Dr. Detrekői Ákos akadémikus, a BME rektora
A jubileumi megemlékezés elnöksége, dr. Bíró Péter akadémikus ünnepi előadását tartja. A képen balról jobbra: dr. Kovács Ferenc a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karának Dékánja, Apagyi Géza a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szak-főtanácsosa, Cseri József ezredes, a Magyar Honvédség Térképészeti Hivatal főigazgatója, dr. Kiss Ádám az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára, dr. Kis Papp László tanszékvezető egyetemi tanár, az ünnepség elnöke, dr. Detrekői Ákos a BME rektora, dr. Farkas György a BME Építőmérnöki Kar dékánja, dr. Kovács Zsolt a Soproni Egyetem rektorhelyettese.
A Budapesti Műszaki Egyetem Tanácsa, a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság és a magam nevében tisztelettel köszöntöm az okleveles földmérőmérnök-képzés megalapítása 50. évfordulója megünneplésére egybegyűlt kolleginákat és kollégákat, az ünnepséget megtisztelő kedves vendégeket.
Egy 50. évforduló már történelmi távlatot jelent egy szakterület életében. Érdemes ezért átgondolni, mit jelent ez a képzés az országnak, mit az egyetemnek. Az évforduló alkalom arra is, hogy megemlékezzünk a képzést megindító professzorokról, az elmúlt évtizedek tanárairól, s végül, de nem utolsó sorban szóljunk a végzett mérnökökről is.
A földmérőmérnökök tevékenysége a geodézia művelését
szolgálja. A geodézia mind az egyetemes tudomány, mind a gyakorlati élet
szempontjából meghatározó fontosságú szakterület. Az elméleti geodézia tárgya a
Föld alakjának és nehézségi erőterének meghatározása. A gyakorlati geodézia
elsődleges célja a térképek, illetve ezeknek megfelelő adatbázi-
sok készítése.
A földmérőmérnök-képzés mind az elméleti, mind a gyakorlati feladatok megoldásához jól képzett szakembereket biztosított. A képzés tette lehetővé, hogy olyan szakemberekkel rendelkezzen az ország, akik képesek voltak, s ma is képesek követni a technika rohamos fejlődését. Ebben az esetben a rohamos jelző nem költői túlzás, hiszen a geodézia fejlődését az elmúlt 50 évben alapvetően két csúcstechnológia, az informatika és az űrtechnika határozta meg. A fejlődés ténye tükröződik abban is, hogy a képzés nevében és tartalmában 1992-ben megjelent a térinformatika is.
A szakon végzett mérnökök tevékenysége tette lehetővé, hogy Magyarország nemzetközi viszonylatban is elismert geodéziai alapponthálózatokkal rendelkezzék. A földmérőmérnökök munkáját dicséri az ország két topográfiaitérkép-rendszere. Ezek egyike a katonai rendszer ma elengedhetetlen feltétele az ország NATO-csatlakozásának. A földmérőmérnökök tevékenységének eredménye a sajnos korlátozott számú kataszteri (vagy hivatalos szóhasználattal élve földmérési alaptérkép) is.
A szakon végzett mérnökök munkája mindig szorosan kapcsolódott az országban lezajló nagy változásokhoz. Említhetem a nagy beruházásokon folyó mérnökgeodéziai tevékenységet, vagy a kárpótlás során kitűzött másfél millió földrészletet. Ezeket a feladatokat is a lehetőségekhez képest színvonalasan oldották meg a földmérőmérnökök. Túlzás nélkül állítható tehát, hogy az elmúlt évtizedekben a szakon végzettek munkája nélkülözhetetlen eleme volt az országban zajló gazdasági, politikai folyamatoknak.
Térjünk át a földmérőmérnök-képzésnek az egyetemen játszott szerepére. A Műegyetem őse az Institutum Geometrico- et Hydrotechnicum volt. Ennek nevében a Geometrico szóban már szerepelt a földmérés. Az önálló földmérőmérnök-képzés azonban az alapítás után csupán 167 évvel indult meg, a sok szempontból gyászos 1949/50-es tanévben. Ez a szak az elmúlt 50 évben három egyetem szakmai profilját bővítette Sopronban, Miskolcon, illetve 1959 óta a Műegyetemen. A földmérő-, illetve a földmérő- és térinformatikai képzés a Műegyetemen folyó sokszínű képzésnek nélkülözhetetlen eleme, amely hozzájárul ahhoz, hogy az egyetem a nagy és rangos európai műegyetemekéhez hasonló képzési és kutatási kínálatot nyújtson.
A földmérőmérnök-képzés a szerencsés képzések közé tartozik. Szerencsés azért, mert olyan tanárok határozták meg jellegét, stílusát, akik a világ bármely nagyhírű egyetemén katedrához juthattak volna. Hazay, Homoródi, Rédey, Sébor és Tárczy-Hornoch professzor urak nem csak nagy tudósok, hanem kiváló emberek is voltak. Nemcsak szakmát, hanem emberi tartást és tisztességet is lehetett tanulni tőlük. Munkatársaikat – a lehetőségekhez képest – saját normáiknak megfelelően választották meg. A teljesség igénye nélkül említem az elhunyt tanárok közül Domokos Györgyné, Halmos Ferenc, Hankó Géza, Kunovszky Emil, Láng Gertrúd, Miskolczi László, Ódor Károly, Szalontai László, Varga Magdolna, Zsilák István nevét.
A nagynevű professzorok, a Sopronba átöröklődött selmecbányai hagyományok és a viszonylag kis létszám határozták meg a képzés „családias” légkörét, amely mindmáig él. A tanárok és diákok közötti kollegiális viszony, a szakestélyek biztosan olyan értékek, amelyek a szakma műveléséhez is segítséget nyújtanak.
Az összetartozás érzése tükröződik a mai ünnepségen megjelentek számában is. Kívánom valamennyi jelenlévő és jelen nem lévő, mai és jövőbeni kolleginának és kollégának, hogy sikerrel műveljék és szeressék a szakmát, s érezzék jól magukat a mai ünnepségen.