Sün hozzászólásával teljesen egyetértek azzal amit a múltkor írt, de most nem találom, ha valaki látja, szóljon. én is hasonlókat írtam magánban

most megpróbáltam Facebookon kommentálni de nem tudom, béna vagyok. Tehát:

az hogy egy terepen a térképen ábrázolt összes szintvonal rezdülés felismerhető nem jelenti azt hogy jó a térkép sőt ez olyan lenne mint hogyha minden 20 cm-es sziklát felrajzolunk mert felismerhető. Stb. Ebben egészen biztos vagyok.

a terepen jól felismerhető apró mélyedések, rezdülések nagy részét nem szabad szintvonal követni hanem ki kell húzni egyenesre adott esetben. Na és erre nem képesek sokan. attól hogy a szintvonal tökéletesen lefedi a terep domborzatát egyáltalán nem lesz jó a térkép.  Nem attol jo egy térképnek hogy szintben  mennek a szint vonalak és minden rezdülést ábrázoljalak, sőt!  Ettől persze igaz, hogy lidar térképpel könnyebb jó térképet csinálni , annak aki ért hozzá, de úgy látszik ezt egyre kevesebben fogják tudni, mert azt hiszik hogy azért mert ott van egy csomó szar, azt rajta kell hagyni a térképen.

Az is egy szegénységi bizonyítvány ha valaki sok segéd vonalat használ.

És az hogy a Földvár ki lett rajzolva szintvonal, egy nagyon szép feladat szakmailag de közel se vagyok biztos hogy segíti a térkép olvasást. De ezt meg kéne nézni a helyszinen is. Ahogy most van, nem vált a térkép előnyére

MM