Annau Edgar okleveles mérnök-közgazdász

Tisztelt Rektor Úr, tisztelt Professzor Urak!

Köszönöm évfolyamtársaim nevében a mai, 50 éves megemlékezés szervezését.

Hogyan indultunk?

A Szabad Nép-ben jelent meg egy hirdetés: Sopronban indul egy új kar, a földmérőmérnöki; jelentkezés módja, ideje, stb.

Jómagam 1949-ben jelentkeztem a Műegyetem Építészmérnöki Karára. Felvételi után átirányítottak a Kertészeti, onnan tovább az Állatorvosi Egyetemre. Az itteni meghallgatás utáni döntés: „nem ilyen lovat akarnak”. Ezek után adták be nővéreim – tudtom nélkül – jelentkezésemet a hirdetésre. Október 21-én kaptam az értesítést: jelentkezés és beiratkozás a Műegyetem Földmérőmérnöki Karra Sopronban október 23-án. Némi gondolkodás után (mit is csinálhat egy földmérő), szülői rábeszélésre utaztam el Sopronba. Jól döntöttem!

Sopron, a hűség városa, adott otthont a Selmecbányai Erdő- és Bányamérnöki Karnak 1920-ban. A selmeci szellemet és szokásokat – ezeket 49-től elítélték és tiltották – elődeink áthozták, gondosan ápolták, minket is befogadtak.

Kik jöttünk össze az első évfolyamon? Nagyobb részben „rossz” származású, kisebb részben jó káderek, 1921-1932 között születtek. Ezt megelőző felvételi kísérletek műszaki, orvosi, színművészeti, vegyészi karokra. A beiratkozást követően a volt Szent Imre kollégiumban – ekkor Dimitrov téri diákotthon – kaptunk helyet.

A soproni egyetemen ekkor csak erdészek és mi, a bányászok és kohászok Miskolcon indultak.

Milyen légkör fogadott?

A hallgatók fővezére egy a „kulák” édesapját feljelentő erdőmérnök hallgató volt. A kezdeti méregetés után hamar befogadtak az erdész „firmák”, lakásokban „kereszteltek” meg, és titkolt szakestélyeken vettünk részt.

Második félévünk kezdetén nagy átrendezés – a „klikkesedés” megakadályozására a diákotthonban. Én egy másod- és egy elsőéves erdésszel kerültem egy szobába – tartózkodó, feszült légkörben. Csöpi (első éves erdész) éjjeliszekrényén egy-egy kötet Marx és Lenin – jó lesz vigyázni! Múlnak a napok (a takarítás nem volt minőségi) por lepi a remekműveket. A második kedden Csöpi a könyvtárból cserél, két hét múlva (újabb porlepel) ismétlés. „Csöpi, miért hozod a könyveket, ha bele se nézel?” – volt a kérdésem. A válasz: „A könyvtáros jelenti ki mikor és milyen 'irodalmat' vesz ki – tudod, milyen jó pontokat kapok!” Ettől kezdve remek volt a szoba hangulata.

Honvédelmi ismeretek előadás: a főhadnagy, akkor elvtárs, mondja: a Föld gömbölyű. Sajnos már eltávozott Bartha barátunk jelentkezik: mi földmérőmérnök hallgatók vagyunk és úgy tanultuk, hogy a Föld közelítésben ellipszoid, valójában geoid. Az „elvtárs” válasza: amíg én itt tanítok, addig a Föld gömbölyű.

Több alaptárgyat az erdészekkel együtt hallgattunk, kevés jegyzettel; saját tárgyaink jegyzet nélkül – éjszakákon át rendeztük az előadásokon jegyzetelteket tanulásra alkalmas formába. Jó felkészítés volt a vizsgákra.

Második évünk izgalmas volt:

a) Első szigorlat: matematika, fizika, geodézia.

b) A már elterjedt hír valósággá válik: harmadik évtől kettéválik évfolyamunk, földmérő-, ill. geofizikusmérnöki szakra, önkéntes választás alapján. Én geofizikusnak jelentkeztem. Néhány nap múlva behivat dr. Tárczy-Hornoch Antal professzor úr: kevés a jeles szigorlatos a földmérésre jelentkezőknél, szívesen venné, ha módosítanám döntésemet. Tisztelettel nem tettem eleget felvetésének – 1960-ban '56 miatt váltásra kényszerültem, és lettem földmérő, majd '64-ben másoddiplomás mérnök-közgazdász. Egy évtizednél hosszabb ideig a Műegyetemen előadója a földmérő hallgatóknak Szervezés, ill. pár évig az Organisation and Management című tárgyaknak.

c) 1950/51 második félév, vizsgahónap: Budapestről jött hat „elvtárs” és egy „elvtársnő”. Tevékenységük első eredménye az akkor IV. éves erdészek – néhány kivétellel – eltávolítása az egyetemről (diploma előtt néhány héttel!) politikai-származási okok miatt. Megjegyzés: néhány év múlva a legtöbben mégis diplomáztak, sokan közülük bányamérnökként.

Az erdészek elintézése után jöttünk mi. Este hat óra, az egyetemről megyek a diákszállóba. Fekete autó áll le, invitálnak, üljek be. Vissza az egyetemre, a dékáni szobába. Este tízig kérdezz-felelek. Nem én kérdeztem. Néhány nap után a brigád eltűnt. Az eredmény: mindnyájan maradtunk egyetemi hallgatók. Ezt dr. Tárczy-Hornoch Antal és Sébor János professzor úrnak köszönhetjük, akik nagyon határozottan álltak ki mellettünk: ezeket az urakat (ezek mi, hallgatók voltunk!) az Önök tudtával (ez a brigád szervezete volt) vettük fel. Egyetemi éveik alatt nem adtak indokot eltávolításukra.

A bányászok a harmadik és negyedik évet Sopronban végezték. Nem túl jó híreket hallottunk a szellemükről – milyen lesz a légkör? Kellemesen csalódtunk. Párhuzamos évfolyamuk hamar beilleszkedett a „soproni-selmeci szellembe”.

Diplomatervünket 1953-ban védhettük meg. Jómagam július 13-án lettem okleveles mérnök és július 15-én kellett jelentkeznem az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetnél munkára.

Milyen volt a négy „egy. hallg.” év?

A heti 40-50 óra előadás és gyakorlat mellett voltak a kötelező fel- és kivonulások, de maradt időnk udvarlásra, mozira, egyéb szórakozásra (döntően nagyon szerény anyagi feltételekkel, melyet éjszakai munkával értünk el) és sportra. A kosárlabda csapat Bogár Pali (erdész) vezérletével az élvonalban volt, földmérő játékosokkal is (Szepi, Ringi). Röplabda csapatunk a másodosztályban, labdarúgó csapatunk a megyei első osztályban játszott, Centurio, a menza vezetőjének „kalóriadús” támogatásával. Nem csak a „szépre emlékezem” jegyében ma is örömmel énekeljük ötévenkénti soproni találkozásunkon, hogy „Szép idő volt, jó idő volt…”.

40 éves évfordulónkra adtuk közre „Az első fecskék” cím alatt történetünket.

Köszönöm a lehetőséget, hogy „első fecskeként” szólhattam utódainkhoz „történelmi” távlatból: egyik tárgyunk Hazai Pista bácsi előadásában a „Geodéziai számítások számítógéppel” volt. Aki a gyakorlaton kettős Brunswiga-hoz jutott, „császár” volt.