<div dir="ltr">Azért félreértés ne essék, bizonyos körülmények között nagyon is tud segíteni ha előre megkapjuk a szimbóleumot. K.O. Ádámmal 5 éve a cseh VB sprinten miután kisakkoztuk a rajt helyét, a szimból alapján megfejtettük az egyes pontunk helyét egy 50m sugarú körben, ezáltal az első igen komoly útvonalválasztást mi letudtuk a szálláson vegetálva. Az eredmény: Ádám megnyerte az első átmenetet, én pedig... nos én is ott voltam.<div>
<br></div><div>De ha már mindenáron óvni akarjuk a környezetünket, legyünk következetesek. A rajtszámok sokkal nagyobb felesleges szemetet termelnek. Maximum egy "A" döntőben van valamelyest értelme, ha a rajtsorrend szerinti sorszámokat rányaljuk, így szurkolóként lehet látványosságot generálni, számolgatni, stb... A váltókon nem lenne hasztalan, de a tapasztalatok alapján értelmetlen számok és 18-as betűméretű kategória megjelölések kerülnek csak rá, ami úgyszintén nem éri el a célját. A Bizottságnak ezt is mérlegelnie kéne.</div>
</div>