2015 CSTSZ VII. Balatonalmádi Kerekes Pince

A május 16-17.-ei hétvége Herend környékére szólítja a magyar tájbringásokat, és az osztrák ifi válogatott is bejelentkezett, hogy edzőtábort tartana. Így Hites Viktor vállalta ezt a rendezvényt, Ha pedig már az osztrákok itt edzőtáboroznak, miért ne lehetne a CSTSZ-t is lehozni Veszprém környékére. A terep az idén leporolt Balatonalmádi térkép lesz, ahol a kezdő és profi tájbringások is bőven találhatnak kihívást. Ráadásul Budapest táblától autópályán szabályos körülmények között is le lehet érni akár egy óra alatt, és a terep vonattal is elérhető, bár javaslom Veszprém felől megközelíteni, mert Veszprémbe óránként jönnek a vonatok és durván másfél óra a menetidejük, míg almádiba kb. 3 óra! De akár be lehet tervezni egy 4 napos veszprémi tartózkodást is hisz az osztrák edzőtábor nyílt és pénteken a Nosztorira tervez a rendezőség egy tömegrajtos pillangópályás edzést is.

Csütörtöki Tájbringa Széria - VII. forduló

Dátum: 2015 május 14 Csütörtök

Találkozó: Balatonalmádi Kerekes-pince

https://www.google.com/maps/d/edit?mid=zpt1BAryWAyE.kSOfgBRxDrF4

(A térkép az összes CSTSZ-t tartalmazza!)

Első rajt: 16:30

Utolsó rajt: 18:30

A várható pályák:

Hosszú: 8/12km

Rövid kezdő: 4/6km

18:30-kor indul a bontás!

Nevezés: Előnevezés nem kötelező - de nagyban segíti a Rendezőség munkáját.

Részvételi költség:

legifjabbaknak (-14) 200Ft,

fiataloknak (-18), 400Ft

érettebbeknek (18+) 600Ft

A nevezési díj tartalmazza a berajzolt térképet, a chipes időmérést.

Egyéb szolgáltatások:

- Biciklis térképtartót korlátozott számban lehet kölcsönözni.

- A Célban csomagmegőrzést biztosítunk.

Biztonsági előírások:

- Bukósisak használata kötelező. Akinek nincs sisakja, az nem kap térképet!

- A pályák közúton is haladnak, ahol a KRESz előírásai kötelezőek!

További információk

web: http://mtbo.hu/index.php/cstsz

email: vadusz262@freemail.hu

Az edzéseken mindenki a saját felelősségére indul, a rendezőket semmilyen anyagi és egyéb felelősség nem terheli!!!