A II. világháború háborúskodó országai; majd (a háború után) a Varsói Szerződés tagállamai (különösen a Szovjetunió) kiemelkedően nagy (és fizetőképes) műszerigénye kedvezően hatott a magyar geodéziai műszergyártásra.

Sikeres konstruktőrök jelentek meg, aminek eredményeképpen nemzetközileg is elismert eszközök egész sora született: másodperc-teodolit (Bors Károly), optikai rendszerek (Schinagl Ferenc), kördiagram tachiméter (Bezzegh László); pörgettyűs teodolitok (Pusztai Ferenc), NiA31 szintező (Tóth Pál) stb.

Mindezt alapozta Krämer Sándor tervezői-, Huszár István műszaki irányítói-, és Posch Gyula menedzseri tevékenysége. Emellett igen hasznos együttműködés alakult ki a MOM és a soproni MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet (Labor) között.

1989-et követően nem csupán az egykori rendszer szűnt meg: a nagy gazdasági átalakulásban bázisát vesztette a magyar geodéziai műszergyártás is! A MOM megrendelései drasztikusan csökkentek, az üzem kiürült. Aztán az épületek bontása következett (1998). A mostani és jövőbeli sorozattal a magunk részéről nem nosztalgiázni akarunk (hiszen a realitásokat tudomásul kell venni), mégis egyrészt kötelességünk emlékezni a korábbi sikerekre, tervezőkre, menedzserekre, másrészt végiggondolandó, hogy az egykori (talán túlfűtött) gyártást ennyire “nullázni” kellett-e, illetve a mai viszonyokat figyelembe véve mely tevékenységnek lehetne esélye a műszergyártás területén.

A most induló sorozatot egy szakértői véleménnyel kezdenénk (Alpár Gyula), majd a BME-n készült egyik TDK-dolgozat részletei következnek.