Perstic Tímea Mónika, a BME Építőmérnöki Kar hallgatója
“A* XIX. század a technika és a természettudományok fellendülésének százada volt. Elsősorban a kísérletezés és a mérés jutott szerephez, melyekhez nélkülözhetetlen volt mind a fejlődés, mind az igény az egyre pontosabb és érzékenyebb műszerek iránt. Ez tette lehetővé a finommechanika elterjedését világszerte.”
Süss Nándor (1. kép) 1848-ban született Németországban, a hesseni Marburgban. Családjában hagyomány volt a társadalmi és a műszaki haladás szolgálata, mivel apja Werner Suess ismert matematikai műszergyártó és az E. B. Gramophone Co. főmechanikusa volt. Részt vett az 1848-as forradalomban, majd később megakadályozta egy kivégzési parancs továbbítását azzal, hogy elvágta a Frankfurt és Kassel közötti távíróvezetéket. Ezek után mivel nem volt más választása, kivándorolt Amerikába, ahol folytatta a feltalálást és a műszergyártást. Akkor nem vihette magával még csecsemő fiát, így anyai nagyapjára bízta, aki beavatta a családi mesterségbe. 14 éves korában már kész szakember volt. Húsz éves korában vette át nagyapja műhelyét. A marburgi egyetemen vállalt mechanikusi állást, s ekkoriban készített a kolozsvári egyetemnek több műszert. Sajátkezűleg tökéletes kivitelű esztergát és körosztógépet szerkesztett, amit később magával is vitt Kolozsvárra.
1. kép. Süss Nándor (1848–1921), a finommechanika magyarországi meghonosítója |
Nem tudni, hogy 28 éves korában miért vállalta hazája elhagyását, de az tudvalevő, hogy hazánk természettudományának fejlesztéséért és a finommechanika iparának fejlesztéséért nagyon sokat tett. 1921-ben, egy villamos szerencsétlenség következtében halt meg.
2. A tanműhely, majd a gyár megalapítása
Előbb-utóbb Magyarországra is eljutott a fejlődés szele, s 1876-ban a Kolozsvári Egyetem dékánja a mennyiségtan és természettudományi kar megbízásából levelet írt az akkori vallás- és közoktatási miniszternek, Trefort Ágostonnak, hogy “Süss Nándor, marburgi egyetemi mechanikust alkalmazhassa, mert ő új iskolát indíthatna ezen új szakma számára, s mert Magyarországon is biztosan lenne igény a szakemberek képzésére”. A levélből még kiderül, hogy “mechanikusra azért van szükség, hogy az egyetemi kutató-kísérleti részlegét karban tartsa, új apparátusokat készítsen és működtessen, illetve olcsón és gyorsan átalakítson”.
A miniszter a kérést teljesítette és Süss Nándor az állást elfoglalta. Elsőként elküldték a muhely felszereléséhez szükséges pénzt kérő levelet a miniszterhez. Ezek csak bizonyos kiegészítő gépek voltak, mert a mechanikus a saját szerszámait vitte magával Kolozsvárra. Nemcsak a kutatáshoz és javításhoz szükséges kísérleti eszközök készítését kezdte el hazánkban, hanem iskolát teremtett a jövő műszerészei számára is. Hazánkban a műszerészképzést ő alapította és indította el. A kolozsvári intézmény kezdte meg a magyarországi műszergyártást.
Híre eljutott Budapestre is, és Eötvös Loránd ajánlatára 1884-ben Baross Gábor, a vasminiszter, megbízta Süsst egy mechanikai tanműhely felállításával és vezetésével a Mozsár utcában, ahová a munkatársai is követték. A képzési idő négy év volt, a tanulók naponta tíz órát tartózkodtak a műhelyben, amelyből nyolcat gyakorlati munkával, kettőt elméleti tárgyak tanulásával töltöttek, és vasárnap két órában rajzoktatáson vettek részt. A felvétel miniszteri engedéllyel történt, melyre minden évben hírlapokban közzétett pályázatot írtak ki. A felvételhez négy reálosztály vagy polgári iskola elvégzése volt szükséges. A tanulóknak minden szeptemberben miniszteri biztosok előtt kellett vizsgát tenniük. A felvétel korlátozott volt. Miután a költségeket az állam már nem tudta fedezni, Süss az oktatás mellett bérmunkákat is vállalt.
Az intézet gyorsan fejlődött, a geodéziai muszerek gyártásához a Mozsár utcai épület már alkalmatlan volt, ezért Süss megvette az Alkotás u. 9. szám alatti házat és 1891 nyarán a tanműhelyt átköltöztette. 1895-ben a létszám 50-60 főre nőtt. Jelentős hírnévre tett szert, s így számos kiállításon díjakat nyertek a műszerei itthon és külföldön egyaránt. Például a nemzetközi kiállítás Párizsban, országos kiállításon Székesfehérváron, Désen, országos tanszerkiállításon Debrecenben stb.
Itt kezdték el gyártani az akkor már híressé vált Eötvös-ingát. Az intézet 1900-ban már nem működhetett tovább állami támogatásban részesülő mechanikai tanműhelyként, ezért “Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet”-ként tőkés vállalkozássá alakult.
Közben az akkor külterületnek számító Alkotás utcai üzemet is körülnőtte a város, villamosvasutat építettek az utcába, melynek felső vezetéke zavarta a műszerek szabályozását, ezért onnan is tovább kellett mennie nyugalmasabb környékre. A Csörsz utca 39-es számú telket vásárolta meg. Ezt az épületet Süss tervezte, miután végigjárta és tanulmányozta az akkori legjelentősebb németországi műszergyárakat. Új, “modern” gépeket is vásárolt, és az új üzembe 1905-ben költözött át, ahol már mintegy 80-100 főt foglalkoztatott.
Politikai és gazdasági viharok időnként elemi erővel rázkódtatták meg az ország életét és gazdaságát, s ettől nem lehetett mentes Süss Nándor tanműhelye sem. Az 1900-as években jelentkező túltermelési válság hatására a tanműhely megszűnt. Süss magánvállalatot alapított, ahol továbbra is fontos szerepet játszott a szakemberképzés, de már előtérbe került a profitszerzés is. A bank- és kereskedelempolitika útvesztőjében járatlan Süss többször nehéz anyagi helyzetbe került, majd végül a csőd veszélye fenyegette. Különböző megfontolások alapján a nehéz helyzetből való kilábalást a részvénytársasággá való átalakulásban kereste. Ez 1918 áprilisában történt meg “Süss Präciziós Mechanikai Rt.” néven.
A Süss Nándor által vezetett üzem fejlődésének útját, a békés termelés menetét megszakította az első világháború. Az első világháború elején a polgári igények megszűnése miatt a termelés visszaesésének elkerülésére megkezdték a katonai optikai és tüzérségi műszerek, valamint repülőgép műszerek gyártását. Új munkásokat vettek fel, bővítették az üzemet, három műszakra állt át a termelés. A katonai felügyelet alatt álló gyárat a Wiener Bankverein részvénytársasággá alakította.
3. Süss halála után a gyár élete
Az elvesztett I. világháború után a Gönczy-család vette meg a bécsi banktól a részvényeket. Süss Nándor halála után a két világháború közti időben a gyár fokozatosan, de egyre teljesebb mértékben német érdekeltségbe került, s Gönczyék ezután új termékek gyártását kezdték el az üzemben. A német befolyás ugyan eljutatta a gyárba a fejlett Carl Zeiss Jena és C. P. Goerz optikai gyárak tapasztalatait, de megakadályozta az intézet önálló műszaki fejlődését. 1921-ben a gyár megvette a C. P. Goerz cégtől az optikai üvegcsiszolás licencét. Ekkor kezdődött meg az optikák gyártása. Az optika nem áll távol a finommechanikától, az előállított műszerek is egyre több optikai elemet tartalmaztak. Az optikai gyártás módszereinek elve, optikai rendszerek minősége javult, műszaki színvonala emelkedett. Az optikai üvegcsiszolás bevezetésével a gyár nevét “Süss Nándor Präciziós Mechanikai és Optikai Intézet Részvénytársaság”-ra változtatták. Csökkent a katonai műszerek gyártása, s nagy szériában kezdték el az új konstrukciójú Eötvös-ingákat készíteni.
A fokozódó termelés megkívánta az újabb bovítést a Csörsz utca 37. számú telken. Az épület rendkívül esztétikus parkosított, fás területen helyezkedett el. Ez az épület Magyarország legkorszerűbb ipari épülete volt. Az épületek közötti zöld területeken és az épületek homlokzatán néhány szobor és jelkép került elhelyezésre, amelyeket 1945 után sietve eltávolítottak. 1930-ban a jelentős katonai megrendelések miatt a Gönczy-család eladta a gyárat a Honvédelmi Minisztériumnak, amely a részvények egy részét a Carl Zeiss jénai és CP. Goerz bécsi kormányának adta tovább. A vásárlás a közeledő világháborút jelezte, s az egykori Süss-gyár rövidesen a német katonai műszeripar egyik legjelentősebb leányvállalatává vált.
A gazdasági válság megviselte a vállalatot, de utána a háborús készülődés gyorsan fellendítette. A Magyar Optikai Művek Rt. nevet a gyár, mint nagy részben német érdekeltségű részvénytársaság, 1938-ban vette fel. A második világháborút megelőző években a MOM Rt. vezetői a haditermelésre specializálták a vállalatot. Többek között harckocsi optikákat, légvédelmigépágyú-irányzékot, lövedékalkatrészeket és egyéb harcászati eszközök nagy tömegű szériagyártása indult meg. Az egyre kritikusabbá váló harctéri helyzet miatt 1944-ben elkezdték áttelepíteni a gyárat Sopron-Lövőre. Az akkori hatezres létszámú vállalatnál 300 fő kapott felszólítást arra, hogy munkáját az új helyen végezze. Ezt követően a gépek egy részét és a dolgozókat elhurcolták Ausztriába, de az emberek nagy része visszatért. A gyáróriás látképe az 1940-es évekből a 2. képen látható.
2. kép. A magyar Optikai Művek Rt. épületegyüttese 1940 körül |
A második világháború bombázásai és a Budán folyó utóvédharcok jelentősen megrongálták az üzemet. Gépparkjának, felszerelésének nagy részét nyugatra hurcolták, épületeinek több mint 50%-a romhalmazzá vált. 1945-ben a gyárban is, mint az ország más területein, elkezdődött a romok eltakarítása, megindult az élet és a termelés. A gyár dolgozói közül mintegy 200 fő kezdte el a romok eltakarítását. Ezután egyre több ember kezdte meg az épületek helyreállítását, a megmaradt gépek javítását, üzembe helyezését, a fellelhető anyagok, műszerek, szerszámok leltározását.
A vállalat a bankkövetelések, a tisztázatlan jogi helyzet és tulajdonviszony miatt zárolva volt egy ideig. A dolgozók mit sem törődve ezzel, minden ellenszolgáltatás nélkül igyekeztek eltüntetni a háborús nyomokat és felkészülni a munkára.
1946 második felében rendeződtek a gyár tulajdonjogi viszonyai. A potzdami egyezmény értelmében a Gazdasági főtanács határozatot hozott, mely szerint a Magyar Optikai Művek Rt. német tulajdonban levő részvényeit az akkori Szovjetunió kormányának tartozik átadni. A háborút követő években megindult az újjáépítés és a műszaki személyzet felfejlesztése. A gyár ekkor még a korábbi háború előtti épületállomány keretein belül maradt.
1949-ben a szovjet Konstantin Szmirnov lett az igazgató. A gyár teljesen felépült és újra a régi lett. Nevéhez fűződik a gyári óvoda létrehozása és a kultúrház felépítése, amely még ma is működik. A Művelődési Központ több mint húszezer kötetes könyvtárával, színháztermével, klubhelyiségeivel a vállalat dolgozóinak és Buda lakosságának egyik társadalmi és kulturális bázisává vált.
A Szovjetunió kormánya államközi megállapodás alapján 1952. október 1-ével lemondott a Magyar Optikai Művek Rt. szerződésben rögzített saját érdekeltségéről, s a vállalat teljesen a Magyar állam tulajdonába került. A gyárat a többi stratégiai létesítménnyel (vasút, hajózás, repülés) adták vissza, természetesen kiróva rá a súlyos jóvátételi szállításokat a Szovjetunió számára.
A helyreállítás és újjáépítés idején a vállalat rendelkezésére álló anyagi erőből csak a minimális szükségletekre futotta. Az elavult géppark, az alacsony kereskedelmi árak, a vállalat hagyományain kívül eső gyártmányok kényszerű termelése és a külföldi piacok igénye a finommechanikai optikai gyártmányok továbbfejlesztését és a műszaki színvonal egyre nagyobb mérvű fejlesztését tette szükségessé. A termelés nagy arányú emelkedése 1955-től következett be. 1957-től a vezetést Posch Gyula vette át, aki pályáját a gyárban tanulóként kezdte.
A gyártás ebben az időben jelentős hadiipari jelleget öltött, de megjelentek a polgári gyártmányfejlesztésű programok is. Megindult az épületállomány további beépítése. A korábbi laza, parkosított területeken belül elkezdtek felépülni a földszintes épületek, a Nagy Jenő utcáig beépítették a korábban gyümölcsösként hasznosított szabad telkeket. Még a temető túloldalán, a mai Jagelló út helyén lévő területeken is az üzem széntárolóit helyezték el. Az 1956-ra felépült az Alkotás utcai sarkon a nagy, négyzetes alaprajzú irodaépület is felépült, amely ma is áll már felújított épületként.
A finommechanikai és optikai színvonal jelentős fejlődése, az elektromechanika megismerése a termelés gyorsütemű növelését tette lehetővé. Tíz év alatt, 1960–70. évek között a termelés több mint háromszorosára emelkedett. A dinamikusan növekvő termelési értékből a geodéziai és laboratóriumi műszerek részesedési aránya 1965-ben már csaknem 40% volt. A 10 év alatt háromszorosára növekedett termelést mindössze 1400 fős, 30%-os létszámemelkedéssel érték el, ami munkájuk hatékonyságát jellemzi.
A vállalatok a termelésen túlmenően fokozottan érdekeltté váltak az értékesítésben, tehát csak eladható terméket lehet gyártani, olyan terméket, amelynek értékesítése biztosítja a nyereséget. A vállalatok életében a gazdálkodás került előtérbe, s a pénzügyi szempontok határozták meg a muszaki-gazdasági tevékenységet. A MOM gazdasági vezetőinek ez nem okozott különösebb nehézséget.
Értékesíthető, magas színvonalú termékekkel rendelkeztek. Az új mechanizmus bevezetése után is inkább az volt a gond, hogy a jelentkező piaci igényeket milyen mértékben tudják kielégíteni a termelési kapacitás nyújtotta lehetőségek között.
(folytatása következik)