A magyar geodézia és térképészet területén az utóbbi időben dinamikus fejlesztések és ezzel járó változások kezdődtek. Gondoljunk csak az elektronika, számítástechnika, az űrkutatás és távérzékelés megjelenésére, továbbá az informatika egyre markánsabb szerepére. Mindezek határozottan átformálják nem csupán a hagyományos adatgyűjtési (feldolgozási- és szolgáltatási) eljárásokat (terepfelmérések, légi felvételek, térképezés stb.), de kihatnak a klasszikus értelemben vett térképészetre (kartográfiára) is. Ez utóbbinak pedig fontos hídszerepe van a természettudományok, sőt a társadalomtudományok felé is.

Mivel a globalizálódó világ információ-igénye nemcsak növekszik, hanem jelentősen differenciálódik is, ezért úgyszintén növekszik a szerepe a tematikus térképészetnek. Ezt a növekvő és időben gyorsan változó igényt természetesen csak fejlett adatgyűjtési- és feldolgozási eljárásokra támaszkodó szolgáltatás révén lehet kielégíteni.

Figyelemmel arra, hogy az ELTE Térképtudományi Tanszék a magyar térképészképzés és az ilyen fejlesztések egyre elismertebb bázisa, ezért most ezen a tájon teszünk látogatást.

A látogatás aktualitását csak növeli az a tény, hogy ez év nyarától az ELTE első számú embere (rektora) maga is elismert, termékeny és tevékeny térképész.

Dr. Klinghammer István tanszékvezető egyetemi tanárt a szakma és a lap olvasói is jól ismerik, hiszen lapunk 1997/9. számában (33–34. old.) már üdvözöltük abból az alkalomból, hogy Akadémiai díjban részesült. Később pedig egy interjú során nyilatkozott az ELTE keretében folyó térképészképzésről, az ottani kutatásokról és a szakmát érintő fontosabb kérdésekről.

Ezekre tekintettel az ELTE ez idejű rektorának személyes tevékenységével, eredményeivel csak az utóbbi három év vonatkozásában foglalkozunk, és inkább a térképész végzettségű rektor – bennünket is érintő – véleményével szeretnénk megismerkedni. (Az ELTE rektora tevékenységének és az utóbbi évek eredményeinek rövid bemutatását a következőkben adjuk meg.)

A 60. életévében járó Klinghammer István tanszékvezető egyetemi tanár, a tudományok doktora alkotó erejének teljében, sőt jelentős oktatási-kutatási és szervezési tapasztalatok birtokában lett az ország patinás egyetemének rektora. Ez a nagy elismerés (a személyen kívül) a magyar térképészetnek is szól!

Az ELTE rektora 1969-től (az egyetem befejezésétől) folyamatosan az egyetem oktatója. Ennek keretében irányításával 76 diplomamunka, 14 egyetemi doktori disszertáció, három PhD-disszertáció készült, továbbá három aspiráns munkáját segítette; jelenleg pedig 11 doktorandusz munkáját irányítja. Rektorrá választása előtt már sikeres tanszékvezető, 1998-tól pedig az egyetem általános rektorhelyettese volt.

Kutatási területe a tematikus kartográfia ábrázolás-módszertani és -automatizálási kérdésköre. 1998-tól Széchenyi professzori ösztöndíjban részesül. Publikációinak száma 70, emellett 12 könyvben, illetve könyvrészletben tette közzé ismereteit, továbbá részt vett hat szakatlasz és kilenc térkép szerkesztésében is.

Sokszor járt külföldön (vendégoktatóként és meghívott előadóként). Az ICÁ-ban már 1974 óta képviseli Magyarországot. 1998-tól meghívott tagja a DACH-nak (Német–Osztrák–Svájci Térképésztörténészek Egyesülete).

Az MTA keretében két tudományos bizottság tagja (Földrajztudomány I. és Földrajztudomány II.), emellett tanácskozási jogú tagja az MTA X. osztály üléseinek. Tagja még a BME Doktori és Habilitációs Bizottságának és az FVM szakirányú kollégiumának. Az MFTTT-n belül az elnökség és az intézőbizottság tagja. Tagja továbbá a Magyar Földrajzi Társaság Választmányának, a Pro Cultura Renovanda Alapítvány kuratóriuma szakirányú bizottságának és elnöke a Lázár-deák Térképészeti Alapítványnak.

Az elismerések közül külön is ki kell emelni a következőket:

– Lázár-deák Emlékérem (1990)

– Pro Universitate kitüntetés (1994)

– Akadémiai Díj (1997) és

– Toldi Miklós Díj (1998)

Rektor Úr, kérjük, mindenekelőtt mutassa be röviden a mai ELTE-t!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem több évszázados hagyománnyal rendelkező intézmény. Alapítója, Pázmány Péter esztergomi érsek 1635. május 12-én írta alá az egyetem alapítólevelét, és még az évben, november 13-án ünnepélyes keretek között megnyílt a törökök által meg nem szállt Nagyszombatban – az esztergomi érsekek akkori székhelyén – a bölcsészeti és teológiai fakultásból álló egyetem.

Az ELTE alapítása óta a magyar felsőoktatás zászlóshajója, a hazai tudományosság és oktatás meghatározó műhelye.

A Kormány és az Országgyűlés döntése alapján 1999. és 2001. között a magyar felsőoktatásban átalakulási folyamat zajlik le. A döntések eredményeként az ELTE szerkezete is változott: két új, gyógypedagógiai és tanítóképző karral bővült. A hat karból álló egyetemen jelenleg több mint 30 ezer hallgató tanul.

Az egyetemen folyó képzésben és kutatásban mindhárom nagy tudományterület (társadalomtudomány, élő természettudomány, élettelen természet- és műszaki tudomány) jelen van. Az egyetemen – több mint 130 (!) szakot oktatunk alapképzésben – több olyan szakon lehet tanulmányokat végezni, amelyekre az országban, sőt némely esetben Közép-Európában csak itt van lehetőség. Ezek a szakok nemcsak tudományos, hanem nemzeti érdeket is szolgálnak. Ilyen szakok az egyedi nyelvszakok – az iranisztikától a nederlandisztikán át a turkológiáig – a gyógypedagógia, a meteorológia, csillagászat és éppen a térképészet.

Az oktatásunkban egyszerre van jelen a főiskolai, egyetemi és doktori szint. Minden oktatott tudományterületen megjelennek ezek a szintek. Ez lehetővé teszi több szint ötvözését és egymásra épülését.

Az egyetemen 46 doktori program működik. Ez biztosítja a leendő kutató- és oktatógárda megfelelő képzését. Több olyan doktori programot is akkreditáltak, amelyek az országban egyedülállóak. A hazai doktori képzésben részt vevő magyar hallgatók több mint 40%/a (ez 1700 fiatal szakember) egyetemünkön folytatja tanulmányait.

Ez érthető, az egyetem közel 1500 fő oktatói állományához nagyon sok, magasan kvalifikált, tudományos fokozattal rendelkező oktató- és kutató tartozik. A statisztikai adatok szerint az egyetem főfoglalkozású oktatóinak 55%-a tudományosan minősített, míg a felsőoktatás egészében ez az arány 27%-os.

(A mintegy 800 főállású minősített munkatársból 30 MTA-tag, másfélszáz MTA-doktor, a másfélszáz részfoglalkozású minősített kolléga közül 13 MTA-tag, 36 MTA-doktor.)

És még két dolog a minőségi “lehetőségeinkhez”…

Az egyetemen sok olyan kutató (és oktató) dolgozik, aki az MTA munkatársa. Ők biztosítják a szoros kapcsolatot az akadémiai élettel. Jelenlétüknek köszönhetően több mint 30 kutatócsoport működik az egyetem falain belül.

A másik: az egyetem könyvtáraiban jelentős mennyiségű könyvet, folyóiratot gyűjtöttek össze. Ez egyrészt a több évszázados gyűjtőmunka eredménye, másrészt a folyamatos megrendelések következménye. Ennek eredményeképpen több olyan könyv, folyóirat is megtalálható a könyvtárakban, amelyeket az országban csak itt lehet olvasni! (A 2000. évi külföldi folyóirat-rendelés értéke 180 millió Ft, ennek több mint kétharmada az ország legnagyobb és legteljesebb természettudományi könyvtárállományát gyarapítja.)

Hogyan ítéli meg az ELTE helyzetét a magyar felsőoktatásban?

Erre a kérdésre az imént elmondottakban már “sugalmazott” választ adtam. A legrégebben működő és legnagyobb egyetem vagyunk, a felsorolt értékekkel és kötelezettségekkel. A Magyar Akkreditációs Bizottság 2000-ben oktatott szakjaink 62%-át kiválóra, 34%-át erősre minosítette…

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődje megalapításakor feladatul kapta a kárpát-medencei felsőfokú képzés ellátását. Ez a hatás megmaradt a XXI. századra is. Az egyetem országos jelentőségű: több területen csak itt folyik képzés, illetve sok területen az ELTE jelentette a már egyetemen és főiskolán folyó oktatás “bölcsőjét”.

De hogy ne kerüljem meg az egyenes választ: az ELTE a magyar felsőoktatás meghatározó tartópillére.

Mely magyar felsőoktatási és egyéb intézménnyel kívánják együttműködésüket kialakítani, illetőleg továbbfejleszteni?

Közvetlen oktatói és kutatási kapcsolatban állunk a magyar felsőoktatás csaknem valamennyi intézményével, legyen az állami, egyházi vagy akár magán működtetésű. Szinte könnyebb lenne felsorolni azokat az oktatási helyeket, akikkel nem alakult ki valamilyen kapcsolat.

A legszorosabb partnerség természetesen – ahogy hallgatóink mondják – a Műegyetemmel, a Közgázzal és a Semmelweis-szel van. Hallgatói áthallgatás, kollégális átoktatás és közös hazai és nemzetközi kutatási projektek kötik össze ezer szállal tanszékeinket, intézeteinket.

Oldalakat tenne ki a konkrét együttműködések felsorolása …

A térképészképzésben például Detrekői Ákos professzor tanszéke látja el a Fotogrammetria gyakorlati oktatását. Hallgatóink örömmel járnak a professzionális környezetbe.

Mi pedig a térinformatika-szakos hallgatók kartográfiai ismereteinek oktatásával járulunk hozzá a műegyetemi képzéshez.

Az együttműködések kialakításában és bővítésében azt az elvet vallom, amit egykori hallgatónk, Vedres István 1804-ben, a szegedi mappációjának mottójául írt:

Az egyetem miképpen tud egyensúlyt tartani a tömegképzés és az elitképzés között?

Az a meggyőződésem, hogy az egyetemen tömegképzés és az elitképzés között nem egyensúlyt kell fenntartani, hanem a tömegképzésre építve kell megteremteni az elitképzést. Ha úgy képzeljük el ezt a kettős felsőoktatási kihívást, mint a libikóka két végén egyensúlyban tartandó azonos tömegű feladatot, akkor nagyot hibázunk.

Inkább piramist képzeljünk magunk elé, aminek a felső része az elitképzés.

Ez az ELTÉ-n – felülről lefelé – az 1700 doktorandusz, alatta az ötéves képzés során diplomát szerző, egyetemi végzettségű szakemberek, majd a négyéves képzés végén oklevelet szerző, főiskolai végzettségű kollégák állnak, és végül a három éves vagy rövidebb felsőfokú szakképzés keretében elismerő bizonyítványt szerző hallgatók.

Mindegyik képzésnek, a maga célzott ismeretanyagának átadásával kiváló színvonalúnak kell lenni, és nyomatékkal hangsúlyozom, lehetővé kell tenni, hogy hallgatónk tehetségük és akaratuk szerinti magasságba hághassanak e piramison…

Ez a “piramismászás” ma még nem biztosított. Ezért 2000 végére több tucatnyi kolléga együttműködésével elkészítettük az ELTE intézményfejlesztési tervét. A terv a “Tizenkét lépés elore…” vezérgondolat jegyében készült. A fejlesztés különböző feladatait – összefoglalóan – olyan rendszerbe állítottuk, amely a tennivalókat tartalmazza. Ez éppen tizenkettő…

Közülük hat az Ön kérdéséhez kapcsolódik, illetve jelöli ki a következő három évben (éppen addig tart rektori megbízásom) a megoldandó feladatokat, és tűzi ki az elérendő célt.

Ez a hat feladat nagyon-nagyon dióhéjban a következő:

– az egyetem értékeinek megőrzése, a minoségbiztosítási rendszer kiépítése;

– az oktatási szerkezet korszerűsítése, átjárható rendszer és differenciált képzési formák kialakítása;

– a pedagógusképzés rendszerének fejlesztése, a tanárképzés egyetemi bázisán a főiskolai, a gyógypedagógusi, tanító- és óvóképzésre kiterjedő koordináció létrehozása és a pedagógus-továbbképzés kidolgozása;

– közös képzési bázisok kialakítása az informatikai, társadalom-tudományi, nyelvi, testnevelési területeken;

– az informatikai infrastruktúra fejlesztése, egységes ELTENET-hálózat az oktatók, kutatók és hallgatók kapcsolattartására;

– egyetemi szintű szolgáltatások biztosítása a könyvtári ellátás, nemzetközi kapcsolatok, hallgatói informálás és tanácsadás területén.

Megítélése szerint hol a helye az ELTE-nek az európai egyetemek sorában?

Ez nagyon nehéz kérdés! (Hogyan mérjük és hogyan bizonyítsuk értékítéletünket?) Egyetemünk szellemi kapacitása nagyon jó. A minősítettek aránya és a nemzetközi tudományos közéletben elfoglalt helyünk az első negyedbe sorol, néhány szakterületen az élvonalba. Számos nemzetközi hírű tudós és kutatóműhely működik egyetemünkön.

Azt szeretném, hogy az egyetem mennyiségi paraméterei, de elsősorban az oktatás- és kutatás minősége alapján tartsa, illetve egyes területeken érje el Európa vezető egyetemeinek színvonalát. A kiadott diplomák az Európai Unió normáihoz igazodva kerüljenek elfogadásra külföldön, megfelelő pozíciót biztosítva a végzett hallgatóknak a hazai és nemzetközi munkaerőpiacon.

Oktatási cél az egyetem szellemi és szervezeti előnyeinek kihasználása a tradicionálisan magas színvonalú oktatási tevékenység megtartására, esetenként erősítésére. Kutatásban megfogalmazott cél: a világszínvonal az alapkutatások, vezető szerep a közép-európai régióban az alkalmazott kutatások terén és további magas színvonalú PhD-programok indítása.

Lényeges egyetemünk nemzetközi ismertségének és elismertségének megőrzése, a minőség középpontba helyezése a kapcsolatok továbbépítésében. Ezzel szoros összefüggésben kell elérni, hogy a hallgatók egyre nagyobb számban vehessenek részt színvonalas külföldi részképzésben és gyakorlati projektekben.

A kérdésére még néhány, az Olvasót segítő értékelő adat (talán egyben mérőszám is lehet): az ELTE-nek 40 külföldi egyetemmel van kétoldalú kapcsolata. A 90-es években az európai TEMPUS programban az ELTE a legsikeresebb pályázók közé tartozott; 1992 óta mi koordináltuk a TEMPUS legnagyobb európai hallgatói mobilitási programját. (A jóváhagyott támogatás 5 évre 300 millió Ft-nak megfelelő ECU volt. A kiutazó hallgatók harmadát az ELTE adta, míg a bejövők 70%-a [!] az ELTE-re jött.)

Az Erasmus programhoz 1997-ben csatlakoztunk, és ez is egyben a legnagyobb mobilitási program az országban. (1999/2000-re 162 millió Ft-ot nyertünk, a 2000/2001. évre benyújtott program 325 hallgató kiutazását tervezi 105 [!] egyetemre és 123 oktató tevékenységét külföldön.)

De Európai Tanulmányi Központunk, a Jean Monnet Programban vállalt szerepünk, továbbá az Unesco kisebbségi programja és a Phare Kárpát program is meglehetősen rangos európai egyetemi pozíciót biztosít számunkra.

Miként látja az egyetemen folyó térképészképzés jövőjét?

Optimizmussal! A vizuális kultúra terjedésének korát éljük, az emberek igénylik a grafikus információ-átadást. A térkép éppen ezt biztosítja. Azzal, hogy a “Hol mi van?”, “Hol mennyi, milyen?” kérdésekre válaszolva, területi elosztásban közöl rendezett adatokat, a szakemberek és a tájékoztatást igénylő nagyközönség céljait egyszerűen, szemléletesen és könnyen érthetően szolgálja. Persze csak a jól szerkesztett térkép! Az emberek igénylik területi adatok térképre vitelét vagy éppen ilyen adatok térképről történő leolvasását. Az évente végző 10–15 hallgatónk jó felkészültséggel végez és helyezkedik el ezen igények kielégítésére. (A jó felkészültséget kollégáim munkája, no meg a hallgatók igyekezete garantálja.)

A tanszék vezető munkatársait minősíti hazai elismerésük, pl. a Széchenyi professzori ösztöndíjjal (mind a négy docens kollégám elnyerte azt) és külföldi megítélésük a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) bizottságaiba történő beválasztásukkal, a konferenciákra történő meghívásaikkal; a hallgatókat pedig diplomamunkájuk minősége, a tanszéki publikációkban és doktori értekezésekben jelentkező produktumuk értéke és – a már végzettekét – a Szép magyar térkép kiállításokra benyújtott műveik látványa.

Szerencsés és boldog ember vagyok, hogy a hazánkban egyetlen helyen folyó térképész-képzés felelős vezetőjeként ilyen képzettségű és emberi értékű közösségben dolgozhatok.

Mi a véleménye a tematikus térképészet jövőbeli kilátásairól?

Ha módom van rá, mindig kifejtem, hogy a mikroelektronika forradalma, az elektronikus távérzékelés és a számítógépes grafika térhódítása a nyolcvanas években, a nagyfelbontású űrfelvételek megjelenése és alkalmazásuk elterjedése a természeti környezet tematikus térképezésében gyökeresen új módszerek kifejlesztésével járt együtt.

A hazai adathasznosítási vagy adatfelhasználási problémák és feladatok megoldása azon múlik, hogy a hazai felhasználói szervezetek és térképészszolgálatok az elektronikus képi adatok grafikus információkká történő gazdaságos átalakítását milyen mértékben tudják elvégezni és összekapcsolni a gazdasági élet, a közigazgatás és a tudomány különböző tartalmú és célú ágazati és földrajzi információs rendszereivel.

Tehát van kihívás, van feladat és hál Istennek, vannak szakembereink… És még valami, ne feledjük, hogy az ENSZ adatai szerint az évi 450 milliós térképkiadás 2/3-a tematikus térkép.

Végezetül egy empatikus kérdés: mennyi ideje jut egy rektornak az oktatásra és a saját témái művelésére?

Nem bújhatok a rektori elfoglaltság bástyái mögé, ha tanszéki kötelességeimről van szó, de néha azért részvétet igényelve sóhajtozom…

Kollégáim, akiknek értékeire már utaltam, nagyban segítenek. Ők például heti 14–20 órát tartanak, én 6–8 órát. A kutatás projekt-orientáltan szakmai csoportokban folyik. Én ennek a feladatnak, persze a saját pályázatokban vállalt feladatnak maradéktalanul eleget tudok tenni. Itt is el kell azonban ismernem, hogy a fiatalabb kollégáim sikerre, eredményre, utazásra éhesebbek és többet is tesznek. Ez így van jól!

Rám inkább a koncepcionális dolgok, a szakmai összehangolás és konzultáció, az értékelés, a biztatás, ritkán a nógatás, (kicsit nagyképűen) az irányítás marad. Nemrég nyertünk el egy általam jegyzett brüsszeli pályázatot finn, lengyel, német és francia együttműködésben, és egy magyart az MTA-val, a Környezetvédelmi Minisztériummal és két ipari együttműködővel. Ide sorolhatók még a szívemnek kedves témákkal – tematikus térképek ábrázolási módszerei, tudománytörténeti vizsgálatok – kapcsolatos tanulmányok írása. Ezekből évente 4–5 el is készül; fele külföldi, fele hazai publikálásra. És kapok 2–3 meghívást külföldi tanszékektől, intézetektől is, ezek egy részére kiutazom, de szívesen javaslom inkább tehetséges munkatársaimat.

A törvény által engedélyezett utolsó ötéves tanszékvezetői megbízásomat kaptam nemrég, és ezért igyekszem eleget tenni a népi regulának, hogy “nem az a pásztor, aki Szent György napkor pásztor, hanem, aki Szent Mihálykor elszámol”. Nekem – ha kegyes az Isten hozzám – 2005-ben 40 éves tanszéki tevékenységemről kell majd elszámolnom...