Sziasztok!

A Marci levelében megadott Ripszám kiírás már nincs a honlapon, van viszont már értesítő: (Nem tudom, a szövegben történt-e változás a kiíráshoz képest.)

http://www.mtfsz.hu/versenyinfo/7418_i_Ripszam_ertesito_2013.pdf

Ma útba esett az az állomásépület, amelynek a falán a Ripszám verseny emléktáblája van elhelyezve. Elszomorított a látvány, de ne ijedjetek meg, baj nincs, csupán a másik két ott lévő tábla (dr. Vízkelety László, valamint Kéktúra 50. évf.) és a Ripszám tábla közötti különbség vágott mellbe. A szürkület kezdetére, negyed 5 tájban értem oda, de a két nagy tábla szövege messziről is jól olvasható, a Ripszám táblát viszont csak úgy tudtam elolvasni, hogy a fal mellett egész közel mentem hozzá a 20 cm-es hóban. Távolabbról még azt sem lehet megállapítani, hogy egyáltalán van-e ráírva valami.

Nem lehetne a régi Ripszám táblát kicserélni méretben és olvashatóságban olyanra, amilyen a másik két tábla? Ha a cserére nincs anyagi keret, akkor legalább a tábla szövegét, a betűket jó volna felújítani, markánsabbá tenni.

Üdv:
Kéri Gerzson

http://www.mtfsz.hu/versenyinfo/7367_i_Ripszam_kiir-ert_2013.pdf