Kedves Sporttársak!

Már biztosan sokan tudjátok, hogy Imivel jövőhét szombaton (ápr. 23.) összeházasodunk.

Szerencsére Hegedűs Bélának köszönhetően a nagy napon sem kell nélkülöznünk szeretett sportunkat, mert a Feneketlen-tónál Silvanus edzőverseny lesz, illetve egy vicces, játékos pálya a násznépnek és az ifjú párnak. :-) Mi már csinosban, menyasszonyi ruhában fogjuk teljesíteni a ránk mért feladatot és szeretnénk benneteket is biztatni, hogy gyertek az edzőversenyre és fussatok velünk ezen a napon! Mi már 10 órától ott leszünk és a szokásos Silvanusos frissítők mellett most süteménnyel és pogácsával is várjuk a futókat. Az értesítőt hamarosan olvashatjátok a szokásos helyre feltöltve.

Illetve aki ismer minket és/vagy kíváncsi ránk, azt szeretettel várjuk futás után az esküvőnkre is a Feneketlen-tó mellett található Szent Imre templomba, ahol 12 órakor kezdődik a nászmisénk. Egyáltalán nem baj, ha bozótruhában estek be és gyertek bátran, mert nagy a templom, bőven van hely!

Szeretettel:

Silye Imi & Sándor Timi