Sziasztok!

Tegnap a budapesti Margitszigeten megtartottuk az első késő-délutáni lámpás edzést. Az edzés elsődleges célja az éjszakai versenyzés megszerettetése az  utánpótlás-korúakkal, természetesen emellett éjszakai edzéslehetőség nyújtása mindenki számára.

Örömmel jelenthetjük, hogy a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés, 130 versenyző 173 pályát teljesített, és ami még örömtelibb, 55 résztvevő volt 18 év alatti. A legfiatalabb versenyző 4,5 éves volt és a Férfi B pályát teljesítette (természetesen atyai útmutatás mellett). Rendkívül szívmelengető volt látni a sok lelkes, csillogó szemű fiatal gyereket, köszönet a szülőknek és edzőknek, kiemelten Krasznai Orsinak.

A befutókat egy kérdőív megválaszolására kértük, a teljes összesítés mellékeljük, a legfontosabb számok a következők:

- összesen 56 válaszoló töltött ki kérdőívet

- 55-üknek tetszett a verseny 1 szerint szódával elment

- 55-en jönnének ismét

- 43 szavazat szerint a következő legyen a két ünnep között, 19 szerint január elején, 6 szerint később (több válasz is adható volt)

- a következő helyszínre nézve megoszlottak a vélemények: Városmajor - 25, Népliget - 17, Óbudai sziget - 26.

Több javaslat érkezett a további alkalmak javítása érdekében (ld. a mellékletben).

A vélemények alapján a következő késő-délutáni lámpás edzést december 29-én kedden 4 órától tartjuk. A helyszínt minden szempont figyelembevételével hamarosan kiválasztjuk.

Köszönjük támogatóinknak a segítségüket: Máthé Pisti a térképek kinyomtatásával, Guttmann Zoli lámpák kölcsönzésével, Brúnó akkukkal és lámpatechnikai szakértéssel, Jelinek Pista és Hajdú Pista anyagi támogatás felajánlásával, Kovács Balázs és Gyimesi Zoltán a bontésban való részvétellel járult hozzá ennek és az elkövetkező alkalmaknak a sikeréhez.

Végül: hasznosnak bizonyult a fejlámpák együttes beszerzése, ezért ismét vállaljuk, hogy annak, aki igényli és december 16-ig, szerdáig jelzi a fenti e-mail címen, megrendeljük a 3140 Ft-os egyszerű, de a célnak megfelelő lámpát (ld.

https://hetiolcso.hu/Fokuszalhato-fenyu-LED-fejlampa-terepszinu

). Átvétel és fizetés az edzésen.

Üdvözlettel

Hegedűs Béla és Lux Iván