<HTML><HEAD></HEAD>
<BODY dir=ltr>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>Kedves Ferenc!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Csak az furcsa, hogy mindig mégis engem találsz meg ezzel és nem másokat. 
</DIV>
<DIV>Vitaindítónak ettől akár még jó is lehet a leveled, én is kíváncsi lennék a 
magyar mezőny álláspontjára, </DIV>
<DIV>magamtól nyilván azt gondolom, hogy van létjogosultsága az általam 
megfogalmazott versenyfilozófiánknak.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Azt gondolom, hogy mi nem kívánjuk nagyon nagynak eladni sem a Barátság 
Kupát, se a Vakáció Nagydíjat, de azért természetesen szeretnénk, ha a 
mostaninál egy kicsit többen eljönnétek ezekre a versenyeinkre. Mindenképpen 
beszédes szerintem, hogy tavaly előtt az egyik somogyi versenyző úgy jött be a 
Vakáció Nagydíj mostani harmadik napi terepéről, hogy “ez egy Hungária Kupát” is 
elbírt volna, de a mostani Vakáció Nagydíj után Lux Iván által a listára írt 
levél sem esett rosszul. </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Az, hogy a mi versenyünkkel kapcsolatban írod ezeket a vitaindító sorokat, 
azért nem szerencsés, mert nekünk időben jelent meg a kiírásunk, az értesítőnk, 
inkább hosszabbak voltak a pályáink, mint rövidebbek, ha a versenyidőket nézzük, 
de ez igazából tudatos volt és már leveleztünk is róla korábban. Ugyanakkor 
mivel most írod ezeket olyan, mintha a mi versenyünk kapcsán merülnének fel ezek 
a gondolataid, és ez tulajdonképpen hitelrontás. A Vakáció Nagydíj, a Barátság 
Kupa, és a Tájfutó Maraton is kifejezetten igényes cél és versenyközponttal 
kerül megrendezésre, a pályák gyengeségére sem lehet szerintem panasz, sőt 
inkább a keménységüket jegyezték meg páran, nem véletlenül, a 10D pályáinkra sem 
hiszem, hogy sok panasz lehetett az elmúlt években. Díjazásként nem adunk 
hatalmas kupákat, de a Tájfutó Maraton vándorserlegeinek remélem, hogy már kezd 
presztízse lenni, és éppen a Vakáció Nagydíj egyik indulója jegyezte meg, hogy 
<FONT color=#ff0000><STRONG>a Barátság Kupán a győzteseknek adott Márti által 
készített házilekvárokat</STRONG></FONT> még most is emlegetik. Hasonlóra pedig 
most is van kilátás.<IMG class="wlEmoticon wlEmoticon-smile" 
style="BORDER-TOP-STYLE: none; BORDER-BOTTOM-STYLE: none; BORDER-RIGHT-STYLE: none; BORDER-LEFT-STYLE: none" 
alt="Mosolygó arc" src="cid:D4B6C3368AB4477AB71AA640F3312271@ViktorLATOP"></DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Most úgy tűnik, hogy bennünket is a “megélhetési” versenyrendező 
kategóriába sorolsz,miközben éppen azokat a szempontokat igyekszünk 
érvényesíteni, hogy elérhető áron, jó terepeken, jó versenyeket rendezzünk. 
Tavaly kérdezték meg pl. a KOB-on tőlem, hogyan tudunk egyáltalán ezer forintból 
kihozni új terepeken, ilyen kis létszám mellett versenyeket. Mondtam, hogy a 
titok az, hogy Engi Imi igazából nem megélhetésből, hanem hobbiból helyesbít 
nekünk térképeket. Ha ez nem lenne így, akkor nyilván mi sem tudnánk időről 
időre új és jó terepeket bevonni a tájfutásba, amelyeken persze nem feltétlenül 
sok hazai tájfutó fordul meg. Gyere el akkor légy szíves a versenyre és ítélj és 
kritizálj az alapján!!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>1. Én magam már örültem a tavalyi létszámnak is, ha legalább ennyien idén 
is eljönnek, már úgy érezhetjük, hogy megérte dolgozni, de ha kicsit kevesebben 
leszünk akkor sem kenődünk el, ha pedig többen, akkor nyilván örülünk, hogy 
értékelik a munkánkat a mozgósított nem kevés energiát, amit ezeknek a 
versenyeknek a szervezésébe, előkészítésébe, és lebonyolításába fektetünk, nem 
éppen támogató légkörben, tisztelet és köszönet a kivételeknek!!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>2. Nem értelek miért nem érdekel a többi verseny nevezési díja. Mi drágák 
vagyunk Nektek hiába van hozzátok közel a verseny, aki ennél magasabb nevezési 
díjjal rendezi a versenyét Tőletek távolabb az pedig olcsó? A harmadik számodra 
legfontosabb tényezőt nem sikerült megfejtenem. Külön a Te kérésednek eleget 
téve lett a versenyeinken minden utánpótlás kategóriában kedvezményes nevezési 
díj, elnézést, hogy nem vagyunk képesek szponzorokat felhajtani, vagy pályázaton 
forráshoz jutni, hogy a felnőttek még ennél is kedvezőbb nevezési díjjal, 
esetleg ingyen versenyezhessenek. Leszerveztünk egy 600 Ft-os sok kiépített 
kempinggel vetekedő feltételeket biztosító sátras szálláslehetőséget, szerintem 
egy nyár közepi versenyen ez is segítheti az utánpótlás klubokat.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>3. Az én olvasatomban az ellenőrző bíró nem a saját térképhelyesbítői 
munkáját ellenőrzi, hanem a pályakitűzőjét, és a versenyrendezést!!! Az ő 
térképhelyesbítői munkáját tulajdonképpen én ellenőrzöm, amikor kitűzöm a 
pályákat a terepen. Elő is fordul időnként, hogy hozzárajzolok, vagy átrajzolok 
valamit a térképen, vagy ha nekem túl nagy falat, akkor megkérem, hogy az adott 
részre menjen vissza, és ha már nekem mint pályakitűzőnek megfelel, akkor teszek 
csak oda pontot. Minket ezért megkritizálsz, miközben kitűnően működik Imrével 
most már évek óta az együttműködés, miközben több nagy versenyről olvasom, hogy 
rossz helyen volt a pont, nem jó volt a térkép, összekeverték a pótszimbólokat 
meg még mit tudom én mi minden nem történt csak az idei évben. Na nálunk ilyen 
szerencsére már elég régen nem fordult elő, amikor variáltam az ellenőrző bíró, 
vagy a pályakitűző személyével, akkor sajnos akadtak időről-időre ilyen-olyan 
zűrök. </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>4. Nem tudom megítélni, hogy ez döntő-e, de tavaly volt először országos 
rangsoroló a Barátság Kupa és érezhetően nőtt a résztvevők száma az előző két 
évhez képest, aminek persze számos más oka is lehet. Előtte két évben is jó 
terepeken és jó pályákon versenyezhettetek, de nyilván minden versenyt be kell 
járatni egy kicsit, még a nyári postás kupa is a résztvevői létszámot látva 
érezhetően új versenyként szerepel a naptárban, hiába a régi rutinos rendezői 
gárda. Idén a Vakáció Nagydíjon pl. mondta valaki, hogy csak azért a helyszínen 
nevez, mert nemrég tudta meg, hogy ez nem egy a gyerekeknek szóló iskolai 
verseny, hanem nyílt bárki számára.<IMG class="wlEmoticon wlEmoticon-smile" 
style="BORDER-TOP-STYLE: none; BORDER-BOTTOM-STYLE: none; BORDER-RIGHT-STYLE: none; BORDER-LEFT-STYLE: none" 
alt="Mosolygó arc" src="cid:D4B6C3368AB4477AB71AA640F3312271@ViktorLATOP"> Az, 
hogy az országos rangsoroló rangot az idei év is “visszaigazolja-e” még nem 
tudom, de <FONT color=#ff0000><STRONG>már három országból neveztek az idei 
versenyre</STRONG></FONT>, ami mindenképpen nagy öröm számunkra. Bízom benne sok 
magyar versenyzői is kedvet kap egy őrségi futáshoz, mert ez sem egy rossz 
terep, bár a tavalyi terep egyébként ennél egyértelműen technikásabb volt, és a 
Vakáció Nagydíj bakonyi terepét is én ennél egy kicsit azért jobbnak érzem 
elsősorban a sziklák miatt, de mindenképpen egy jó és szinte teljesen új 
terepről van szó, a Hársas-tói cél pedig magáért beszél. Azzal azt hiszem nehéz 
vitatkozni.<FONT color=#ff0000><STRONG> Befut az ember és 30 méterre ott a 
víz.</STRONG></FONT><IMG class="wlEmoticon wlEmoticon-smile" 
style="BORDER-TOP-STYLE: none; BORDER-BOTTOM-STYLE: none; BORDER-RIGHT-STYLE: none; BORDER-LEFT-STYLE: none" 
alt="Mosolygó arc" src="cid:D4B6C3368AB4477AB71AA640F3312271@ViktorLATOP"></DIV>
<DIV><STRONG><FONT color=#ff0000></FONT></STRONG> </DIV>
<DIV><STRONG><FONT color=#ff0000>Köszönöm a vitát! </FONT></STRONG></DIV>
<DIV><STRONG><FONT color=#ff0000></FONT></STRONG> </DIV>
<DIV><STRONG><FONT color=#ff0000>Várunk mindenkit barátsággal az Őrségbe, aki 
szívesen versenyez jó terepen, </FONT></STRONG></DIV>
<DIV><STRONG><FONT color=#ff0000>jó pályákon, megfizethető áron, 
</FONT></STRONG><STRONG><FONT color=#ff0000>szereti a dinnyét és a házi 
lekvárokat!</FONT></STRONG></DIV>
<DIV><STRONG><FONT color=#ff0000></FONT></STRONG> </DIV>
<DIV><FONT color=#000000>üdv. Viktor</FONT></DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV 
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A title=zala.ztc@zalaszam.hu 
href="mailto:zala.ztc@zalaszam.hu">Zalaegerszegi Tájfutó Club</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Wednesday, July 06, 2016 12:11 PM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A title=tajfutas@outlook.hu 
href="mailto:tajfutas@outlook.hu">Hites Viktor</A> ; <A 
title=tajfutas@lazarus.elte.hu 
href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu">tajfutas@lazarus.elte.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Re: versenyek MA</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV 
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>Kedves Viktor!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Az alább leírtakat már számos alkalommal, hosszú sorokban leírtad. Mivel 
ismerjük az álláspontodat és el is fogadjuk, ezért is írtam, hogy nem kell 
válasz.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Nem a Te versenyedről szólt a felvetésem, hanem általánosságban írtam, akár 
vitaindítónak is a jelenlegi helyzetről. Sok kis verseny, nagynak eladva, 
érdemtelenül országos rangsor jogokkal – és nem a Te versenyekre kihegyezve, 
írhattam volna más versenyeket is, amiket én ismerek.</DIV>
<DIV>Messze nem a szabályzat szerinti lebonyolítással, akár példákat is írhatnék 
(kiírás és értesítő késői megjelenése, rövidebb pályák különböző kifogásokkal 
... és még igénytelen versenyközpont/cél, igénytelen (és jogszerűtlenül 
felhasznált térkép alapanyaggal) térképpel, gyenge pályák, hibás pályakitűzői 
gondolkodás a 10D pályákat illetően, alacsony színvonalú díjazás ... stb.) Nem 
tisztem, hogy bíráljak és értékeljek, főleg úgy hogy ott sem vagyok. Láttam, 
tapasztaltam néhány versenyt, abból vonom le a következtetéseket. Nekem 
“herótóm” van az igénytelen versenyekből, melyeket amolyan “megélhetési” 
versenyrendező szerveznek, akik önmagukkal szemben is igénytelenek. Nem VB 
szintű versenyt várok el, de a szolid verseny is legyen igényes, kiszolgálva a 
versenyzőket, az Ő érdekeiket is szemmel tartva. Megfizethető áron!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Azért néhány reakció: </DIV>
<DIV>1. Igen az idő eldönt! Szurkolok, hogy idén többen legyenek mint 
tavaly.</DIV>
<DIV>2. Nem érdekel a többi verseny nevezési díja. Nekem (nekünk) a Te versenyed 
elérhető, jó terepen van és ez lenne a legfontosabb. A harmadik legfontosabb 
tényező viszont nem találkozik az értékrendemmel. Ez már döntő!</DIV>
<DIV>3. Csak azt akartam jelezni: nem szabályszerű és etikus, annak ellenőrizni 
a versenyt, aki a térképet csinálja! Saját munkáját ellenőrzi? </DIV>
<DIV>4. Hát nem vagyok benne biztos, hogy az országos rangsoroló verseny vonzóbb 
lenne, de ha ez döntő, ám legyen. </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>üdv</DIV>
<DIV>Fehér Ferenc</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A title=tajfutas@outlook.hu 
href="mailto:tajfutas@outlook.hu">Hites Viktor</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Wednesday, July 06, 2016 9:21 AM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A title=zala.ztc@zalaszam.hu 
href="mailto:zala.ztc@zalaszam.hu">Zalaegerszegi Tájfutó Club</A> ; <A 
title=tajfutas@lazarus.elte.hu 
href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu">tajfutas@lazarus.elte.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Re: versenyek MA</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>Kedves Ferenc!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Azért engedtessék meg nekem, hogy mégis megválaszoljam költői kérdéseidet, 
ha már így nagy plénum előtt kaptam őket, hátha tanulságosak lesznek mások 
számára a válaszok:</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>1. Mert ezt a versenyünket, egy nyári kényelmes versenynek szánjuk, egy 
rövid nyári nyaralásnak, és nem lótás-futásnak egész h 
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline"><FONT 
size=3 face=Calibri>étvégén. Azt szeretnénk, ha már valaki elutazik ilyen 
messzire, mert a többségnek valóban messze van, akkor egy jó tájfutáson kívül 
jusson egy kis pihenésre, kirándulásra is ideje, energiája. Ez a Barátság Kupa 
filozófiája, hogy ez találkozik-e a magyar tájfutók igényeivel, vagy ezt felül 
írja egy napi szállásköltség, azt az idő eldönti. Vannak más 3 napos versenyek 
is a nyáron pl. Balaton Kupa, Transmoduls Pannon Tájfutó Napok, ezeken három 
futam jut a hétvégére, de idő energia másra már nem marad úgy 
vélem.</FONT></DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline"> </DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">2. 
Kérlek nézd meg a többi verseny nevezési díját, mert bizony 1800 Ft/futam 
felnőtt kategóriákban ma már igencsak olcsónak számít országos rangsoroló 
verseny esetén. </DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">Természetesen 
az, hogy ki tud-e a klub fizetni 40-45 embernek ennyi nevezési díjat az Ti 
tudjátok eldönteni egy adott verseny esetében. Az szerintem nem gond, ha csak 
10-20 ember jön el Tőletek, akinek kedve ideje és pénzügyi lehetőségei ezt 
megengedik. Az, hogy Neked mint szakosztályvezetőként jobban megéri elutazni az 
ország másik végébe magasabb nevezési díjas versenyre, mint esetleg ide ennek 
eldöntése is szuverén jogod, ebbe nyilván nem szeretnék beleszólni. Az sajnos 
látszik, hogy jó terepről új térképet nagyobb területről 1000 Ft-os nevezési díj 
mellett még egészen magas résztvevői létszám mellett is reménytelen vállalkozás 
lenne készíteni. Az útiköltség térítését sem lehet előteremteni ebből csak 
akkor, ha ad erre a célra valaki pályázati pénzt, mi ilyet sajnos évek óta nem 
kapunk, pedig még mindig igyekszünk pályázni, bár már egyre kevésbé 
lelkesen...</DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline"> </DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">3. 
Azért Imre a verseny térképének készítője és pályakitűzője, mert benne megbízom 
és egy verseny szervezése során ez a legfontosabb szempont szerintem. Korábban 
többször próbálkoztam más ellenőrző bíróval és sokszor jutott csalódás 
osztályrészül. Másrészt a mi versenyeinkre jellemző résztvevői létszámból egy 
plusz külsős ellenőrző bíró költségét kigazdálkodni még ilyen horribilis 
nevezési díj mellett mint a miénk is meglehetősen nehéz. 3-500 fős versenyre 
biztos, hogy bátrabban kérnék fel más ellenőrző bírót, nem a térkép készítőjét, 
de akkor is nagyon megfontolnám ki az, akivel biztosan és gond nélkül tudunk 
együttműködni.</DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline"> </DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">4. 
Nem ragaszkodnék hozzá, hogy országos rangsoroló legyen a versenyünk, sőt ahhoz 
sem, hogy rangsoroló verseny legyen, de úgy tűnik, hogy még mindig ezekhez 
vonzódik a magyar mezőny.</DIV></DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">
<DIV><BR>Mindenki biztosan nem tud eljönni az országból a versenyünkre, mi 
azokat várjuk, akik ráérnek, van rá ennyi pénzük és szívesen eljönnek hozzánk. 
</DIV>
<DIV>Aki pedig eljön, az bízom benne jól érzi majd magát az idei Barátság Kupán, 
ahogy az történt az elmúlt években is.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Várunk Benneteket továbbra is barátsággal!</DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">üdv. 
Viktor</DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline"> </DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline"> </DIV></DIV>
<DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline"> </DIV>
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A title=zala.ztc@zalaszam.hu 
href="mailto:zala.ztc@zalaszam.hu">Zalaegerszegi Tájfutó Club</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Wednesday, July 06, 2016 8:38 AM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A title=tajfutas@outlook.hu 
href="mailto:tajfutas@outlook.hu">Hites Viktor</A> ; <A 
title=tajfutas@lazarus.elte.hu 
href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu">tajfutas@lazarus.elte.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> versenyek MA</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>Sziasztok!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Nagyszerű helyszínen rendezi a VBT a Barátság kupáját idén is.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Nekem mégis vannak kérdéseim, ami számunkra megfontolóvá teszi a közeli 
versenyre utazást.</DIV>
<DIV>-  miért kell három napban rendezni 3 középtávú futamot? Annyi távoli 
verseny van az országban, ami miatt szabadságot kell kivenni, hogy pénteki 
utazással odaérjünk. Erre már nem jut, még akkor sem, ha nagyon közel van.</DIV>
<DIV>- miért kell hirdetni, hogy a legolcsóbb verseny? Ma már 1800 Ft (felnőtt) 
nem olcsó – legyen az országos vagy bármilyen verseny! A verseny rangja minket 
az ország végén nem befolyásol, hogy részt vegyünk-e rajta vagy sem Utánpótlás 
nevelő egyesületként 40-45 gyereket versenyeztetünk. Nekünk nem mindegy, hogy 
egy 3 futamos versenyen 1800 vagy 3600 Ft-ot fizetünk ki három 30 perces 
pályáért. Vannak színvonalas regionális versenyek, inkább azokat választjuk nagy 
létszámban. (persze én vagyok a hibás az előbbiek miatt, mert nálunk a klub 
finanszírozza a versenyeztetés nagyobb részét, így én vagyok az aki beosztja, 
elosztja az éves költségkeretet – mire is juthat, mire is nem)</DIV>
<DIV>- és egy szakmai kérdés: miért a térkép készítője az ellenőrző bíró egy 
országos rangsorolón?</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Költői kérdések a fentiek, nem kérnék rá válaszokat. (ismerjük már). Csak 
ez a tendencia, hogy sok a drága és színvonalában nem országos rangsoroló szintű 
verseny van a naptárban szerintem lépéseket követelne a MTFSZ-től. A térségi 
kisversenyek kellenek (amilyeneket Verebélyi Zsolt is rendezett), hiszen itt is 
összejöhet 150-200 induló. Miért kell mindenkinek országos rangsorolót rendezni? 
</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Néha én is szervezek versenyt, tudom mennyi munka, mit jelent. Azt hiszem. 
De vannak határok, amikbe bele kellene férni, amiket ismernie kellene 
mindenkinek. </DIV>
<DIV>Most nem mondom, hogy nem nevezünk, de a fentiek miatt megfontolandó 
számunkra!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Jó szervezést kívánok, a rendezőknek pedig élményeket a gyönyörű Örségi 
erdőkben!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>üdv</DIV>
<DIV>Fehér Ferenc</DIV>
<DIV>ZTC</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>ui.: arról nem is beszélve, hogy szinte minden gyerek nyaral a nyár 
közepén. 8.-ától pedig egyhetes tájfutó Erzsébet tábor Zánkán, 80 
gyerekkel!</DIV>
<DIV>ui.: Persze vannak olyan futók is, akik 4000-6000 forintot is kifizetnek 
egy egyszerű többkörös erdei lótifutiért is ...</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A title=tajfutas@outlook.hu 
href="mailto:tajfutas@outlook.hu">Hites Viktor</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Wednesday, July 06, 2016 7:35 AM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A title=tajfutas@lazarus.elte.hu 
href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu">tajfutas@lazarus.elte.hu</A> ; <A 
title=mtfsz-tagszervezetek@googlegroups.com 
href="mailto:mtfsz-tagszervezetek@googlegroups.com">Tájfutó egyesületek</A> 
</DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Barátság Kupa pályaadatok</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV 
style="FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: 'Calibri'; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline">
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV><FONT size=5><STRONG>Kedves Sporttársak!</STRONG></FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=5>Még néhány napig <FONT 
color=#ff0000><STRONG>kedvezményesen</STRONG></FONT> nevezhettek elő az idei 
<FONT color=#ff0000><STRONG>Barátság Kupára</STRONG></FONT>,</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5>amely alighanem az <FONT color=#ff0000><STRONG>év legszebb 
fekvésű, legkényelmesebb célhelyével </STRONG><FONT color=#000000>kerül 
megrendezésre</FONT> </FONT></FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5><FONT color=#ff0000><STRONG>augusztus 5-7. között az Őrségi 
Hársas-tó strandján</STRONG></FONT>. </FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=5>A kellemesnek és változatosnak ígérkező pályák után, így nem 
kell messzire menni,</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5>hogy a strand fái alatt, vagy a <FONT color=#ff0000><STRONG>tó 
vízében hűsölve</STRONG></FONT> kipihenhessétek az aznapi futam 
fáradalmait.</FONT></DIV>
<DIV><BR><FONT size=5>A verseny honlapján elérhetőek az előzetes 
pályaadatok:</FONT></DIV>
<DIV><A title=http://baratsag-kupa-2016.webnode.hu/elozetes-palyaadatok/ 
style="href: " href="http://baratsag-kupa-2016.webnode.hu/elozetes-palyaadatok/" 
http: baratsag-kupa-2016.webnode.hu elozetes-palyaadatok ??><FONT 
style="size: 5" 
size=5>http://baratsag-kupa-2016.webnode.hu/elozetes-palyaadatok/</FONT></A></DIV>
<DIV><FONT size=5></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=5>Kedvező árú <FONT color=#ff0000><STRONG>sátrazási 
lehetőséget</STRONG></FONT> kínálunk számotokra <FONT 
color=#ff0000><STRONG>Magyarlakon</STRONG></FONT> egy </FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5>a verseny idejére kinyitó ideiglenes, saját játszótérrel 
rendelkező,</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5>kellemes körülményeket biztosító kempingben a helyi művelődési 
háznál.</FONT></DIV>
<DIV><FONT style="size: 5"></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=5><FONT style="size: 5">Ha már most tudjátok, hogy </FONT><FONT 
style="size: 5">szeretnétek részt venni a versenyünkön, </FONT></FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5><FONT style="size: 5">érdemes kihasználnotok 
</FONT></FONT><FONT style="size: 5" size=5>a <FONT color=#ff0000><STRONG>július 
10-ig tartó kedvezményes előnevezés</STRONG></FONT> 
lehetőségét.</FONT></DIV><FONT size=5>
<DIV><BR>Sok szeretettel várunk Benneteket az év egyik legalacsonyabb nevezési 
díjjal megrendezésre kerülő,</DIV>
<DIV><FONT color=#ff0000><STRONG>családias </STRONG></FONT></FONT><FONT 
size=5><FONT color=#ff0000><STRONG>hangulatú</STRONG></FONT> országos rangsoroló 
versenyére az Őrségbe!</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=5>Baráti üdvözlettel:</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=4>Hites Viktor</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=4>elnök és pályakitűző</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=5></FONT> </DIV>
<DIV> </DIV></DIV></DIV>-- <BR>Azért kapta ezt az üzenetet, mert 
feliratkozott a Google Csoportok „MTFSZ tagszervezetek” csoportjára.<BR>Az erről 
a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy 
e-amailt a(z) <A 
href="mailto:mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe@googlegroups.com">mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe@googlegroups.com</A> 
címre.<BR>Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) <A 
href="mailto:mtfsz-tagszervezetek@googlegroups.com">mtfsz-tagszervezetek@googlegroups.com</A> 
címre.<BR>Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson 
el ide: <A 
href="https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/BLU183-DS141AD437863AA718E1D0C8AA3A0%40phx.gbl?utm_medium=email&utm_source=footer">https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/BLU183-DS141AD437863AA718E1D0C8AA3A0%40phx.gbl</A>.<BR>További 
lehetőségekért látogasson el ide: <A 
href="https://groups.google.com/d/optout">https://groups.google.com/d/optout</A>.<BR></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></BODY></HTML>