<div dir="ltr"> Nyilván bánom már, hogy megszólaltam, de most már úgyis mindegy. :)<div><br></div><div>Itt egyáltalán nem arról volt szó, hogy bombázások idején valaki edzett e a romos házban vagy sem. Eleve miért kellett volna, ha a bombázások nem 0-24 órán át folytak 3 éven át? Igen, ahogy írtad a háború utolsó 3 évében már folyamatosan bombázták az ország különböző stratégiai pontjait, ami sajnos sokszor lakóházakat is elért, részben navigációs hiba, részben nemtörődömség, részben pedig a lakosság demoralizálása céljából, de ettől még edzett mindenki, akit csak nem hívtak be katonai szolgálatra, munkaszolgálatra, stb.  Ha jól emlékszem '44 októberéig még a focibajnokság sem állt le, pedig az ország fele felett már nem gyakorolt hatalmat a magyar állam, de bőven volt sportélet, vagy hogy úgy mondjam, lényegi fennakadást a sportéletben nem okozott az, hogy háború van. Nyilván a nemzetközi versenyek, tornák (pl. az 1940-es olimpia) elmaradtak, kivéve az egymással szövetségi rendszerben lévő országok között (olasz, horvát, német, magyar, szlovák), bár ezek is leginkább barátságos mérkőzések, viadalok voltak, amíg a front távol volt. '44 karácsonyáig úgy élt Budapest, mintha mi sem történt volna, igyekeztek nem tudomásul venni, hogy már hallják az ágyúzást. Moziba jártak, mulatoztak, Gasparovich László szavaival élve: haláltáncot jártak, mert nem tudták melyik nap lesz az utolsó</div><div><br></div><div>Sanyi bácsival kapcsolatban viszont egyáltalán nem az volt a kontextus, hogy bombázások alatt edzett volna e, hanem, hogy az ostrom idején ('44 karácsonya és '45 február eleje között), amikor a pincébe szorultak ő aközben edzett. Én csupán ezt neveztem életszerűtlennek, és bár a lakosság részéről sem volt példa nélküli, hogy az életüket kockáztassák apróságok miatt, (pl. Albertfalván egy háziasszony kutyáit és a kerti bunker csapóajtóját azért tépte szét egy szovjet lövedék, mert az elfelejtett a bableveshez kanalat időben kihozni a házból és ki akart rohanni érte. Vagy a Sashegyi villák szilveszterezése, mikor 31-én este 10-kor beindultak a sztálinorgonák a fejük felett és frakkban iszkoltak a pincébe) a többség azzal volt elfoglalva, hogy valahogy túlélje az egész poklot ami a feje felett és sokszor közöttük folyik. A támadók többször törtek át tűzfalakat, pincefalakat csak azért, hogy így kerüljék meg a házakban, épületekben berendezett védelmet és ebbe sok civil belehalt. </div><div><br></div><div>Az ostrom alatti pincébe szorulás, amiről itt szó volt, már nem az a háborús romantika volt. Nem mondom, hogy ebben az őrületben ez nem történhetett meg, csupán azt hogy nehéz elképzelni azt a szituációt azokban a kritikus hetekben, hogy miközben valaki az életéért retteg és zsizsikestül eszi a borsót, állandó belövések vagy lövöldözések szünetében felszökjön edzeni, inkább egy kalandos háborús történetnek hangzik. Szülések is természetesen voltak, iszonyat higiénés körülmények között is, de a magzatnak nyilván nehéz lett volna megmondani, hogy ez most nem alkalmas. :)</div><div><br></div><div>Ami pedig az Állatkertet illeti, szegény állatkerti oroszlán '45 januárjában a kisföldalatti alagútjában bolyongott, és ott is érte a végzet. Arról megoszlanak a visszaemlékezések, hogy az éhező lakosság vagy a szovjetek végeztek e vele. Szegény cirmi-cica... :(</div></div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr">György Bozán <<a href="mailto:bozan.gyorgy@gmail.com">bozan.gyorgy@gmail.com</a>> ezt írta (időpont: 2020. márc. 15., V, 12:08):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div dir="ltr"><div>Számomra teljesen hihető, hogy Garay Sanyi bácsi a bombázások idején is edzett. Még ha erről edzésnapló, pláne GPS log nem maradt fenn. Inkább azon csodálkozom, hogy 24 évesen éppen nem hívták be katonának.<br></div><div><br></div><div>Budapest bombázása 1942 őszén kezdődött.</div><div>Először a szovjet gépek jöttek és csak vaktában szórták meg Kispestet, de kapott a Műegyetem, a Városmajor és a Rózsadomb is.</div><div>Mindenki tudta, hogy lesz folytatás.  <br></div><div>A városvezetés a főváros önkéntes kiürítését szorgalmazta. Persze az élet nem állt meg.</div><div>Egyik sporttársunk családja csak úgy kapott akkor építési engedélyt a Tétényi úton, hogy 25 cm-es vasbeton padlásfödémet épít.</div><div><br></div><div>Az amerikaiak 1944 április 3-án kezdtek, rögtön egy 600 gépből álló kötelékkel. Aztán időről időre visszatértek. Szisztematikusan a vasúti létesítményeket, üzemanyag raktárakat, gyárakat üzemeket bombázták. Persze kaptak a lakóházak is, 3 ezerre becsülik a lakosság veszteségét.  Sokan elmenekültek az "ostrom elől", de a többség maradt. Egyébként vidéken sem volt béke. Talán soknak tűnik, de több mint ezer települést ért bombatalálat. Összesen több mint 20 ezer tonna bombát szórtak le. Még a héten is találtak egyet a Tabánban.<br></div><div><br></div><div>1944 szeptemberében az amerikaiak átadták a légteret, nehogy szövetségeseiket bombázzák Budapesten.  Másnap már a szovjet bombázók jöttek.</div><div>Azért '44 és '45 áprilisa között voltak napok, sőt hetek, amikor nem bombáztak. <br></div><div>Ha sokan meg is haltak, a város élt. Volt előadás az Operában, nyitva volt az Állatkert és le lehet menni akár a Vasas pályára is.</div><div><br></div><div>Két olyan tájfutóról is tudok, akik pont bombázás alatt születtek. Otthon, de csak úgy á-la natur, az ebédlőasztal alatt, ahova nem potyog a vakolat, az ablakra meg szőnyeget szögeltek, mert az üveg már kihullott. Aztán túlélték.   Akkor persze senki sem tudta, hogy az egész meddig tart még.<br></div><div>Boxi<br></div><div><br></div></div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr">Gyorgy Muszely <<a href="mailto:muszely.gyorgy@gmail.com" target="_blank">muszely.gyorgy@gmail.com</a>> ezt írta (időpont: 2020. márc. 13., P, 23:27):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div dir="ltr">Semmi sértődés, különben is nagy tisztelőd vagyok! Íme egy újabb momentum, hogy ehhez is értesz.<div>Amit írtál, ezt azért én is tudom, nyilván a Sanyi bácsi is azokra az időszakokra értette, amikor ezt még meg lehetett tenni. Különben jellemző rá! Többször mesélte pl., hogy nála a futás úgy kezdődött, hogy valami szívbetegséget állapítottak meg és minden fizikai megterheléstől eltiltották.</div><div><br></div><div>Üdv Mindenkinek</div><div>M. Gyurka</div><div><br></div><div><br></div><div><br></div></div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr">István Zsebeházy <<a href="mailto:zsebeisti@gmail.com" target="_blank">zsebeisti@gmail.com</a>> ezt írta (időpont: 2020. márc. 13., P, 22:25):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div dir="ltr"><blockquote style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex" class="gmail_quote"><font face="arial, sans-serif">Ez valahogy úgy volt, hogy amikor jöttek a gépek, a rádió bemondta a<br></font><font face="arial, sans-serif">városokat, a szirénák megszólaltak, mindenki lerohant a pincébe. Amikor meg<br></font><font face="arial, sans-serif">elmentek, a sziréna lefújta, és ha megmaradt a lépcsőház, fel lehetett<br></font><font face="arial, sans-serif">jönni.</font></blockquote><br><div>Szia Gyuri (bácsi)! Elnézést, csak nem tudom hogy illik. :)</div><div><br></div><div>Be szép is lett volna, ha Budapest ostroma csupán ennyiből állt volna és nem a polgári lakosság feje felett vagy közvetlen közöttük folyik a közelharc, azt hiszem sokkal kevésbé lenne traumatikus fejezete a magyar történelemnek. Amit mondasz természetesen igaz! De ez különböző intenzitással a háború utolsó három évére igaz. A város közvetlen ostroma alatt azaz 1944 december 25 és 1945 február 10-e között (függően, hogy a városon belül hol élte át az ostromot) egy olyan a vállalkozás, hogy valaki a pincéből felmerészkedik a házba, vagy az utcára könnyen az életébe kerülhetett és nekem ebből a szempontból egyszerűen életszerűtlen, hogy valaki egy nem létfontosságú aktusért, mint egy kis edzés az életét kockáztassa. </div><div><br></div><div>Tudom, nem voltam ott, számomra az olvasottak alapján ez elképzelhetetlen, hogy a fenti 5 hétben valaki józan megfontolásból ilyet tegyen, de ezért is mondtam Serdülőnek, ha van egy visszaemlékezés leírva azt nagyon szívesen veszem illetve ha megmondja, hogy ezek az "edzések" mely napon/napokon voltak és melyik utcában pár perc alatt kikeresem neki, hogy mikor haladt ott át a front és mennyire érték súlyos harcok azt az utcát akár orosz, akár német részről.</div><div>Tényleg érdekel.</div><div><br></div><div>Természetesen senkit sem kívántam se megbántani, sem hülyének nézni, csupán egy különös furcsaságon akadt meg a szemem. </div><div><br></div><div>Vita szándéka nélkül, és barátsággal:</div><div><br></div><div>Zsebe Isti</div></div>
</blockquote></div>
_______________________________________________<br>
Tajfutas mailing list<br>
<a href="mailto:Tajfutas@lazarus.elte.hu" target="_blank">Tajfutas@lazarus.elte.hu</a><br>
<a href="http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas" rel="noreferrer" target="_blank">http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas</a><br>
</blockquote></div>
</blockquote></div>