Sziasztok4

Szerintem ez a vitátok a süketek párbeszédére hasonlít. MM nem azt kifogásolja, hogy bármivel is sérült volna a versenyszabályzat, hanem azt, hogy a józan paraszti logika sérül. Olyan értelemben, hogy ha már van nem hivatalos eredmény (már a verseny éjszakáján láttuk a kivetítőn, s jelenleg már a verseny honlapján is - tehát van!), akkor nagyon logikus lenne ugyanazt az MTFSZ honlapon is láthatóvá tenni.

Magam is gyakran teszem szóvá különböző információk visszatartását, és erre gyakran úgy válaszolnak a rendezők, hogy a versenyszabályzat valamely cikkelyére hivatkoznak, amely nem írja elő, hogy az információt akkor és ott kell közölni. Engem azonban, nem tehetek róla, de matematikus létemre a logikus gondolkodás és a logikus cselekedet hiánya zavar ilyen esetekben, s nem érdekel, hogy a szabályzat sérül-e vagy nem. Versenybíró sem vagyok, edző sem, csak közönséges versenyző. Továbbá nem vagyok és soha nem is voltam sem vezető, sem ellenőr a sportág semmilyen szervében sem, még a saját egyesületemben sem, - már csak ezért sem a szabályzatok betartásán őrködöm. Mint egyszerű versenyző, igyekszem minél több információt kicsikarni a rendezőkből, ha ez annak eldöntéséhez szükséges, hogy benevezzek-e valamire. Elvben ezt elég lenne csak magánlevélben tenni, és nem a listán, de eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy az ilyen jellegű nyílt levelekre mindig kaptam (bár sajnos gyakran sértődött) választ, az ilyen jellegű magánlevelek viszont többnyire megválaszolatlanok maradtak.

Üdv:

KGF

2013. június 11. 16:16 Kelemen János írta, <>:

Szia Miklós,

Vasárnap, hétfő, kedd azaz 3 nap + a
versenynek van saját honlapja.

Az eredmény ott van az MTFSZ honlapján,
a Versenyszabályzat ide vonatkozó pontja meg itt:

22.3. Eredményértesítő

A verseny nem hivatalos eredményeit lehetőleg a verseny utolsó
napján, de legkésőbb a verseny

utolsó napja után 4 nappal, míg a hivatalos eredményt 28 napon
belül

az MTFSZ-portálon elhelyezve kell megjeleníteni, vagy el kell
juttatni az MTFSZ portál

üzemeltetőjének,

meg kell jelentetni – ha van ilyen – a verseny saját
web-oldalán.

Változás esetén 3 napon belül frissítendő.

Az eredményértesítő tartalmazza a helyezést, a versenyző nevét,
egyesületét, az elért eredményt;

továbbá váltóversenynél az előbb felsoroltakon túl tartalmazza a
váltótagok eredményét, kombinációs

versenynél a kombinációk megjelölését.

Üdv, Janó, a középfokú versenybíró

----- Original Message -----

Sent: Tuesday, June 11, 2013 3:34
PM

Subject: Re: [Tajfutas] ÉOB
eredmény

Janó, ezt most nem értetted :-)

Nem az a kérdés, hogy itt-ott
megvan-e az eredmény, hanem hogy az MTFSZ honlapon, miért nincs, lehet nem
Popey az egyetlen, aki nem akar kalandozgatni honlapról
honlapra.

MM

2013. június 11. 14:26 Kelemen János írta, <>:

Addig is próbáld innen elérni az
olvasnivalót:

http://www.tajfutaspecs.hu/index.php/69-hirek/573-oeb-2013-avagy-a-mentalis-felkeszules

----- Original Message -----

Sent: Tuesday, June 11, 2013 10:21
AM

Subject: [Tajfutas] ÉOB
eredmény

Sziasztok!

Nem tudná vki átteni a PVM honlapról az eredményeket
a MTFSZ lapjára.

Ha erre az ikonra kattintok(eredmények) mindig a
rajtlista jön elő.

Popey