Kedves jövendőbeli válogató/OB/világverseny-rendezők és résztvevők!

Egy olyan kéréssel szeretnék Hozzátok fordulni, hogy legyetek szívesek jobban odafigyelni a rajtban való kommunikációra: mind a versenyzőkkel, mind egymás között kérlek, próbáljatok meg nem beszélni, vagy ha muszáj, akkor diszkréten suttogni.

Nekünk, élversenyzőknek nagyon fontos, hogy a rajt előtti utolsó néhány percben magunkba tudjunk mélyedni, a versenyre koncentrálni -
ez akár az egész versenyünkre hatással lehet, válogatottságok és OB dobogók múlhatnak ezen. Tudom, hogy megint két különböző típusú versenyzői érdek ütközik, mert nem mindenkinek olyan fontos a teljesítmény és a rákoncentrálás a versenyre. Ám szeretnénk, ha mindenki megértené, vagy legalább elfogadná, hogy ez nekünk mennyit számít, és tiszteletben tartaná ezt. Azt is megértjük, hogy unalmas dolog a rajtban állni csöndben órákon át, de a "beszélgetős", "sztorizgatós" rajtszemélyzet rendkivül zavaró tud lenni sokunk számára egy fontos verseny előtt. Ha lehetséges, legyen felhivva a rajtszemélyzet figyelme arra, hogy a rajtban a kommunikáció csak a lényeges és érdemi dolgokra redukálódjon (pl: térképrajt távolság).

Köszönettel,

Weiler Virág, több válogatott versenyző nevében