A Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya és Földtudományok Osztálya 1998. június 10-én közös tudományos ülést tartott Eötvös Loránd születésének 150. évfordulója alkalmából. Az ülésen elhangzott előadásokból valahogy kimaradtak Eötvös Lorándnak a geodéziával való kapcsolatai, pedig – ha szabad így mondani – Eötvös Loránd “személyes impakt faktorát” bizonyára nagymértékben emelte az Internationale Erdmessung elnevezésű – akkor nagytekintélyű – szervezet 1906-ban, Budapesten tartott XV. általános konferenciáján elhangzott nagysikerű előadása, amely a “Bericht über die geodätischen Arbeiten in Ungarn” keretcímet is viselte [1]. Nem vitás, hogy ebben az időben – és még később is – a fizikusok és a geodéták együtt művelték a Föld nehézségi erőterének megismerésére irányuló kutatásokat, és így nem a véletlen műve volt, hogy éppen ezen a nagytekintélyű geodéziai fórumon tudta Eötvös Loránd “olyan magasra emelni a tudomány zászlóját” (ahogy ez az ünnepi ülés meghívójának mottójaként olvasható), hogy az ott jelenlévő J. H. Poincaré is nagy elismeréssel nyilatkozott róla (kiemelve kifogástalan francia nyelvtudását is). Poincaré elismerése, azért is figyelemre méltó, mert az 1998. évi jubileumi ülésen fizikusaink részéről az is elhangzott, hogy nagynevű kortársaihoz képest Eötvös Loránd “leragadt” a gravitációnál, ami bizonyára úgy értendő, hogy “Einstein évtizedében a gravitáció egész kérdése holt ügy volt; ez a jelenség a legkevésbé sem érdekelt senkit sem, amikor oly sok fontos probléma vonzotta a fizikusok figyelmét” [2]. A geodéták azonban akkor nagyon is törődtek a “geoidjukkal”, amit gravitációs potenciálfelületként képzeltek el, és így adódott, hogy Eötvös Loránd professzortársa, Bodola Lajos a Gyakorlati mértan és Felsőbb Geodézia Tanszék akkori vezetőjeként, sikerrel invitálta Budapestre a fent említett nemzetközi konferenciát, amelyen főszereplővé vált a “torziós mérleg”, ahogy akkor az Eötvös-ingát nevezték.

Az már közismert, hogy ezt követően az Eötvös-inga “geofizikai karriert” csinált, főként az olajkutatásban. A nehézségi hálózat sűrítésében jelentősége aránylag hamar csökkent a könnyebben kezelhető graviméterek megjelenésével. Nem így történt azonban a geodéziában, ahol a (gravitációs) gradiometria ma is élő, fontos és az űrgradiometria korában még egyre növekvő jelentőségű téma Földünk megismerése szempontjából, és Eötvös Loránd torziós ingáját az első sikeres gradiométernek tekintik. Így nem véletlen, hogy a geodézia fejlődését elősegítő nagy tudósok között az egyik legkorszerűbb geodéziakönyvben [3] egyetlen magyarként Eötvös Lorándot említik, amivel távolról sem gondolunk arra, hogy Eötvös Loránd geodéta lett volna, mert ez (az amúgy is fel-felbukkanó) szakterületi rivalizálásokra adhatna okot. A magyar és a külföldi geodéták azóta is igyekeztek Eötvös Loránd vizsgálatait a maguk szakterületén hasznosítani, pl. az ún. függővonal-elhajlások interpolációjában a geoid (a Föld gravitációs terének megegyezésszerűen kitüntetett szintfelülete) pontosabb meghatározására. Az Eötvös-ingával végzett mérések hálózatba szervezése terén

végzett vizsgálatokra jó, átfogó, de kevés figyelemre méltatott példa a gradiensek [4]-ben tárgyalt kiegyenlítése. A gradiensértékek geodéziai felhasználását továbbfejlesztette Renner János [5–7], továbbá külföldön J. Badekas [8, 9] és R. Rummel [10] idevágó tevékenysége. Méréstechnikai és interpolációs problémák is hátráltatták Eötvös Loránd vizsgálatainak gyakorlati hasznosítását. Ez utóbbi téren a BME Felsőgeodézia Tanszéken Völgyesi Lajos munkái [11, 12] kerestek megoldási lehetőségeket. Geodéziai szempontból talán jellemző, hogy a [3]-ban pl. “Eötvös által kifejlesztett technikáról” írnak a gravitációs potenciálfelületek paramétereinek meghatározásával kapcsolatban. Kétségtelen, hogy egy ilyen technika kialakult, és éppen a korszerű gyorsulásmérőkön és giroszkópokon alapuló gradiométerek demonstrálják, hogy az újabb technikák még mindig Eötvös Loránd vizsgálatain alapulnak.

Abban pedig, hogy kik vállalják fel és hasznosítják az új, pl. szatellita–gradiométer-technikákat, továbbra is a geodéták érdekeltek, és így a jubileumi megemlékezéseket ezek az adalékok méltán és pozitívan egészíthették volna ki.

10. Rummel, R.: Satellite Gradiometry. In: Mathematical and Numerical Techniques in Physical Geodesy, Ed. by H. Sünkel, Lecture Notes in Earth Sciences, Vol. 7, pp. 317–363, Springer–Verlag, Berlin–Heidelberg, 1986.

11. Völgyesi L.: Interpolation of Deflection of the Vertical Based on Gravity Gradients = Periodica Polytechnica Civ. Eng., Vol. 37. No. 2, pp. 137–166 (1993).

12. Völgyesi L.: Test Interpolation of Deflection of the Vertical in Hungary Based on Gravity Gradients = Periodica Polytechnica Civ. Eng., Vol. 39., No. 1, pp. 37–75 (1995).

At the 150 year anniversary of Loránd Eötvös at the Hungarian Academy of Sciences the geodetic relations of his research work were scarcely mentioned. It is a historic fact however that the most important presentation of the famous torsion-balance of Eötvös was published in 1906 at the XV^th conference of the “Internationale Erdmessung” in Budapest, with the title Bericht über die geodätischen Arbeiten in Ungarn, which was acknowledged even by J. H. Poincaré as an outstanding achievement.

Eötvös was primarily interested on the geometric properties of the gravity field of the Earth (when Einstein was just transforming gravity to geometry) which is even nowadays a central problem e. g. in satellite–gradiometry, an important field of geodesy.