Szabó Krisztina, a BME Építőmérnöki Kar hallgatója
Pest, Buda, Óbuda történelmi háttere az egyesítéskor
Milyen is volt a három település városképe a főváros egyesítésének évében?*
A kiegyezés idejében (1867) alig néhány városias épületegyüttest és csak kevés emeletes lakóházat látunk: elsősorban a budai Várhegyen, ennek aljában a Vízivárosban, továbbá a Belvárosban, a hozzákapcsolódó Lipótvárosban, a Nemzeti Múzeum környékén és néhány kiágazó út mentén. A települések épületegyüttesei nagy többségének jellegét azonban az egész területen külvárosias, falusias házak, udvarok adják. Az általános városkép dominánsaiban a XIX. század második felében is megdöbbentően hasonlatos Bél Mátyás: Notitiae Hungariae Novae című munkájában közölt metszethez, mely Mikovinyi Sámuel rajzai alapján a XVIII. századi városokat ábrázolja (1. kép).
A különbség csupán annyi, hogy a barokk városképet felváltotta a klasszicizmus egységes ritmikájú és szabályos ablaktengelyekkel, párkánymagasságokkal készült, többemeletes épületei és házsorai.
Pest lakossága az 1869. évi népszámlálás adatai szerint 200 476, Budáé 70 000 volt. E lakosság többsége földszintes épületben (7243 ház) él, ebben az időben még csak 1358 egyemeletes és 732 két- és háromemeletes épülete mellett Budapest egész területén mindössze csak 18 ház magasabb három emeletesnél.
Legsűrűbben beépített részek Budán: a Várnegyed és a Víziváros az Országútig (Mártírok útja). A Várhegy nyugati lejtője is sűrűn beépített, hasonlóan a Tabán is, mindkettő kis földszintes házakkal. A Krisztinaváros pedig még ekkor van csak keletkezőben. A budai városmagot a Duna-parti Lukács és Császárfürdőkkel keskenyen beépült sáv köti össze, mely tovább húzódik a falusias Újlak és Ó-Buda településrészekig, amelyek hasonló módon apró házakkal sűrűn beépítettek. A budai erdős hegyekbe vezető utak mentén kezdenek kialakulni a nyaralóvillák épületcsoportjai, hasonlóan az ekkor a Lipótmezőn felépült Országos Tébolyda közelében. Kelenföldön az Erzsébet sósfürdő parkja adott új színfoltot a Budát körülvevő, nagyrészt beépítetlen területnek, amely nagyrészén még szőlőt műveltek.
1. kép Pest és Buda látképe a XIX. században |
Pest sűrű beépítésének határa a mai Nagykörút, de az Újépületen (Neugebäude) (Szabadság tér) túli részek még itt is beépítetlenek. Viszont a Nagykörút vonalán is túlterjedő részeket találunk a VIII. és IX. kerületben a Kerepesi temetőig, illetve az Üllői út mentén az Orczy kertig. Zártsorúan épült be a Városerdővel (Városliget) összekötő Király utca (Majakovszkij utca). A Városerdőt ekkor kertes telkek övezik. A jelzett területeken kívüli részeken zöldséges kertek vannak és az ipari fejlődés kezdeteit jelző malmok, műhelyek, gyárak, vágóhidak, laktanyák. Kőbánya még a város beépített területétől teljesen különálló városrész, sörfőzdéjével, sertéshizlaldájával.
A sűrű beépítettségű központi városmag Pesten a Váci út (Bajcsy-Zsilinszky út), az Ország út (Károly krt. és Múzeum krt.) és a Duna közötti rész. Ezt délen a Mészáros utca (Vámház krt.), északon az Újépület (Szabadság tér) határolja. A város súlypontja a század elején még a középkori magra települt barokk jellegű Belvárosból egyre inkább a klasszicista Lipótváros felé tolódott, ahol a két és háromemeletes házak aránya is nagyobb.
Budapesten, azaz Pesten, Budán és Óbudán egységes városépítő szándékról csak a klasszicizmus idejében, a XIX. század elején beszélhetünk.
A fejlesztéssel kapcsolatos lépéseket elsőként József nádor tette meg. József nádor 1805-ben terjesztette fel Bécsbe Hild Jánosnak Pestre vonatkozó városrendezési terveit (2. kép), valamint a 26 pontból álló városfejlesztési programot és a Szépítő Bizottmány megalakulására vonatkozó javaslatot. A fejlesztést csak többszöri sürgetésre hagyta jóvá az államtanács 1808-ban. A Szépítő Bizottmány még ez év októberében Szentiványi Bonaventúra elnöklete alatt meg is alakult. A Bizottmány a tervfelülvizsgáló albizottság előterjesztése alapján döntött a benyújtott részlettervekről, amelyeknek alkalmazkodniuk kellett a Hild-féle tervekhez.
E terv nagyjából a mai Nagykörúton belüli terület rendezését tartalmazza, az országutakból kialakult sugárút-rendszerrel, amely azóta is meghatározója a városmag és azt körülvevő, akkori külvárosok kapcsolatának.
József nádor egyik jelentésében azt írja, hogy a tervek megvalósítása után Pest az Osztrák–Magyar Monarchia legszebb városa lesz.
Budán a pesti Szépítő Bizottmány mintájára csak két évvel később, 1810-ben alakult meg az Építési Bizottság.
De a budai bizottság jelentősége a budai település fejlődésének ez időbeli lelassulása folytán sokkal kisebb volt, hiszen 1809–1944 között Budán mindössze 182 ház épült, míg Pesten ugyanekkor több ezer.
2. kép Pest város Hild-féle szabályozási terve |
3. kép Tabán, Várhegy, Lipótváros, a pesti Alsó Dunasor az 1870-es években |
A Szépítő Bizottmány pesti eredményeit Schams Ferenc 1821-ben így foglalta össze: “Elkészült a német színház, a városkapukat, a városfalakat ledöntötték, hogy az elővárosokkal Pest egybeolvadhasson. Új utcák, terek, fontos középületek épültek fel, és a belső városrészekből a bűzös, hangos és piszkos műhelyeket kitelepítették.”
A továbbiakban tervezték az Üllői úti fasor ültetését, a város határán kívül fekvő utak építését. A Ferencváros területén az egykori Molnár-tó feltöltését, szabályozását; utcák szélesítését, csatornázását és a Városliget rendezését. Ekkor fejezik be a Redoute (Vigadó) építését (3. kép).
A terveik nagyszabásúaknak tűntek, amiért a pesti polgárok aggódva figyeltek fel rájuk, hiszen a megvalósításhoz egyre több pénz kellett és a kiadások jó része őket terhelte. Talán ez volt az oka, hogy a Szépítő Bizottmány hovatovább elvesztette népszerűségét.
A szabadságharc leveretése után a kormány feloszlatta a Szépítő Bizottmányt, 1856 novemberében.
A főváros fejlesztésének szándéka még most sem mondható általánosnak. A mostoha körülmények ellenére a burkolatlan utak, a gyakran bűzös ivóvíz, a kevés csatorna és az átalakításkor a fejlesztéshez szükséges költségek elől elzárkózó polgárság sokszor ellenséges és kicsinyes magatartása ellenére is vannak, akik bizakodnak a város fejlődésében. A főváros fejlesztésének gondolatát Széchenyi István tartotta éberen és bízott a megvalósítás lehetőségében. Széchenyi modern híddal egységessé összekötött nemzeti fővárost képzelt el, amely a
|
5. kép Pest-Buda városszabályozási terve |
természet szépségét ésszerű, “a higiéné kívánalmainak is” megfelelő épületekkel egészíti ki.
Széchenyi így ír egy 1829-ben kelt levelében: “Magyarország a mai bölcsőnk, és Budapestet, az ország szívét nem lehet megszabadítani a portól, sártól, de meg lehet szépíteni, felemelni, előbbre vezérelni és boldoggá tenni.”
A Lánchíd alapköve volt egyben Budapest alapköve is. A Budapest gondolatot a 40-es évek sajtója már általánosan elfogadja és Kossuth Lajos is minden eszközzel küzd Budapestért, a nemzet fővárosáért.
1849. június 24-én a forradalmi magyar kormány elrendelte Pestnek, Budának és Óbudának Budapest névvel való egyesítését. Szemere Bertalan (belügyminiszter) rendeletét így indokolja: “a főváros csak úgy lesz hatalmas, ha benne igazgatóhatalom lesz, csak úgy lesz létében virágzó, ha törekvésében egy lélek, egy hatalom vezéreltetik, csak úgy lesz boldog, ha a különböző érdekek egy érdekbe oldódnak fel”.
Az egyesítésre azonban a szabadságharc elbukását követően nem, csak a kiegyezés után kerülhetett sor. Budát, Pestet és Óbudát 1873-ban egyesítették az 1872:XLII. törvénycikk alapján. Széchenyi körét erősítette az 1867 utáni új felelős magyar kormány miniszterelnöke, maga Andrássy Gyula is. Ő is látta, hogy a főváros problémái országos méretűek, amelyeknek megoldására a kettős város erői elégtelenek. Látta, hogy olyan állandó jellegű szervet kellene létesíteni, melynek elég pénze és megfelelő végrehajtó hatalma van. Andrássy a 28 londoni kerületek fölött álló Fővárosi Közmunkák Tanácsában talált erre megfelelő példát.
Végül az 1870. évi X. tc. tartalmazza a Közmunkatanács okmányát, körülhatárolva az elvégzendő feladatokat, folyamszabályozást, áruforgalom könnyítését, tervek készítését, kisajátítások költségeit stb. A főváros intézkedik a pénzalap felállításáról és a pénzalap kezelésére felállítandó Fővárosi Közmunkák Tanácsáról. A továbbiakban részletezi a tanács feladatait: az egész fővárosra és az egyes részeire kiterjedő szabályozási munkák előkészítése, ezekhez mérnökfelvételek elrendezése, vezetése, ellenőrzése; a tervekre pályázati programok kidolgozása, a város jövő terjeszkedésének szem előtt tartása, közintézmények, ipartelepek, “munkástelepítvények”, közterek, parkok, mulatóhelyek stb. létesítése; nagyobb szabályozási munkák végrehajtása. Mindezt közvetlen vezetés alatt vagy társulatok, vállalkozók által. Feladatai körébe tartozik utak és utcák irányának, szintjeinek meghatározása; utcák, közterek elnevezése és a házszámok szabályozása.
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának vezetői között azonos arányban találhatók a kormányzat részéről kinevezett és a Városi Tanács által választott tagok. 1870. évi megalakulása óta ez a szerv irányította Budapest városrendezését. Eredményes működését mindenesetre jelentős anyagi alap tette lehetővé. Erős szervnek bizonyult, mely az elhanyagolt várost erős kompozíció alapján tudta fejleszteni és összetétele alkalmassá tette, hogy felülemelkedjen a helyi érdekek szűkre szabott határain.
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa tevékenységét a főváros felmérésével kezdte meg. Erre feltétlenül szükség volt ahhoz, hogy a város általános rendezési tervére nemzetközi pályázatot írhassanak ki, ami 1871-ben meg is történt. Az új rendezési gondolatokat a gyönyörű és igényesen elkészített Halácsy-féle térképek mutatják (4. és 5. kép).
A Közmunkatanács már tulajdonképpen Buda és Pest városoknak egy közös budapesti szerve volt, amely a város egységes szabályozásával tudott foglalkozni. Mégis eltartott egy ideig, amíg a tényleges egységesítésre – 1873-ban – sor került.
Irodalom
1
1. Siklossy: A Fővárosi Közmunka Tanácsának története. 1930-ban a 60 éves fennállásának az emlékére. Szabó Ervin Könyvtár, 80. 666.1
2. Pest-Buda régi lejtmérése. Budapesti Fővárosi Levéltár, 1868. évi lejtmérési munkák. 4819. sz.1
3. Geodéziai Közlöny. XI. évf. 5–8. sz. 1935. Országos Széchenyi Könyvtár1
4. Fővárosi Levéltár. Pest városi mérnöki hivatal iratai. IV. 1326/a. 1866 és 1328/35741.1
5. Geodéziai Közlöny. Futaki Zoltán Buda-Óbuda felmérése az 1870-es években. Szabó Ervin Könyvtár1
6. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 21/1870. (július 6.)1
7. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 91/1870. (július 26.)1
8. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 46/1870. (július 26.)1
9. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 171/1870. (augusztus 11.)10. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 577/1871. (február 23.)
11. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 1483/1871. (július 13.)
12. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 967/1872. (február 10.)
13. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 2663/1873. (január 2.)
14. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 155/1873. (január 23.)
15. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 2276/1873. (december 18.)
16. Budapesti Fővárosi Levéltár II.1.a, 203/1874. (február 19.)
17. Kruspér István: Pest város felmérésének megvizsgálása. A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. Pest, 1871. V. kötet. Szerzők: In Ambrozovics Béla–Ney Béla
18. Barczen Gyula: Budapest felméréséről. Városi Szemle.
19. Holló Szilvia: Budapest térképeken
Geodetic activity for the mergerce of Pest, Buda and Óbuda
K. Szabó
Summary
This description of the geodetic works during the unification of Pest, Buda and Óbuda is a commemoration and homage to the great engineers of the past, to the present masters and to all, who had taken part in founding the future of Budapest, capital of Hungary.
Pest, Buda and Óbuda had gone through numerous transformations, before the unification, under the name of Budapest was finally announced in 1873. Taking this as a lead, I present a XIX. century tour of the city, followed by the introduction of the reconstruction plans after the great flooding of 1838. These plans were of great scale, and they required strict and accurate implementation. However, the city did not have sufficient topographic data for this task. Thus, the vertical survey and triangulation had first been done in Pest, and soon in Buda and Óbuda.