Dr. Regőczi Emil, a magyar geodézia kiemelkedő egyénisége, a geodéziai alaphálózatok szakavatott ismerője, az állami földmérés elismert vezetője, szaklapunk (Geodézia és Kartográfia) létrehozója és annak három évtizeden keresztüli főszerkesztője több mint száz évvel ezelőtt született és halála óta is eltelt már az első húsz esztendő.

Úgy véljük, e kettős alkalom adta lehetőséggel kötelességünk élni és reméljük, hogy a kollégák és olvasók széles köre egyetértésével is találkozik ez a rövid megemlékezés. Hiszen Regőczi Emil 56 esztendős aktív tevékenysége kiemelkedő hozzájárulás volt nem csupán a magyar geodézia alapmunkálatai számára, hanem a jó stílusú és világos szerkezetű tanulmányírás kialakításához is, a kutatók, fejlesztők, aktív vezetők és a szakma fáradságosabb részét végző gyakorló kollégák közötti párbeszéd gyakorlattá válásához.

E bevezető gondolatok jegyében Regőczi Emil több mint fél évszázados tevékenységét nem kívánjuk részletezni, inkább csupán a legfőbb jellemzőket írnánk le. Akik pedig további részletekre kíváncsiak, azoknak ajánljuk lapunk 1980/2. számát (77–79. oldal).

Regőczi Emil 1900. október 20-án, Székesfehérvárott született (apja a magyar irodalom tanára volt). A győri főreáliskolában tanult, aztán katona volt, majd a műegyetem következett, ahol 1924-ben kapta meg mérnöki oklevelét.

Munkahelyei: Győri Földmérési Felügyelőség (1924–1928). Ezt követte a Háromszögelő Hivatal. Itt 1936-tól már az új felsőrendű háromszögelést irányította. (Ekkor jött létre a gödöllői alapvonal.) 1942-ben már az Állami Földmérés központjában dolgozott. Aztán a háború és a hadifogság következett, ahonnét 1947-ben tért vissza. 1950–1952 között az OFI-ban (Országos Földméréstani Intézet) a Felsőgeodéziai Osztály vezetője. Ekkor dolgozta ki (Hazay I. gondolatait folytatva) a III. r.-ből I. r. hálózat levezetését, továbbá a szétszedhető gúla elvét, amelyet aztán Illés István kollégája valósított meg (lásd Illés-féle állványos gúlák!).

Ezt követően a Geodéziai és Kartográfiai Intézet igazgatója, majd a megalakult főhatóság – Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal (ÁFTH) – Műszaki főosztályának vezetője (1954–1957), még később az ÁFTH tudományos munkatársa. 1960-ban ment nyugdíjba. Ekkortól kezdve egészen haláláig (1980. március 27.) lapunk nagy tekintélyű és sikeres főszerkesztője, mindannyiunk nevelője, pallérozója s ha kellett, korholója volt.

A dr. techn. címet 1941-ben, a Dr. Sc. fokozatot 1952-ben nyerte el. A GKE alapító és elnökségi tagja volt, s egyben alelnöke is. Megbecsült tagja volt az MTA Geodéziai Tudományos Bizottságának és az IUGG Magyar Nemzeti Bizottságának.

Dr. Regőczi Emil közel hat évtizedes munkájának eredménye az új magyar felsőrendű hálózat, közel száz publikáció, a folyóirat (30 évi) kötete, a gödöllői alapvonal és sok más egyéb. Ezek elismerését is jelentették kitüntetései: Népköztársasági Érdemérem (ezüst), Kossuth-díj, c. egyetemi tanárság, Munka Érdemrend (arany), MTESZ-díj, Fasching-díj, Lázár deák emlékérem.

Regőczi Emil írásaiban – az alapos szakmai ismeretek mellett – megjelent a líra is, amely bár tanulságokat közölt, de azt ki is színezte. Egyéniségét a szorgalom és a munkaszeretet, a derű és a segítőkészség, az emberség és barátság, az adott szó tisztelete és a földmérés ügyének minden körülmények közötti felvállalása jellemezte.

Mindannyian tanultunk és ezután is tanulhatunk tőle.