem 15 évvel az ÁTI-Kisatlasz utolsó kiadásának megjelenése után, 1959-ben látott napvilágot. Ebben Kárpát-medence kivágatú térkép nincs. A Magyarországot részletesen ábrázoló térképlapok közül a “Magyarország domborzata és vizei” című, a tájak tekintetében magyar névalakokat közöl, a tájak átfutnak az országhatáron, a víznevek magyar alakjukkal szerepelnek, a településnevek kettős névrajzúak. Itt is jelentkezik az Eperjes–Tokaji-hegyvidék nevet felváltó Zempléni-hegység alak, de már csak a hegyvidék magyarországi részére. E térképen még szerepel a későbbiekben végleg lecserélt Gömör–Tornai-karszt név, de a terület magyarországi részét már Észak-borsodi-karsztként vették fel. A Nógrádi-medence név valós vonatkozással, de leszűkített kiterjesztéssel került a térképre. Az atlasz Magyarország területéről részletes közigazgatási térképeket közöl. Ezeken a határokon túli területeken csak a 10 000 lakosnál népesebb települések magyar neve van feltüntetve. Ellentmondásos megoldás, hogy míg a Kisalföld tájunk neve valós kiterjedésében jelentkezik a “Magyarország domborzata és vizei” c. térképen, addig a megfelelő közigazgatási részlettérképen már csak a magyarországi részre vonatkozó név. Az atlasz az Európa országait bemutató térképlapokon a szomszédos országok esetében csak minimálisan használja a magyar településneveket és a tájnevek egy része csak államnyelvi alakkal szerepel. A “Lengyelország, Csehszlovákia” c. lapon a Gömör–Szepesi-érchegység már itt is Szlovák-érchegység. Az atlasz az ekkor még létező romániai Magyar Autonóm Tartomány területéről nagyobb méretarányú, túlnyomóan magyar névrajzú térképet közöl.

Ennek az autonóm tartományon kívüli területén államnyelvi névalakok szerepelnek. A fentiekben említett középiskolai földrajzi atlasz ötödik kiadásában újabb változások következnek be a vizsgált térség névrajzában. A tájnevek tekintetében számos új megoldás mutatkozik: a Kisalföld és a Nógrádi-medence nevek már csak Magyarország területére terjednek ki. Megjelenik a Kisalföld északi félmedencéjére a Szlovák-alföld elnevezés. A Magyarországot bemutató térképlapok határokon túli névanyaga tovább csökken, de a megmaradt nevek túlnyomóan magyar nyelvűek. Érdekes ellentmondás, hogy az 1967-ben megjelent első “Magyarország nemzeti atlasza” című kiadvány domborzati térképén más a szemlélet. Nincs Szlovák-alföld, a Kisalföld északi félmedencéjének neve a szlovák név fordítása: Duna menti alföld. A Madaras szlovák alakkal szerepel. Fent van a Gömör–Tornai-karszt. Az Alföld szlovákiai része szintén a szlovák név fordításával Tisza menti alföldként van megírva. Ebben az atlaszban szerepel először természetföldrajzi tájbeosztást bemutató térkép, bár ennek részletessége még csak középtáji szintű.

A fentiekből érezhető, hogy a változási folyamat nem állt meg az 50-es években, 1967-ig újabb nevek kerültek valamilyen formában megváltoztatásra, illetve visszaváltoztatásra. A szemléletmód minden térképen és atlaszban ugyanaz: államközpontúság a trianoni határokra vonatkoztatva, minimális engedményekkel. Az iskolai atlaszok és falitérképek “engedékenyebbek”. Legtöbbjükön a környezetünket ábrázoló területeken a magyar település-, víz- és tájnévanyag szelektálva, de szerepel. A magyar névanyag szerepeltetésének szándéka tehát megvan, de nem akar túllépni egy közelebbről nem meghatározható “elvi” határon. Pedig ennek a társadalomra gyakorolt hatását már a 60-as években lehet érzékelni: az 1945. óta felnövő nemzedék egyre inkább nem ismeri az ország környezetében lévő kisebb alakulatok magyar földrajzi neveit. Nincs olyan alap, amelyen a Kárpát-medence Magyarországon kívüli területén kisebb vizek, tájak, települések magyar neveit az érdeklődő megtalálja. Azon a “bizonyos határon túl” nincs lehetőség a kutatásra. Számtalan, a történelmünkből, néprajzból, irodalomból visszacsengő helység, táj neve nem derül ki az egyetlen, folyamatosan bővülő és több kiadást megérő világatlaszból. Az időközben megjelenő, az atlaszlapoknál nagyobb méretarányú, tehát részletesebb autótérképek államnyelvi alakokkal dolgoznak. Óriási földrajzi névi információhiány keletkezik Magyarországon. A lakosság elkezd “leszokni” a magyar nevek használatáról, csak a nagyobb objektumok, fontosabbnak ítélt egységek magyar nevei maradnak a köztudatban, a kisebb, finomabb részletek nevei eltünedeznek. A magyar nyelvi kultúra újabb választóvonal elé érkezik: félő, hogy megismétlődik a magyar földrajzi nevek egy részével az, ami az 1870-es évektől Szlavóniában, Horvátországban, Moldvában és a Havasalföldön bekövetkezett; a trianoni határokon túli magyar földrajzi nevek jelentős része archaikussá válhat.

A 60-as években megjelentek a tájak rendszertani felosztását célzó munkák, és bár ezek az országhatárokhoz igazítottak és az elnevezések egy része nem vette figyelembe a történeti névformákat, megjelenésük mindenképpen óriási fejlődésnek számít. A természetföldrajzi nevek körében történt beavatkozások, akkor érik el csúcspontjukat, amikor 1971-ben megjelenik a “Magyarország földrajzinév-tára I.” (továbbiakban: FNT I.) c. térképszerkesztési segédanyag első kiadása. Ez a 60-as évekből gyökerező tájbeosztások összegző, a névhasználatot szabályozó térképes formája. Megjelenésétől kezdve a polgári térképészet minden kiadványa Magyarország területének ábrázolásánál az ebben közölt tájnévanyaggal dolgozik. Ha kitekintünk az országhatárokon túlra, a kiadványok vizsgálatánál látható, hogy a változások a 70-es évek végére éri el csúcspontjukat. 1979-ben jelenik meg az 1958-ban első kiadást megért világatlasz új, bővített, hetedik kiadása. Ennek megfelelő lapjain a tájnevek tekintetében megint új megoldás mutatkozik: az Alföld név csak Magyarország területére terjed ki. Így a Kisalföld és a Nógrádi-medence mellett, a legnagyobb síksági nagytájunk neve is leszűkül. E munkában is jelen van Kisalföld északi félmedencéjére a Szlovák-alföld elnevezés. A Gömör–Szepesi-érchegység itt közölt neve továbbra is Szlovák érchegység, a Gömör–Tornai-karszt pedig a szlovák név magyar fordításával Szlovák-karszt néven jelentkezik. Ennek magyarországi része már nem az Észak-borsodi-karszt, hanem az Aggteleki-karszt nevet viseli. Teljesen meggyökeresedik és a köztudatba is bekerül a Zempléni-hegység névváltozat, ezzel az Eperjes–Tokaji-hegyvidék név a közvélemény szemében is archaikummá válik. Az atlasz a határokon túli településnevek magyar neveinek használatában is nagy hiányosságokat mutat. Csak egy számadat: a “Magyarország északnyugati része” c., 1:550 000-es méretarányú térképen Csehszlovákia területén a kivágatban összesen 9 db magyar településnév szerepel. Minden más helység csak államnyelvi alakjával került föl. Mindezek ellenére az atlasz a víznevek csoportját magyar nyelven közli.

A nyolcvanas évek közepén egyre szaporodik a magas színvonalú, polgári felhasználásra készülő térképek száma. Készül az új világatlasz, az iskolai atlaszok új lapokkal jelennek meg, új autótérképek, turistatérképek, várostérképek látnak napvilágot. Ugyanakkor semmi nem mutat arra, hogy a tájrendszer és a tájnévanyag “eredeti” szemléletének és állapotának visszaállítása irányában lépések történnének. A jelek, azt mutatják, nincs annyi erő a magyar földrajztudományban és kartográfiában, hogy a névanyag tekintetében felvállalja a múltat és ez a térképlapokon is megjelenjen. Apró változások azért bekövetkeznek: az 1986-ban megjelenő új világatlasz megfelelő térképlapjain fellelhetők olyan változások, amelyek már jelzik: a szemlélet és a magyar névhasználat ellenkező irányban elmozdult a holtpontról. Bár Kárpát-medence térképlap továbbra sincs az atlaszban, a leginkább jellemző helytelenségek (Kisalföld, Alföld, Nógrádi-medence csak magyarországi megjelenése, a Szlovák-érchegység, Zempléni-hegység névalakok) még nem változnak, eltűnik a Szlovák-alföld név és felkerül az eddig hiányzó Madaras hegységnév. A Magyarország részlettérképeken már a 2500-nál népesebb települések magyar nevei is fent vannak.

Az 1980-as évek második felére véglegesen kialakultnak tűnik Magyarország “új” természetföldrajzi rendszere. Az 1960-as évekből gyökerező, az országhatárokhoz igazított rendszertani besorolás első, részletes (kistáj-szintű) tájhatárokat is közlő nyilvános publikációja 1989-ben jelenik meg. Ez a munka a második Magyarország nemzeti atlasza (továbbiakban: MNA) címet viselő mű. Hatalmas előrelépése, hogy 44 év után – először magyarországi kiadású kartográfiai munkában – Kárpát-medence kivágat jelenik meg. Bár e térképlap címe – “Magyarország és szomszédsága” – nem vállalja fel a Kárpát-medence megjelölést, a kivágat mindenképpen “magáért beszél”. E térképen a természetföldrajzi nevek többnyire magyar nyelvűek, a településnevek kettős névrajzzal jelentkeznek. Itt szembesült először a szakma azokkal a súlyos problémákkal, amelyet a tájrendszeri szemléletváltás okozott: a Kisalföld név csak Magyarország területére vonatkozik, a szlovákiai oldalnak e térképen nincs neve. Az Eperjes–Tokaji-hegyvidék név “megszüntetése” miatt a magyarországi Zempléni-hegység szlovákiai folytatására nem találtak magyar névalakot. A térképen Slaneci-hegység, földrajzi, történelmi, nyelvhasználati szempontból hibás megoldás szerepel. A Gömör–Tornai-karszt nem jelentkezik, a karsztvidéknek csak a magyarországi oldala “nevesített”. A víznevek közül az új alakítású víztárolók magyar névalakja nem szerepel. A településnevek kétnyelvűsége a Kárpát-medencén belül is csorbul. Egyes helységek magyar neve nincs a térképen.

Az ország lakosságát ebben a “névhasználati állapotban” éri a rendszerváltás. Súlyos kulturális probléma, hogy a lakosság művelt rétegének nagy része nem ismeri kellő részletességgel az országhatárokon túli magyar földrajzinév-anyagát. A forgalomban levő térképek szakmailag értékes munkák, de magyar nevek szempontjából információ-hiányosak. Ebben az állapotban indulnak be az állami kézben lévő térképkiadás mellett a térképészeti kisvállalkozások. A következő évtizedben a magyar kartográfia szétdarabolódása és új szemlélet kialakulása következik.

Az 1989-ben bekövetkezett társadalmi és gazdasági fordulat lehetővé tette, hogy már nemcsak állami vállalati keretek között, hanem kisebb vállalkozások munkájaként is készüljenek kartográfiai termékek. Új térképkészítő műhelyek alakulnak, mellettük külföldi kiadók jelennek meg a térképkiadásban. A térképkészítés szabályozottsága megszűnik. Ennek nagyon hamar a fény- és árnyoldalai is mutatkozni kezdenek. Pozitívumnak tekinthetjük, hogy a rendszerváltás előtti viszonylag merev keretek megszűntek, a térképészek felkészültségüktől és gondolkodásmódjuktól függően új szellemiséget tudtak bevinni az ábrázolásmódba és nem utolsósorban a névrajz szerkesztési elvei közé. Negatív hatás, hogy olyanok is készíthettek térképet, akiknek nem volt meg a kellő szakmai felkészültsége, ezáltal a piacon jelentős számú, szakmai értelemben csökkent értékű mű jelentkezett. A felszabadult helyzetben egyedül a pénzhiány, a szakma erős alulfinanszírozottsága szab korlátokat. Ennek ellenére néhány év alatt rengeteg hézagpótló, az ábrázolt terület és a méretarány szempontjából is új kiadvány születik. Vizsgált területünk, a Kárpát-medence környezetéről is sok új mű kerül a piacra. Már 1989-ben autótérkép készül, a méretarányához képest teljes magyar névanyag alkalmazásával Kárpátalja, 1991-ben Erdély, 1992-ben Szlovákia területéről. új autóatlaszok és autótérképek születnek Magyarországról, ezek egy része a határokon túli magyar névanyag ábrázolásán túl a magyarországi nemzetiségi településnév-anyagot is szerepelteti. Külföldi kiadó, magyar térképészek szerkesztésével többek között új Magyarország és magyar nyelvű Szlovákia falitérképet jelentet meg, valamint 1994-ben új iskolai földrajzi atlasz születik. Részletes térkép készül a Székelyföldről, és 1995-től megindul az erdélyi tájak magyar nyelvű turistatérképeinek készítése. Néhány év alatt óriási mennyiségű új kiadvány születik. Ezek legtöbbje a magyar olvasó igényeinek kielégítését célozta, tehát névrajzuk magyar szemléletű anyagot vonultat fel. Ugyanakkor jelentős visszalépések is történnek: megjelennek olyan külföldi atlaszok magyar adaptációi, amelyek a térképlapokat nem igazítják a magyar olvasó igényeihez, sem az ábrázolt kivágatok, sem a névrajz tekintetében. Ilyen munka az Officina képes világatlasz. Ebben részletes Magyarország-térkép sincs. Vizsgált térségünket a Közép-Európát bemutató lapok ábrázolják. Kivágati megoldása következtében a Kárpát-medence egésze nem került rá egy térképlapra, így az összefüggések nehezen láthatók. Az atlasz magyar névhasználata minden eddigi atlaszhoz képest hézagos, tájszemlélete minden esetben államhatárokhoz kötött. Magyarország területén kívül csak néhány település, az országok és egy-két fontosnak ítélt táj magyar neve szerepel. Ez is mutatja, mennyire nem szerencsések a külföldi atlaszok nyelvi adaptációi, akár a kivágati, akár a névhasználati szempontokat vizsgáljuk. Mindezekkel párhuzamosan sorra jelennek meg a Kárpát-medencét egy kivágatban bemutató térképek is. MNA után az első ilyen kiadvány az 1994-ben született új iskolai atlasz Kárpát-medence térképlapja. Ennek névrajza teljes mértékben a magyar névanyag rehabilitálására törekszik. Szemlélete nem tér vissza az 50-es évek előtti megoldásokhoz, csak annyiban, hogy tájszemléleti alapja országhatároktól független. E munka beépíti névrajzába mindazokat az új tájszemléleti megoldásokat, amelyek 1989 után láttak napvilágot. Azon túl, hogy a legteljesebb magyar névanyag felvonultatása a célja, a magyar kartográfiában először, általános térképen rendszerezetten ábrázolja a magyar történeti-földrajzi és néprajzi tájakat és kísérletet tesz az archaikussá vált középkori magyar település- és víznevek rehabilitációjára. Ezen elvek szerint a Kárpát-medencét ábrázoló falitérképek is elkészülnek. Az új névrajzi és főképpen tájszemléleti megoldások megjelenése azonban megosztja a szakmát. Egyesek üdvözlik az új próbálkozást, vannak földrajztanárok, akik ezek szellemében készült kiadvánnyal kívánnak dolgozni, mások elítélik, szakmailag értéktelennek tartják. A térképész társadalom egyik fele FNT I.–MNA szemléletmóddal dolgozik, másik része az “új” megoldást követi. Ez az “új”, az 1992-től szakmai körökben megjelenő, számos térképen alkalmazott, de nyilvános publikációban csak 1996-ban napvilágot látott munka, amely Magyarország természetföldrajzi tájainak felosztását egyértelműen a Kárpát-medence térségébe illesztve mutatja be. Ez a munka a Kárpát–Pannon térség természeti tájbeosztása (a továbbiakban: KPTTB). Azt hangsúlyozni kell, hogy FNT I.–MNA beosztás és KPTTB magyarországi vonatkozásai alapvető különbséget nem mutatnak. Az eltérések – bár tájhatárok tekintetében is fellelhetők – főképpen az elnevezések és természetesen a határokon túli kapcsolatokban rejlenek. KPTTB figyelembe vette a szomszédos nemzetek (és országok hivatalos) tájszemléletét, felkutatta az időközben elfeledett vagy más névvel felcserélt magyar neveket, és mindezeket beépítette rendszerébe.

Közben figyelemreméltó alkotások látnak napvilágot FNT I.–MNA alapon is: 1992-ben új világatlasz jelenik meg, amely az 1985 óta több kiadást megélt munka bővített és átdolgozott változata. Ennek második kiadása már Kárpát-medence kivágattal jelentkezik. Ez néhány korrekción (Kisalföld valós kiterjesztésben, településnevek teljes kétnyelvűsége) kívül névrajzilag az MNA “Magyarország szomszédsága” c. térképével azonos. Ugyanez a Kárpát-medence kivágat jelenik meg némi változtatással (pl. településnevek csak magyar alakkal) a német közreműködéssel szerkesztett új, középiskolásoknak szánt atlaszban is. 1999-ben Magyarország atlasza címmel általános és tematikus térképeket is felvonultató összefoglaló munka jelenik meg az országról. Ebben szintén szerepel Kárpát-medence kivágat, amelynek névrajza nagyrészt kiküszöböli a világatlaszban még bennmaradt ellentmondásokat (pl. Slaneci-hg.), ugyanakkor külön térképen jelentkezik az MNA-ban már közölt, országhatárokhoz kötött természetföldrajzi tájbeosztás is. A világatlasz és a Magyarország atlasz településnév-kezelésére jellemző, hogy továbbra sem vállalja fel a határokon túli teljes kétnyelvűséget. A 2500 lakosnál kisebb települések csak államnyelvi nevekkel szerepelnek. Az MNA alapú tájszemlélettel készült munkák mindegyikére jellemző, hogy nem vesz tudomást a Kárpátoktól keletre és délre lévő magyar településnév-anyagról, csak államnyelvi alakokat közöl.

KPTTB alapon 1999-ben látott napvilágot először világatlasz. Ebben Kárpát-medence térkép teljes magyar névrajzzal, Magyarország kivágatok (közigazgatási és általános földrajzi), valamint Magyarország részlettérképek is közlésre kerülnek. Utóbbiak teljes kivágatán minden önálló település szerepel, a határokon túl teljes kétnyelvűséggel.

Összegezve az 1989 óta eltelt több mint 10 esztendőt, jól látható, hogy némi kivétellel a magyar térképészek mindegyike egyetért abban, hogy a magyar névanyag rehabilitálására szükség van, munkáikban ez jelentkezik is. Ugyanakkor a névanyag eltérő mennyiségi, területi és tájszemléleti tényezői azok, amelyek a vitákat okozzák. Tehát a különböző álláspontok következtében Magyarországon kettős tájszemléleti rendszer alakult ki. Ez a kettősség egymással párhuzamosan él a térképeken és a tankönyvek anyagát vizsgálva látható, hogy jelen van az oktatásban is.

The author describes and analyses the changes of the use of Hungarian geographical names over the last 120 years. Many of the contraversions in the usage come from the fact that Hungarian geographical names developed befora the country was split up in 1920. The author sets these changes in a historical and political background, which also affected the official attitude to using Hungarian or conventional names on maps. After explaining the major steps in the development of usage in the 20th century, the author arrives at the present the competative world of map publishers in Hungary, and evaluates the recent trends of using traditional Hungarian names as well as the cartographical effects of the modern scientific approach of landscape regions of he Carpathian Basin.