Sziasztok!

Szeretném megosztani a hétvégi váltó OB élményemet veletek, és szeretném ezúton is kifejezni köszönetemet Szalay Áronnak, az Alpokalja versenyzőjének.

Egyesületünk N21 váltójának első futója voltam, és a pálya felénél az egyik átmenetben egy árok tetején hirtelen megcsúszott a lában, és elkezdtem lefele zuhanni, úgy, hogy ijedtemben egy faágat tudtam csak elkapni, hogy csökkentsem a zuhanás sebességét, de ekkor, ahogy elkaptam az ágat a tájolóm lerepült az ujjamról. Amikor a völgy alján észleltem mi történt próbáltam visszamászni és keresni a tájolóm, amikor is Szalay Áron jött arra, látta hogy gondban vagyok, megállt, megkérdezte minden rendben van-e és miután elmondtam mi történt felajánlotta, hogy menjek tovább az ő tájolójával, mert ő úgy is "csak" nyíltban fut. Egy darabig azért kerestük együtt, majd mikor reménytelennek éreztem az avarban kutatást, elfogadtam az ajánlatát és az ő tájolójával folytattam a versenyt. Áron azt mondta ő  még azért keresgél egy darabig. Nem sokkal aztán, hogy célba értem, Áron megjelent a tájolómmal a kezében. Mit ne mondjak nagyon boldog és meghatott  voltam, nem is tudtam hirtelen hogy köszönjem meg .Persze gondolhatja bárki, hogy ő nem "élesben" versenyzett, de szerintem ez akkor is nemes gesztus volt, ami szerintem említést érdemel, ezért is írtam le itt.

Üdv:
Császár Évi

további infók:

Balaton Kupa 2017 tájfutó családi nyaralás

ICEBUG Göcsej Galopp 55/33/16/5 terepfutóverseny és teljesítménytúra

www.gocsejtajfutas.hu

Keresd az egyesületet a facebookon!