Interjú Tamás Lászlóval, a Geodéziai és Térképészeti Rt. főmérnökével

dr. Joó István és ifj. Joó István újságíró

Folyóiratunkban az eddig megjelent beszélgetések interjúalanyainak köre jobbára az intézmények első számú vezetőire súlypontozott. Az egyébként indokolt mértékű “protokollizmust” ezúttal félretéve kerestünk most olyan kollégát, aki nem csupán magasabb (és így természetesen nagyobb felelősséggel is járó) beosztásból ismeri szakterületünket, hanem végigjárta a szakma nemcsak igen változatos területeit, sőt annak legtöbb garádicsát is. Így vélhetően tovább szélesíthetjük mind a megszólaltatottak “palettáját”, mind pedig a “tájolást”.

Kerítsünk hát sort Tamás László eddigi életútjának tömörített bemutatására; azzal a megjegyzéssel, hogy vele is “csaknem törököt fogtunk”, hiszen mostani beosztásával (a Geodézia Rt. kataszteri főmérnöke) bizony ma már inkább a magasabb vezetők közé sorolható, mint a terepes felmérők közé. Azt, hogy választásunk mégiscsak helyes volt, a vele való beszélgetésnek kell bizonyítania.

Az eddigi hosszú és sikeres tevékenységnek az elismerését jelentette az ez év márciusában részére adományozott Fasching Antal díj is, amihez ebből az alkalomból mi is gratulálunk!

*

Kedves László! Kérünk nyújts némi ízelítőt az egykori terepes tevékenységedről! (Milyen munkákat végeztél? Melyek ezek közül a legemlékezetesebbek?)

Engedtessék meg, hogy mindjárt az elején én is tegyek egy bevezető megjegyzést. Amikor először hallottam a szerkesztőbizottság új kezdeményezéséről, hogy az interjúalanyokat a szakma “közkatonáival” kívánja bővíteni, érdeklődést váltott ki, de rögtön felvetődött bennem, mennyiben érdekli vajon a folyóirat olvasóit a kiszemelt alanyok szakmai életútja (még élőben). Mert az eddig megszokottól eltérően a szakmát érintő, közérdeklődésre számot tartó elképzeléseket az interjú vélhetően nem fog tartalmazni.

Amikor értesültem, hogy az első kiválasztott én lennék, az aggályom még jobban megerősödött azzal a meggyőződéssel, hogy erre sokan biztosan alkalmasabbak lennének. Mert az, hogy 41 éve dolgozom egy helyen csak tény, de nem erény, sőt…

Szóval vajúdtam egy ideig, de szűkebb környezetem rábeszélésére, valamint bízva a szerkesztőbizottság bölcs döntésében, vállalva a “kísérleti nyúl” szerepét, elfogadtam a megtisztelő felkérést.

Műszaki dolgozóként az általános geodézia szinte valamennyi területét végigjártam, megismerve egyúttal az ország nagy részét. Az 50-es 60-as években folyó munkák elsősorban az akkori munkakörülmények miatt emlékezetesek. A nagy távolságra és változó munkahelyekre tekintettel a BGTV-nél kéthetes munkarend volt, amely folyamatosan tartott keddtől a következő hét péntekig.

Az akkori igényeknek megfelelően elsősorban kataszteri munkákat kellett végezni. Az egyik munka az Alföldön 20 000 hektáros külterületű településen térképfelújítás volt. Felszereltségünk MOM-teodolit, mérőszalag, kerékpár. Alappontsűrítéshez lovaskocsit bérelhettünk, mely a “mozgó iroda” szerepét is betöltötte. A Triumphator tekerős számológépet ilyenkor mindig magunkkal vittük, és szükség esetén hátrametszést végeztünk, majd a kocsin ülve félóra alatt “kitekertük” a kitűzési adatokat, és a helybéli segédmunkások nagy csodálkozására megtaláltuk a földalatti jelet. Az alappont akkoriban nagy kincs volt, részben a “technikai körülmények”, részben a felújítandó térképek sokszor 50%-nál is nagyobb változása miatt.

Az esték a mérések feldolgozásával teltek, még ott is, ahol nem villany világított. Vasárnap egész nap térképeztünk, aznap nem kellett kerékpárra ülni, “pihenhettünk”, hála a helybéli segédmunkásoknak, akik vagy a templomba, vagy a kocsmába mentek, de dolgozni nem voltak hajlandók.

A munka időszakosan kiegészült a tagosítási kampányfeladattal is, amihez a meglévő felszereltségünk is túl korszerűnek minősült. Elgondolkodtató volt a gyakorlat: mikorra lesz így egységes, megfelelő minőségű kataszteri térképe az országnak…

Egy más jellegű munka már a Bakonyba szólított. A hegység oldalában tervezési alaptérkép készítése című feladatot ősszel sok helyen 30 cm-es mangániszapban, télen másfél méteres hóban is folytatni kellett.

Sikerült egy helybéli helyismerettel rendelkező “kétméteres hegyi embert” figuránsként felvenni, így a nagy hóban a lábnyomában haladva tudtuk elérni és megtalálni a háromszögelési pontokat. A munka sürgőssége, a tervteljesítés fontossága miatt a helyszíni adatfeldolgozásra “éjszakai műszakot” is kellett szervezni, mivel egy térképszelvényhez egyszerre két dolgozónál több nem fért hozzá.

Természetesen ilyen körülmények között a brigád teljesítménye igen alacsony lett. A BGTV-nél akkoriban “tiszta” teljesítménybéres rendszer működött, alapbér nem volt. Így a havi jövedelem az egyharmadára esett vissza. A kialakult abszurd helyzetre tekintettel segélyt kértünk és kaptunk, bár nem olyan mértékben. Mint kiderült, ennek végülis nem volt jelentősége, mivel három hónap elteltével kezdték részletekben levonni a segélyt. (Akkor már volt miből.)

A munkakörülményekről ízelítőnek legyen elég ennyi. Hozzáteszem, azokban az időkben is voltak kételkedők. Arra a kérdésre, hogy ha ez mind igaz, miért vállaltam, bevallom, ma sem tudom a választ.

Néhány más jellegű munkáról röviden. Árvíz abban az időben is volt, így jelentős vízügyi munkákra került sor. Az észak-magyarországi folyók szabályozási tervéhez a geodéziai munka a folyómeder szondázására is kiterjedt, az akkori technológiának megfelelően szondarúddal, a változó mélységű víz miatt gumicsónakból (én személy szerint megúsztam a jéghideg vízbeesést).

Egy másik munkánál működés alatti nagyfeszültségű transzformátortelep szabatos felmérése volt a feladat. Gumicipő, fakitűzőrúd, nemfémes mérőszalag a telepen belül “kötelezően ajánlott” volt. Igazi rázós munka volt.

Nemcsak emlékezetes, de érdekes is volt a több évig tartó, zömmel Bács-Kiskun megye területére eső, a szakmai közvéleményben “Homokrónázás”-ként ismert munka. Az érdekes számunkra az volt, hogy a feladat nagyobb része a geodéziai rutinmunkák profiljába nem tartozó tervezés volt. Lényege röviden: szőlőtelepítés céljára kijelölt több tíz- illetve százhektáros (kb. 5-25 m magasságkülönbségű) összefüggő területen tereprendezést kellett végezni.

A tervezés főbb szempontjai illetve körülményei a következők voltak:

– A kialakuló talajvízszintre és vízelvezetésre tekintettel megadott százalékos lejtésű terepsíkok kialakítása úgy, hogy a kijelölt terület széléhez és azon belül megmaradó építményekhez a csatlakozást biztosítani kell, a területről földet el-, vagy odaszállítani, illetve azon belül anyaggödröt kialakítani nem szabad.

– A megtervezett terepsíkok megépítéséhez megtervezendő a földmunkagépek leggazdaságosabb mozgása is. Ahhoz szállítási tervet (rajzot) is kellett készíteni, honnan-hová, milyen irányban és távolságra hány köbméter föld szállítandó. Mindehhez nem állt rendelkezésre sem digitális terepmodell, sem számítógép, de legnagyobb meglepetésünkre szakirodalom sem. A kemény munkával kialakított és jól működő technológia ismertetése nem maradhatott el. A BGTV Földmérő c. szaklapjában folytatásokban megjelent cikksorozat megírása rám hárult. Megjelenése után több évvel érdeklődtek a cikk után a BME Általános Geodézia Tanszék részéről azzal, hogy ismertetnék a munkát a hallgatókkal.

Tehát miképpen “térítődtél el” a tisztán szakmai tevékenységtől? S melyek voltak ezen a területen a fontosabb állomások?

Szerintem véletlenül kezdődött. A vállalatvezetés és a dolgozók képviselőinek döntése alapján kértek fel, vegyek részt a Vállalati Munkaügyi Döntőbizottságban. Így 1979-től majdnem tíz évig a VMDB elnökhelyettese, majd elnökeként hoztam munkajogi kérdésekben döntéseket, illetve határozatokat a munkavállalók és munkaadó között felmerült vitás kérdésekben. A jogszabályi határozatok meghozásához a Magyar Jogászszövetség által rendezett munkajogi szaktanfolyamot és neves jogászok előadásában tartott rendszeres továbbképző tanfolyamokat kellett végeznem.

A legkülönbözőbb ügyek tárgyalására felkészülni nem kis energiát jelentett, de végülis emberi sorsokról volt szó. Nagy összegű, a műszaki munkavégzéssel összefüggő kártérítési ügyben kifejezetten jól jött, hogy a másik énem ért valamit a geodéziához.

A határozatok nagy többségét a felek elfogadták. Tevékenységem ellenpróbáját mégsem ebben láttam. Fellebbezés esetén érdeklődéssel vártam a bírói végzést, itt sem az érdekelt igazán, hogy az ítélet helybenhagyta-e a döntésemet vagy sem. Az igazán mérvadó számomra az volt, hogy az ítélet indoklásának jogi és logikai levezetése mennyiben volt más az én indokolásométól. Máig is hasznosítható ismereteket szereztem ezekből.

Az ÉVM megbízása alapján 1978-ban az egész országra kiterjedően egységes közműnyilvántartás, közműtérkép és szakági helyszínrajz készítését szabályozó jogszabály, végrehajtási rendelet és műszaki utasítás kidolgozásában volt alkalmam tevékenyen részt venni.

A “Földmérési törvény” végrehajtásáról szóló együttes miniszteri rendelet jogszabály-előkészítő szakértői csoportjában vettem részt az FM FTF felkérésére.

Mivel a termelésirányítás területén végzendő sikeres munkához nem csupán jogi, hanem gazdasági ismeretekre (és ilyen szemléletre) is szükség van, a következő kérdés a gazdasági vonatkozású tevékenységedre irányul. Nevezetesen: hogyan fejlődtél ezen az úton tovább? Főleg az érdekelne bennünket, hogy megérte-e ez a “továbbcsábulás”?

Termelésirányítói szinten a munkák műszaki irányítása mellett azok jogi és gazdasági vonatkozásaival, összefüggéseivel is foglalkozni kellett. Az állami alapmunkák mindig kiemelt területet képeztek. A technikai fejlődésnek megfelelő technológiák, utasítások kidolgozásában rendszerességgel részt kellett venni.

Az árképzésnek akkoriban különös fontossága volt. A Földmérési és Térképészeti Díjszabályzat (FTDSZ) rendkívül túlszabályozott, részletekbe menő szerkezete az egyöntetű alkalmazását nagyon megnehezítette. Betartatása és a vállalati nyereség biztosítása nem volt könnyű feladat. A szabadár bevezetésével a helyzet alapvetően megváltozott, mondhatni “átcsúsztunk a ló túlsó oldalára”.

A Mérnöki Kamara megalakulása után felkérést kaptam, hogy a Mérnöki Szolgáltatások Díjszabályzata (MÉDI) Földmérés és Térképészet fejezetének kidolgozásában vegyek részt. Az 1995-ben megjelent négy kötetes kiadvány után sokan érdeklődtek, amiből arra lehet következtetni, hogy valamiféle “fogódzkodóra” a piacgazdaságban is szükség van.

Az 1997-ben megjelent földmérési és térképészeti igazgatási szolgáltatási díjak jogszabály-előkészítő munkálataiban is alkalmam volt közreműködni.

Úgy gondolom, ezek a “kitérők” nem eltérítik, hanem kiegészítik szakmai munkámat. Nem véletlen, hogy a fejlett piacgazdaságban igen keresettek a műszaki-gazdasági manager-ek.

Tehát a kiteljesedett “renegátságod” hasznosításairól szeretnénk tőled egyet s mást hallani!

A Nemzeti Kataszteri Program eredetének történetét feltehetően nem mindenki ismeri. A Geodézia Rt. vezérigazgatójának kezdeményezésére és az FTF engedélyével 1993-ban az Rt. végzett először országos adatgyűjtést a Kataszteri (Cél) Program tervezett kidolgozásához (műszaki, gazdasági, jogi vonatkozásban). A várhatóan nagy jelentőségű munkában való részvételem akkor is izgalmas feladat volt, ha akkor még annak tényleges megvalósulása csak az Rt. elképzeléseinek szintjén volt meg.

Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor 1996-ban meghívást, illetve felkérést kaptam, vegyek részt a kormánybiztos vezetésével megalakított NKP-t előkészítő szakértői bizottságban.

A FÖMI felkérésére a DAT-szabályzatok kiadás előtti összeállításában is közreműködtem. Ennek során tett észrevételeim további részének figyelembevételére, remélem, sor kerülhet a szabályzatrendszer aktuálissá vált átdolgozása során.

Az NKP indulásával egyidőben a Soproni Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kara által szervezett NKP Oktatási Projekt keretében elvégeztem a DAT-szabályzatok alkalmazása az NKP-ban tárgyú továbbképző tanfolyamot, további próbára téve munkám melletti “ülő és állóképességemet”.

Figyelemre méltó, amit többek között az NKP Geodézia Rt. részéről végzett kezdeményezésről hallottunk. Ma már persze az első ütem realizálása folyik, ahol – mint az életben rendszerint – a tálalt asztalnál már elég sokan tolonganak. E természetes jelenség mellett a Geodézia Rt. megfelelő arányban jut megbízásokhoz?

Ha a darabszámot nézzük akkor igen, de az Rt.-nek ennél jóval nagyobb a kapacitása. Közismert, hogy megbízáshoz ma nyertes pályázat alapján lehet hozzájutni. A kérdés a
lényegre tapintott! Valóban tolongás van, a szinte “mindenáron” való munkához jutás negatív árspirált indított el. Elgondolkodtató az egyes pályázati átlag-árajánlatoknál a félárral alacsonyabb ajánlatok megalapozottsága is.

A termelést végző cégek nevében nem szeretnék nyilatkozni. Az NKP szükségessége ma már nem kérdés, sőt szerintem az első ütem felgyorsítása lenne célszerű, amely így is csak az ország mintegy 15%-át érinti. Fejlett piacgazdasági szakemberek szerint egy konkrét nemzeti programot legfeljebb tíz-tizenkét évre szabad tervezni. (1993-ban az Rt. elképzelése is ezt vette figyelembe). A program stratégiai irányítása és lebonyolítása magas szinten igényli azt a bizonyos hármas készséget (műszaki, gazdasági, jogi). Amennyire szabad nekem ezt egyáltalán megítélni, ez megvan. Az eddigi eredmények ezt látszanak bizonyítani. A folytatás esélyeit ezért jónak látom.

Ilyen sokirányú és tartós tevékenység mellett bizonyára kapcsolatba kerültél az MFTTT-vel, illetőleg annak jogelődjével (GKE). Örömmel vennénk, ha tájékoztatást adnál szakmai-társadalmi tevékenységedről is. Továbbá érdemes volna kitérni a Magyar Mérnök Kamara bennünket érintő tagozatának munkájára.

Majdnem húsz éven át dolgoztam tisztségviselőként a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület mai utódja, az MFTTT keretében. Ezen belül 16 éven át a felmérési és területrendezési szakosztály titkáraként, majd elnökeként. A szakosztály tevékenysége a következőkben foglalható össze.

Az állami földmérési alaptérképek készítésével összefüggő mindenkor aktuális műszaki, gazdasági, szakma-jogi kérdések felvetése, javaslattételek, a szakágazat által megfogalmazott irányelvtervezetek megvitatása, a végleges szabályzatok széles körű ismertetése társadalmi-szakmai szinten.

Mint említettem, a Magyar Mérnöki Kamara felkérésére a MÉDI bennünket érintő fejezetének kidolgozásában vettem részt, amiért egy udvarias köszönő levelet és a kiadvány egy tiszteletpéldányát kaptam. A tagozat munkájában sohasem vettem részt. A felkérés 1999-ben megismétlődött, jelenleg a MÉDI aktualizálási munkájában veszek részt. Hogy a tényeknél maradjak, meg kell említenem: 1998-ban egy udvarias levélben közölték, tagdíjhátralék miatt kamarai tagságomat megszüntették, és “halmazati büntetésként” három évig nem is kérhetem újbóli felvételemet.

Ennyi kérdés és az azokra adott válaszok után már csak a “desszert” maradt hátra. Ilyen hosszú idő, és gazdag tevékenység során miképpen tudtad munkakedvedet és erődet megtartani? Tehát mi a háttérbázis (gének, család, sport, hobby). Vagy valami más?

Ez egyszerre sok és sok féle kérdés, de megpróbálok egy-két mondatban mindegyikre reagálni: nem volt könnyű, főleg ha az ember megpróbált kitartani az elvei mellett is. Eredendően a gének a meghatározók, ez egyértelmű! Mivel mást nem örököltem, erre próbálok vigyázni. Életvitelemhez, azon belül a munkámhoz a legnagyobb ösztönző erőt természetesen a családi háttér adja.

Huszonöt éves koromig versenyszerűen sportoltam, de az NB I-es szereplés már nem volt összeegyeztethető akkori munkámmal. A sportolást azóta sem hagytam abba, ma is rendszeresen teniszezek. A mozgás nekem létszükséglet, nem pedig csak hobby. Ugyanezt tudom elmondani a zenéről is. Ma már azt sem művelem, csak hallgatom. “Mindenevő” vagyok ebben is. De este alvás előtt csak klasszikust hallgatok. Szeretek barkácsolni, az otthon jelentkező kisebb-nagyobb, türelmet és precizitást jelentő munkák kikapcsolódást is jelentenek. És végül valami más: azt hiszem ritka szerencsés embernek tarthatom magam abból a szempontból, hogy az eltelt 40 év alatt olyan főnökeim voltak, akiktől mindig tanulhattam egy s mást. Nem dirigáltak, hanem hagytak dolgozni (talán olykor túlon-túl is).