<html>
  <head>
    <meta content="text/html; charset=ISO-8859-2"
      http-equiv="Content-Type">
  </head>
  <body text="#000000" bgcolor="#FFFFFF">
    <div class="moz-cite-prefix">Ki volt Rettentő?<br>
      <br>
      <b>Borosznoki Ferenc 1947 - 2013.</b><br>
      <br>
      Nővére Márta 1958-ban hozta le a Bp. Spartacus Természetjáró
      szakosztályába, ahol hamarosan csapattagként, aztán
      csapatvezetőként a tájékozódási versenyek résztvevője lett.  A
      '60-as években kezdtek ifi egyéni versenyeket is rendezni, ahol
      kiváló fizikai adottságai és versenytapasztalatai révén
      kiemelkedett a mezőnyből, ezért kapta a Rettentő nevet. <br>
      1962-ben, 15 és fél évesen biztosan nyerte az országos ifi egyéni
      bajnokságot Dobogókőn. Ezt követően már inkább felnőttben
      versenyzett, 1964-től az újonnan alakult Bp. Honvéd Tájékozódási
      szakosztályában Skerletz Iván, Ribényi Imre, Thiering György, Tóth
      István társaságában. Még mindig ifiként, de már felnőtt országos
      I. o. versenyen is tudott győzni. Tagja volt a Bp. Honvéd OCSB
      bronzérmes csapatának. Jóképű, szálfatermetű megjelenése,
      barátságos, megnyerő, derűs személyisége révén a mezőny egyik
      legszimpatikusabb figurája volt. Messze nem érhette el egyéni
      képességei eredményes kibontakoztatását, úgy 21 évesen  abbahagyta
      a versenyzést, vidékre költözött.<br>
      Valamikori sporttársaival a '70-es években még a Dunavarsányi
      edzőtáborban találkozhatott, ahol szakácsként dolgozott. <br>
      Tájfutó pályafutásának szép emlékeit nem felejthette el, 2012-ben
      még eljött a Spartacus 60 éves jubileumi összejövetelére. Mi se
      feledkezzünk meg róla.<br>
      <br>
      Bozán György<br>
      <br>
      2013.12.29. 19:07 keltezéssel, MTFSZ iroda írta:<br>
    </div>
    <blockquote cite="mid:50012.1388340444@mtfsz.hu" type="cite">
      <pre wrap="">Kedves Sporttársak!

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Borosznoki Ferenc (Rettentő) 2013.
december 27-én 66 éves korában elhunyt.
Emlékét megőrizzük!

Borosznoki László

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Tajfutas@lazarus.elte.hu">Tajfutas@lazarus.elte.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas">http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas</a>
</pre>
    </blockquote>
    <br>
  </body>
</html>