Kedves Tibor, Zsolt és Rendezők!

Én azt hiányolom a hasznos információk közül, hogy

1. A rajt karanténban mégis kb. mekkora az a - mint írtátok - kis terület, ahol bemelegítés céljából futni is lehet?

2. A karanténban is van fedett hely?

Most jut még eszembe a következő, az ROB vonatkozásában már bizonyára késő, de más későbbi sprintversenyeken még érdekes lehet:

Az átjárókat megjelölitek-e a bíbor színű ISSOM 708 ill. 708.1 jellel? Nyáron vitáztunk a Dunántúl Kupa kapcsán, hogy 1:4000 vagy 1:3000 a megfelelőbb méretarány? Most jöttem rá, hogy az 1:4000 méretarány esetén is jóval kevesebb gondom van a gyenge szemem miatt olyan térképpel, amelyen a nyitott átjárókat a bíbor szín kiemeli. Sajnos sok rendező ezt olyankor sem alkalmazza, amikor kötelező lenne. Idézem az ISSOM-ból: "Amennyiben a verseny során aluljárókon, alagutakon stb. kell áthaladni, azt az átkelőhely (708) vagy az átkelő szakasz (708.1) jelekkel kell hangsúlyozni."

Üdv:

Kéri Gerzson