A Soproni Egyetemen 1949. október 23-án kezdődött – önálló Földmérőmérnöki Kar keretein belül – az első földmérőmérnök-szakos hallgatók oktatása. Az oktatásnak a gyökerei azonban sokkal mélyebbre nyúlnak vissza, hiszen Selmecbányán már föld- és bányamérést is oktattak a múlt század végén.

A képzés önálló Karon történő megindítását – többek között – az a körülmény is indokolta, hogy ez időben kezdődött – az akkori szinten – korszerűnek mondható magyarországi vízszintes- és magassági alapponthálózat bővítése, és a felgyorsított iparosítás is nagy geodétamérnök-igénnyel lépett fel.

A rendelkezésre álló szerény anyagi eszközök mellett kiváló tudósok kapcsolódtak be az oktatómunkába – többek között – Sébor János, Tárczy-Hornoch Antal, Hazay István professzorok, akik az elméleti oktatás mellett nagy hangsúlyt helyeztek a gyakorlati képzésre is. Komoly segítséget jelentett a képzésben az a körülmény, hogy az ugyancsak Sopronban működő Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet kutatói is részt vettek a hallgatók képzésében.

Politikai okok miatt néhány évig a képzés a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre került át. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy jelenlegi rektorunk is Miskolcon kezdte meg tanulmányait a föld- és bányamérnöki szakon.

1959-től az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karán, majd a jogutód BME-n és az ugyancsak jogutód Építőmérnöki Karon folyik a földmérőmérnökök képzése, 1995-től földmérő- és térinformatikai szak elnevezés alatt. A szaknévváltozás – inkább bővítés – nem pusztán formai, hanem a tantervben is jelentős változásokat eredményezett. A törzstantervben az alaptárgyak oktatása (matematika, mechanika, informatika) azonos kiméretben történik az egész kar vonatkozásában, a magasabb évfolyamokon azonban a térinformatikai speciális ismereteket adó Digitális Térképezés, Geoinformatika, Ingatlan-nyilvántartás Korszerű Alapjai tantárgyak jelentős súllyal szerepelnek. A szakirányos választható tantárgyak három elágazási lehetőséget kínálnak a diplomaterv-téma megválasztásához, éspedig az Építőipari geodézia, a Térinformatika és a Geodéziai alapmunkálatok szakirányokat. A szakon tanuló hallgatók tíz szabadon választható műszaki tantárgy közül, illetőleg nyolc szabadon választható nem műszaki tantárgy közül vehetik fel azokat a tantárgyakat, amelyek érdeklődési körükbe tartoznak.

Dicséretes a szak tanszékeinek azon erőfeszítése, hogy egyre több hallgatót vonnak be a tudományos diákköri munkákba, ezek közül a hallgatók közül öten jelenleg doktoranduszként az Általános- és Felsőgeodézia, illetőleg a Fotogrammetria és Térinformatika tanszéken dolgoznak.

A tanszékek jelenlegi oktatói-kutatói összetétele, a meghirdetett doktori témák, a posztgraduális oktatás kiszélesítése biztosíték arra, hogy a következő évtizedekben is magas szintű földmérő- és térinformatikai képzés valósítható meg a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán.

Fontosnak érzem a szakok közötti átjárhatóságot. A magas szintű oktatás záloga a szakon működő akadémikusok száma. Több rektor is került ki közülük. Az elmúlt évben sikerrel zárul a szak akkreditációja. Örvendetes az emelkedő pontszám. Az Építőmérnöki Kar számára fontos, hogy a földmérőképzés magas színvonalon folyjék.

A BME Építőmérnöki Kar vezetése, a Kar oktatói, kutatói és dolgozói nevében szívből gratulálok a Földmérő- és Térinformatika szak hallgatóinak és a képzésben résztvevő valamennyi kollégának, további munkájukhoz sok sikert kívánok.

dr. Farkas György,
a BME Építőmérnöki Kar dékánja

S

Mélyen tisztelt Államtitkár Úr, Rektor Úr, Elnök Úr, Dékán Úr, tisztelt Vendégek!

A Soproni Egyetem nevében köszöntöm a jubiláló szak egykori és(jelenlegi hallgatóit, oktatóit, az egyetemi önálló földmérőmérnök-képzést folytató intézményt, a Budapesti Műszaki Egyetemet.

Nemrég ért az a megtiszteltetés, hogy a negyvenöt éve végzett földmérőmérnököket köszönthettem évfolyam-találkozójuk alkalmából Sopronban. Büszkék vagyunk arra, hogy Sopronban köszönthetjük találkozóinkon a földmérő mérnökök első generációit.

Összekötő kapocs a földmérőmérnök-képzés egyetemünk és a Műegyetem között, jóllehet Alma Máterünk már korában is szoros szálakkal kapcsolódott a ma ünneplő intézményhez. Hiszen 1934-től 1949-ig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Karaként, majd ezt követően a Műegyetem Erdő és Földmérnöki Karaként működött.

A Soproni karon alakult 50 évvel ezelőtt az önálló földmérőmérnök-képzés. Azt megelőzően, mivel ilyen képzés nem volt Magyarországon, akik az állami földmérésben dolgoztak, tudásukat a gyakorlatban szerezték meg, az alapokat pedig vagy mint kultúrmérnökök, vagy mint erdőmérnökök kapták. Hiszen erős geodéziai képzés volt jelen már Selmecbányán is, fontos mozzanata volt ez a mérnökképzésnek a jogelőd Bányászati és Erdészeti Akadémián. Így talán nem véletlen, hogy Magyarországon először Sopronban, Tárczy-Hornoch Antal professzor, akadémikus előkészítő munkája nyomán és kezdeményezésére indult meg az önálló földmérőmérnök-képzés. Szintén az ő kezdeményezése alapján, akadémiai keretek között, 1955-ben Geodéziai és Geofizikai Kutató Laboratórium létesült Sopronban geodéziai és geofizikai alapkutatások végzésére. Dr. Tárczy-Hornoch az egyetemi tanszéket 1959-ig vezette, amíg a földmérőmérnök-képzés, átmeneti miskolci működése után, Budapestre nem került.

A földmérőmérnök-képzés soproni, 1949. évi indításának előfeltétele volt a Tárczy-Hornoch köré sereglő fiatalabb, geotudományokkal foglalkozó szakemberek jelenléte. Mellette tanított mások között Hazay István professzor, aki a BME Földmérőmérnöki Karának egyik alapítója volt, Hoványi Lehel, aki a miskolci Bányaméréstani tanszékre került, Homoródi professzor, aki szintén a BME Földmérőmérnöki Karán tanított tovább. Az ő munkásságuknak, tanár- és tudós kollégáik munkásságának méltatása a jelen megemlékezés tisztje.

A Soproni Egyetemen sem szakadt meg végleg a földmérőmérnök-képzés folytonossága. 1972-ben földmérő és földrendező üzemmérnökök képzése indult meg az akkor megalakított székesfehérvári Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karon.

Mélyen tisztelt vendégek, Rektor Úr! Gyökereinkben tehát vannak kapcsolódási pontok a ma ünneplő Műszaki Egyetemmel. Miközben Alma Máterünk nevében meleg szívvel köszöntöm az Egyetem, a földmérőmérnöki szak vezetőit, oktatóit ezen jubileum alkalmából, és gratulálok a hosszú évtizedek képzésének szép eredményeihez, további sikereket kívánva, egyben azt az óhajomat is kifejezem, hogy szakmai kapcsolataink a jövőben is tovább éljenek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Dr. Kovács Zsolt,
a Soproni Egyetem rektorhelyettese

S

Tisztelt Rektor Úr! Tisztelt Ünneplő Közönség! Hölgyeim és Uraim!

Nagy megtiszteltetést jelent számomra, hogy a magam és katonatérképész kollégáim nevében köszönthetem Önöket e jeles napon, amikor a földmérőmérnök-képzés beindulásának fél évszázados évfordulóját ünnepeljük.

A földmérés, a térképészet a tudomány és a művészet sajátos ötvözete, amely egyaránt épít az elődök tapasztalataira és a jövő nemzedék tehetségére. Tapasztalat és tehetség immár 50 éve munkálkodik együtt e falak között, ahol jól képzett oktatók hallgatók ezreinek tanítják e mindannyiunk számára oly gyönyörű szakmát.

Rendkívüli ez a nap. Számunkra, katonatérképészek számára már azért is rendkívüli, mert 50 évvel ezelőtt a Budapesti Műszaki Egyetem a katonai térképészettől vette át a térképészoktatás stafétabotját. 1919 és 1949 között ugyanis Magyarországon nem volt intézményes térképészképzés, így a földmérők felkészítése mindössze az intézet által szervezett, bár magas színvonalú tanfolyamokra korlátozódott.

Alapvető változást hozott és óriási jelentőségű eseménynek számított, amikor 1949-ben dr. Rédey István mérnök ezredes, később egyetemi tanár közreműködésével létrejött az egyetemi szintű földmérőmérnök-képzés a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az oktatás tematikájának kidolgozásában hatalmas segítséget nyújtott az intézeti tanfolyamok több éves tapasztalata. Az addigi heterogén képzést egységes elképzelés alapján kialakított földmérőoktatás váltotta fel. 1951 és 1956 között a BME Hadmérnöki Karán kifejezetten a katonai térképészek számára is képeztek mérnököket.

Az egységes földmérőmérnök-képzés eredményeként néhány év múlva jól képzett, a térképészet minden elemét jól ismerő szakemberek kerültek ki az egyetemről. A szakma oktatói mindig élen jártak és járnak a mai napig is a legkorszerűbb térképészeti eljárások megismerésében és megismertetésében. Éveken át tartó fáradozásaik eredményeként nemzetközi szinten is elismert földmérőmérnök-képzés jött létre hazánkban.

Az egységes képzés beindulásának eredménye a katonai térképészet területén is éreztette hatását. Fokozatosan megszűntek a szakmai állomány pótlását jelentő tanfolyamok, és az egyetemről biztosítottuk, ill. biztosítjuk az utánpótlást. Jól képzett szakemberek kerültek, ill. kerülnek szolgálatunkhoz, akik a kellő gyakorlat megszerzése után a legnehezebb feladatokkal is képesek megbirkózni. A tanultakat a gyakorlatban kitűnően tudják hasznosítani.

A Budapesti Műszaki Egyetem egyes tanszékei és intézményünk között az évek során gyümölcsöző kapcsolat alakult ki. Közösen dolgozunk a különböző szakmai problémák megoldása érdekében. Folyamatos a tudományos információk és a térképészeti anyagok cseréje. Szükség esetén eszközök, műszerek kölcsönzésével segítjük egymás munkáját. Az egyetemi hallgatók részére üzemlátogatásokkal lehetőséget biztosítunk a gyakorlati életbe való betekintésre, tárgyi és elméleti segítséget nyújtunk a diplomázók részére. Szakmai feladataink magas szintű elvégzéséhez mi is sok segítséget kapunk az egyetemtől. Jelenleg is folyik a katonai főiskolán és a székesfehérvári főiskolán végzett tisztjeinknek, munkatársainknak a magasabb szakmai tudás, és a magasabb iskolai végzettség megszerzése érdekében való oktatása.

Nagy jelentősége van az 50 évvel ezelőtti eseményeknek a tekintetben is, hogy pozitív példát mutatott más intézmények felé. Rámutatott arra, hogy szükséges a földmérés, illetve a térképészet önálló szakágként való oktatása, az ország igényli az ilyen végzettséggel rendelkező szakemberek ténykedését. Ennek példájaként indult be néhány évvel később a térképészképzés az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen és a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem székesfehérvári főiskoláján.

Befejezésül engedjék meg, hogy a magam, valamint a katonai térképészszolgálat vezetése és teljes személyi állománya nevében gratuláljak Önöknek, és kívánjak az elkövetkező időszakra sok sikert és eredményekben gazdag tevékenységet.

Cseri József ezredes,
a Magyar Honvédség Térképészeti Hivatal főigazgatója

S

Tisztelt Rektor Úr, tisztelt Elnök Úr, tisztelt Elnökség, igen tisztelt Ünneplő Közönség, Hölgyeim és Uraim!

A nagy történelmi sorsfordulót követően, a nagyszerű és követendő selmecbányai hagyományok töretlen megőrzésének szándékával, Sopronban megindult az egyetemi szintű, önálló földmérőmérnök-képzés. Immár 50 esztendeje ennek. A szakirány fejlődésének lépéseiről, korszakairól, a képzésnek helyet adó intézményi háttérről, annak változásairól az ünnepi ülés előadóitól sokat megtudtunk. Mindannyiunk számára tanulságos és hasznos áttekintést kaptunk ennek a történelmi időkre visszanyúló múlttal rendelkező szakmának magyarországi felsőoktatási történéseiről, amit ez az utóbbi fél évszázad testesít meg. Büszkén jelenthetem ki, hogy ennek az időszaknak személyemben is aktív részese voltam, mint e falak között diplomát szerzett földmérőmérnök és szakmérnök.

Most, amikor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetésének és munkatársainak nevében szólhatok, az a tisztem, hogy néhány szóval említést tegyek a földmérőmérnök-képzés és az agrártárca kötődéséről.

A kapcsolat már hagyományosnak mondható, hiszen több mint három évtizedes. 1967-ben ez – az egyébként is multiszektorális feladat-összetétellel felruházott – minisztérium kapta meg statútumában az állami földmérési és térképészeti szakterület irányítását jelentő jogköröket. Egy önálló szakterület, egy olyan alapozó diszciplína, mint a geodézia, nem nélkülözheti a magasan képzett, a tudományfejlődés nemzetközi trendjeit és eredményeit folyamatosan követni képes, sőt abban innovációra is felkészült szakembereket. Ebből következik, hogy a minisztériumi irányítás mindig számított és számíthatott a felsőszintű földmérőképzésre. A szinte napi együttműködés és együttgondolkodás számos kézzelfogható eredményben is testet öltött az eltelt időszakban. Ezek közül szeretném kiemelni napjaink egyik meghatározó feladatát képező, nagyívű, szakterületi modernizációs programot, amely nélkül korszerű szakigazgatás, az Információ-technológia szakági alkalmazása és az Európai Uniós tagság el sem képzelhető. Ma már nemcsak mi tudjuk, hogy a szolgáltató állam funkciói között az Európai Uniót jelentő közös közigazgatási térben a geometriai rend iránti igény is felfokozódik. Ezen kihívásoknak való megfelelés nem kis feladatot ró a hazai felsőoktatásra is, mind az alap-, mind pedig a posztgraduális képzést illetően, melyre az érintett intézmények – nemzetközi mércével is mérve – kiválóan alkalmasak. Gondoljunk csak arra, hogy térségünkben szinte egyedülállóan Magyarországon kaphatnak a hallgatók térinformatikai szakirányt is feltüntető oklevelet.

Az egyetemi diplomáig vezető göröngyös út mellett, mint mérföldkövek, a középiskolai, a szakközépiskolai, a főiskolai oktatási szintek is jelen vannak. E komplexitást kívánja koordináltan összefogni az a szakterületi oktatási stratégia, mely a szakemberek és oktatási intézmények széles körének bevonásával készült, és rövidesen a tárcavezetés asztalára kerül. A „fontolva haladás” mértéktartó koncepcióját hangsúlyozó anyag közép- és hosszútávra kíván iránymutatást adni a földügyi és térképészeti szakigazgatás oktatási- és továbbképzési programjait illetően.

Egy szakmánkon kívülálló szaktekintély mondta nekem a napokban: „Látja, a földmérés egy olyan szakma, mely nem devalválódott az utóbbi évtizedekben.”

Ez az elismerés – hitem szerint – annak a múltbéli, illetve jelenleg is aktív, lelkiismeretes oktatógárdának szól elsősorban, akiknek az irányításban, a szakhatósági munkában, a kutatás-fejlesztésben, valamint a gyakorlati geodéziában tevékenykedő szakemberek felkészültsége, igényessége és elkötelezettsége köszönhető.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg végezetül, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetése, valamint munkatársai nevében is meleg szeretettel köszöntsem az 50 éves jubileumát ünneplő hazai egyetemi önálló földmérőmérnök-képzés valamennyi érintettjét:

Egyben szívből gratulálok az elért eredményekhez.

Köszöntőmet szeretném egy, a manapság oly divatos tömörítő szlogenek egyikével zárni:

E rövid mottó, bár kissé szerénytelenül hangzik, de igaz!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Apagyi Géza,
a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szak-főtanácsosa

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt egybegyűltek!

A földmérő és térinformatika szakos hallgatók nevében szeretném köszönteni az „50 éves önálló, egyetemi földmérőmérnök-képzés” konferencián résztvevőket. A konferencia némi számadást készít az eltelt 50 évről, a képzésben résztvevőkről, a képzett mérnökökről, helytállásukról a magyar társadalomban. A geodézia oktatása ettől régebbre nyúlik vissza egyetemünkön. A geodézia tudománya egyike volt azon tudománynak, mellyel a Budapesti Műszaki Egyetem elődjét megalapították.

A most tanuló hallgatók is olyan tudást szeretnének szerezni, mellyel bármikor megállják helyüket a szakmában, a társadalomban. A BME-re jelentkezők között nemrég készült felmérés tanúsága szerint az ide jelentkező hallgatók elsősorban a minőségi képzés miatt választják egyetemünket.

Egyetemünkön 1993-ban került bevezetésre a kreditrendszer. A kreditrendszer lényege, hogy kreditpontokat, mint egyfajta súlyokat rendel a tárgyakhoz. Ez a rendszer lehetőséget ad arra, hogy az öt évre méretezett tananyagot a hallgató saját ideje és képessége szerint teljesítse. Ennek során van akinek 7 év, van akinek csak 4,5 év kell az egyetem elvégzéséhez. A kreditrendszer adta lehetőségeket azóta a hallgatóság igyekezett minden oldalról kiaknázni. Sokszor zavarba jönnek a hagyományos rendszerben tanult volt hallgatók, amikor azt hallják, hogy valaki harmad éves és másod éves tárgyakat hallgat. Az évfolyamok elnevezésekor a kezdési évből indulunk ki, hiszen az a biztos, az már nem fog változni. Így én például a 95-ös évfolyam tagja vagyok, hagyományos értelemben V. éves.

Országosan 2002. szeptember 1-jétől a képzést valamennyi felsőoktatási intézményben tanulmányi pontrendszerben (kreditrendszerben) kell meghirdetni.

Jelenleg karunkon mintegy 200 földmérő- és térinformatika-szakos hallgató tanul. Két szaktanszék látja el a geodéziai jellegű tárgyak oktatását. Tapasztalatunk az, hogy a két tanszéken, szinte névről ismerik a földmérő hallgatókat. Az építőszakos hallgatótársaim gyakran irígykedve emlegetik a földmérőknél meglévő családias viszonyt.

A tanulás mellett a hallgatók részt vesznek a kari és egyetemi közéletben, melyet számos kari, illetve kollégiumi rendezvény igyekszik élénkíteni, színesíteni. Évente megrendezésre kerül a gólyabál. Az elmúlt időszakban hagyománnyá vált, hogy a gólyabálokon egy-egy korszak sajátosságait igyekszünk bemutatni. Így a tavalyi gólyabál például a 30-as évek Amerikájába kalauzolta el a látogatókat. Évente megrendezzük a kari állófogadást, melyen karunk elismert oktatói és hallgatói találkoznak egy közvetlenebb formában. A Vásárhelyi Napok keretében az évfolyamokból, barátokból, oktatókból csapatok alakulnak és játékos vetélkedőkön, főzőversenyen vesznek részt. A Vásárhelyi Napok többnapos rendezvény, melyre Dékán Úr szünetet szokott adni, reméljük ez idén sem lesz másként.

A földmérő- és térinformatika-szakos hallgatók a kari közéletből szervesen kiveszik a részüket, azonban vannak saját rendezvényeink, hagyományos összejöveteleink is. Évente egyszer a földmérő hallgatók megrendezik a Földmérő Szakestélyt, amely nem épül ugyan a selmeci hagyományokra, mégis egyik jelentős színfoltja közéletünknek. A Földmérő Kör havonta tart gyűlést, ahol rendszerint zsíros kenyér, üdítő, bor mellett vitatjuk meg az aktuális problémákat.

Köszöntőmben igyekeztem némi betekintést nyújtani a földmérő- és térinformatika-szakos hallgatók életébe. A hallgatóság nevében sok sikert, erőt, egészséget kívánok a következő 50 év képzéséhez.

Veres Gábor,
a Budapesti Műszaki Egyetem V. évfolyamos földmérő- és térinformatika szakos hallgatója.

S

Tisztelt ünneplők!

Engedjék meg, hogy tolmácsoljam a Mérnöki Kamara jókívánságait a jelenlévőknek és Önökön keresztül minden földmérőmérnöknek.

A földmérőmérnökök aktivitása a kamarai munkában már az előd Mérnök Egylet megalakításában is megmutatkozott. Külön öröm számomra, hogy az egylet egyik alapító tagja az az Annau Edgar, aki az első földmérőmérnök-évfolyam hallgatójaként tartotta meg visszaemlékezését.

Kedves mérnökkollégák, vendégek! A Budapesti Műszaki Egyetem és a Mérnöki Kamara együttműködése sokrétű, eredményes volt eddig, reméljük a jövőben is az lesz. A földmérőmérnökök szerepe ebben – szerénytelenség nélkül állíthatom – meghatározó.

Tisztelt ünneplők, itt kell megemlítenem, hogy a Magyar Mérnöki Kamara 1997. január 11-i alakuló gyűlésének házigazdája dr. Biró Péter akadémikus, az akkori rektor volt, majd dr. Detrekői Ákos akadémikus rektorsága idején több közös programot rendeztünk. Pl.: Mérnöknapok, Mérnökbálok, szakmai rendezvények.

Befejezésül szeretném remélni, hogy a következő ünnepi rendezvénnyel az egyetem nem vár újabb 50 évet, ugyanakkor kívánom, hogy minél többen jó egészségben érjék meg a 100. évfordulót is.

Köszönöm figyelmüket.

Kassai Ferenc,
a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara alelnöke

S

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Ünneplő Kollégák!

A 365 éves egyetemi családot képviselve, az idősebb báty, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogával élve köszöntöm Önöket az ötvenedik születésnapon. Veszem a bátorságot, hogy ezen a szép megemlékezésen, amelyen az önállóvá vált, erős és életképes tudósiskolává nőtt földmérőképzést köszöntjük, egykori őseink, alapító egyetemi tanáraink és szakmánknak-hivatásunknak nevet és rangot szerzett korabeli hallgatóink előtt tisztelegjek. Nélkülük, hasznos és gondos – nagyon sokszor áldozatos – munkájuk elismerése nélkül nem lenne ilyen rangja mai ünnepünknek.

Szakmánk magyarországi történelme a reneszánszban indul. A térképészet kialakulása szempontjából a gyakorlati geometriának az a fejlődési vonala volt jelentős, amely főleg a földmérést tárgyalta. A magyar származású, Litvániában tevékenykedő Lossai Péter műve 1498-ból kizárólag földmérési módszereket tárgyal. Lossai „Jegyzetei és ábrái” latinul íródtak Bolognában, ahol a szerző – Kopernikusszal együtt – tanulmányait folytatta. Ezen fejlődési vonalhoz tartozik az apai ágon a Békés megyei Ajtósról származó Albrecht Dürer is, aki 1525-ben geometriai tankönyvet adott ki. A XVI. században több ilyen jellegű munka jelent meg. Köztük a Passauban élő Ágoston rendi tanár, Pühler Kristóf „Geometrica practica” c. könyve 1563-ban. Pühler Magyarországon született, a török elől menekült nyugatra.

De mind ezeknél fontosabb magyar érték az egyetemi képzés XVIII. századi hazai jelentkezése! A Pázmány Péter jezsuita püspök által 1635-ben alapított nagyszombati egyetemen több kiváló földmérő és térképész tanult. Az egyetem matriculájában négy hallgató nevét találjuk, akik később jelentős munkásságot végeztek – Sártory János 1747-ben, Dholuczky János 1767-ben, Magyar István 1774-ben, Spaits István 1777-ben szerepel az iratokban. Azonban a matricula hiányos, még húsznál több neves térképészünkről feltételezhető, hogy Nagyszombatban, majd az 1777-es átköltözést követően Budán tanultak. Bizonnyal a nagyszombati egyetemen vagy már az átköltözést követően Budán tanultak olyan kiváló térképező mérnökeink, mint Bedekovich Lőrinc (kb. 1751-től kb. 1825), a jászkun területek, Balla Antal (1739-1815) Pest megye feltérképezője, vagy a külföldön boldogulást keresők közül Szentmártony Ignác (1718-1793) és Szluka János (1725-1780), ők az Amazonas tájain a spanyol és portugál hódítások határvonalát mérték fel és Éder Xavér Ferenc (1727-1773), aki húsz éves munkával elkészítette Peru és Bolívia térképét.

Alapvető jelentőségűnek bizonyult a földmérő- és térképész-szakember képzése terén az egyetem bölcsészeti karán 17872 és 1850 között működő mérnöki intézmény, az Institutum Geometricum. Bár az egyetemen állandó volt a geometriatudományok tanítása, sőt az 1735-ben nyílt selmecbányai bányatisztképző iskolán, amelyet 1770-ben akadémiává minősítettek, vagy az 1763-1776-ig Szencen, majd 1776-tól 1780-ig a tatai kollégiumban működő Collegium Oeconomicumban szintén tanítottak földmérést, 1782-ben megérett az idő arra, hogy II. József reformjai kapcsán a földmérők képzését intézményesítsék. Az Institutum Geometricum 1782 november 15-n nyílt meg a Budai Várban lévő régi káptalani házban (a későbbi dézsmaházban), meglehetősen szűkös körülmények között. Az Institutum 3 éves képzést adott (az 1860-os második Ralio Educationis két évre szállította le az oktatási időt, ez visszalépést volt, a fejlődést megtörte). 1784-ben, amikor az egyetemet Pestre hozták át, az Institutum is átköltözött a ferencesek zárdájának területére, a mai Egyetemi Könyvtár délkeleti sarka tájára. Egy bécsi, 1850. október 15-i miniszteri rendelet az Institutumot megszüntette, és azt az 1846. november 1-jén megnyílt József Ipartanodába – a Műegyetem elődjébe – beolvaszotta. Az Institutum fennállása alatt 1275 mérnöki diplomát adott ki. Az itt végzett szakemberek irányításával alakult ki az 1867-es Kiegyezés korának rendezett, iparosodó, többé, kevésbé modern Magyarországa.

Az Institutum Geometricumnak a kor szakemberképzésében betöltött helyét és rangját jelöli, hogy a híres párizsi École Politechniquet, amelyet a francia Konvent határozata alapított, csak az 1790-es évek derekán szervezték. Tehát az a 49 oklevél, amelyeket az Institutum Geometricum a párizsi politechnikum előtt kiadott, a világ első polgári mérnöki oklevelei. A 68 évig működő intézet legjelesebb térképező tanítványai: Vedres István (1765-1830), Szeged környékének térképezője és vízszabályozója, aki már 1805-ben kidolgozta egy Duna-Tisza csatorna tervét, Huszár Mátyás (1784-1843), aki a Körösök vidékén végzett hasonló munkát, majd 1822-től a Duna térképezését vezette, Beszédes József (1786-1852), Vásárhelyi Pál mellett legnagyobb vízmérnökünk, a Kapos és Sárvíz szabályozója, Vásárhelyi Pál (1795-1846), 1829-től a „Duna-mappáció” igazgatója, Széchenyi megbízásából 1832-től az Al-Duna szabályozások vezetője, majd a Tisza szabályozója.

Tisztelt Ünneplő Kollégák!

Amikor ma mértéktartó, de jogos elégedettséggel szólunk az elmúlt öt évtized eredményeiről és az elért szakmai haladásról, akkor tudnunk kell, hogy kik alapozták meg ezt. Egyetemi elődeink, fennmaradt nevű és névtelen szorgos mérnökök! Évszázadok alapjaira tudtunk támaszkodni, mindig volt mit átvenni és tovább vinni. A jelen lévő fiatalok, a jövő mérnökei figyelmét szeretném felhívni arra, hogy jeles eleik életpályáján – közéjük a közelmúlt és napjaink legjobbjait is beleértem –, a nemzetközi szintű, sokszor azt meghatározó, szakmai-tudományos tevékenység mellett a hazafiúi érzület is fontos szerepet töltött be; a kiváló földmérők és térképészek progresszív patriotizmusában a hazafiság és a nemzetközi haladás befogadása egymással szorosan összefüggő egységet alkotott.

Maradjon ez így a következő ötven évre is, az újra formálódó Európába – az eurokonform diplomával együtt – vigyék mérnökeink ezt a szellemet magukkal!

Fiatal Barátaimnak, a magyar földmérés jelen és a jövő szakembereinek az értelmiségi életúthoz, az erkölcsi tartáshoz az egykori hallgató kollégánk, Vedres István 1805-ben Szeged „Mappációjához” írt szavait ajánlom útmutatónak:

„Ami Jó és Hasznos, ha ma el nem végzed,

Hidd el, annak kárát holnap mindjárt érzed.”

dr. Klinghammer István,
az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora

S

Tisztelt Emlékülés! Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr! Tisztelt Rektor Úr! Tanár Urak! Kedves Kolleginák és Kollégák!

Köszönöm a megtisztelő felkérést, hogy ezen a kivételes napon, a felsőfokú földmérő- képzés ötven évvel ezelőtti indulása alkalmából rendezett megemlékezésen szólhatok. A fiatalabb testvér, a kisöccs-intézmény, a Soproni Egyetem fehérvári főiskolai kara nevében köszöntöm tisztelettel a mai emlékülés minden résztvevőjét.

Engedjék meg nekem, hogy egy személyes emlékemet idézzem. 1957 nyarán a Vértes hegység egyik eldugott, természeti szépségekben azonban páratlan kis falujában, Vérteskozmán, a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézetének egyik mérnöke toborzott figuránsokat munkájához. Ismerősök szóltak az alkalomról, s bár senki nem tudta elmondani miről van szó, jelentkeztem az addig számomra ismeretlen munkára. Az első emlékeim szakmánkról ekkorra datálhatók. Blaha László mérnök úr, alias Laci bácsi tükrös sztereoszkópja előtt órák hosszat tudtam volna ülni. A Kozma környéki szelíd terepalakulatok meredek hegyek és völgyek formájában jelentek meg a sztereoszkópja okulárisán keresztül, ami lenyűgöző élmény volt, s ha nem kellett volna naponta, dél környékén, a nagy melegben, a mérőeszközökön kívül Laci bátyánk teljes menetfelszerelését is vinnünk, büszkén mondhatnám, hogy már akkor megszerettem szakmámat.

Az emlék azonban nem múlt el nyomtalanul. Így, amikor 1960-ban felvettek az akkor már egy éve a fehérvári Jáky József technikumban elindult földmérőképzés hallgatói közé, egyenes volt a folytatás is 1962-től az akkori ÉKME-n. Remek tanáraink voltak és az utolsó egyetemi éveink alatt „földmérő uralmat” élhettünk meg Hazay professzor úr, mint rektor és Homoródi professzor őr, mint dékán személyében.

Úgy gondolom sokunk ismerkedése, majd kapcsolódása kedves szakmánkhoz hasonló élményekhez kötődik, így nem véletlen, ha az oktató munkánk során sokszor találkozunk ilyen emlékektől motivált tanítványokkal. A földmérő munka sokszor átkozott-szidott körülményei ellenére újra megtelnek az iskolapadok diákjainkkal. Azt gondolom kevés mérnöki munka adja meg azt az élményt, melyet a legtöbb esetben a földmérő megélhet, hiszen a tervezéstől a kivitelezésen át a végtermékig a munka minden fázisában részt kell vennie. A sokszor keserves terepi napok után elégedetten szemlélheti munkájának eredményét, ami egy elegáns alapponthálózattól kezdve, egy grafikus vagy digitális térképen át, egy remek mérnöki szerkezet építésének irányításáig sokféle lehet.

Persze minden megemlékezés alkalmával óhatatlanul egy kicsit színesebbre festi az ember a képet a valóságnál. Mind a szakmánknak, mind a hivatásra felkészítő oktatásunknak gondjai számosak. Nem volt egyszerű ötven évvel ezelőtt a képzést elindító elődeinknek, s bár részben mások a nehézségeink, mint az akkori oktatásnak volt, a feladatunk hasonlóan nehéz. Ifjú testvérként köszöntöttem az egyetemi földmérőképzést, úgy gondolom, joggal. A bevezetőmben már utaltam rá: a fehérvári képzés, amely a kezdetektől fogva érettségire épült, a jogelődöket is számba véve, idén 40 éves. Így a szorosan vett földmérőszakember-utánpótlás döntő részét tradicionálisan ez a két képzőhely adja évtizedek óta.

A mai ünnepi alkalom a köszöntésen kívül arra is lehetőséget ad, hogy köszönetünket kifejezzük. A Sopronból induló képzés erényeit, tapasztalatait továbbvivő BME-nek, tanári karának segítségét sokszor élvezhettük munkánk során. A dolgok természetéből fakadóan részben más feladatot látunk ugyan el, de az együttműködésünk a jövő szakembereinek oktatásában szükségszerű. Számos példát sorolhatnék az alapképzés és a továbbképzés köréből. Azt szeretném és kívánom, hogy ez az együttmunkálkodás a következő 50 évben is töretlen legyen, hiszen céljaink közösek. Kívánom, hogy ehhez a munkához sok tehetséges tanítványunk legyen, olyanok, akik volt tanáraik nyomán nemcsak a szakmai, hanem a reménybeli oktatói utánpótlást is jelenthetik. Gratulálok az elért eredményekhez. Kovács dékán úr szavait magyarítva kívánom, hogy „…éljen és virágozzék az akadémia…”!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

dr. Ágfalvi Mihály,
a Soproni Egyetem Földmérő és Földrendező Főiskolai Karának főigazgatója