Azért néhány szót a rendezésről.
Nekem korai rajtidőm volt, amikor elhagytam a versenyközpontot, csak az elcsúsztatott 0-időről volt információm, annak megfelelően értem ki, addigra totál vizesen, a rajtba vezető útvonalon majdnem térdig érő vízben gázolva. Amikor kiértem, hatalmas tömeg, a 0-idő már elmúlt, de még senki nem rajtolt. Néhány perc múlva egy rendező szóban közölte, hogy nem tartják be a rajtidőket, mindenki akkor indul, amikor akar, rajtdoboz-dugással. De én mit választhattam? Totál vizesen visszamegyek a versenyközpontba, és várok egy órát, hogy később induljak? Garantált egy jó kis megfázás, esetleg egy tüdőgyulladás! Nyilvánvaló, hogy inkább az azonnali rajtolást választottam, mivel azt sem közölték, hogy a vízszint várhatóan gyorsan csökken (ezt lehet, hogy a régi rutinos velencei indulók tudták).
Később persze a versenyközpontban a tetszőleges rajtolásról kikerültek az információk, de a 0-idő időpontjában erről még senki sem tudott. Aztán aki meg arra számított, hogy jó későn indulva szinte szárazon futhat, az meg a lefújás miatt szívta meg.
Úgyhogy a rendezők nem álltak a helyzet magaslatán, késve kaptuk meg a szükséghelyzet miatti tájékoztatásokat, azokat is sokszor csak olaszul, illetve mutogatásokkal.
Az már csak a hab a tortán, hogy a befutópont kódja hibás volt, aki csak ész nélkül futott, az észre sem vette, én megálltam, kétszer beazonosítottam a helyet, azt mondtam, nem lehet más a befutópont, dugtam, és célba futottam. Ott reklamálásomra közölték, hogy elfogadják a pontot, rossz a kód. Később egy nagy táblát kézben tartva kiállt egy rendező, a táblán a jó kóddal.
Hát ennyit a rendezésről. Ettől függetlenül én élveztem ezeket az extrém körülményeket, kár lett volna kihagyni, ilyen élményben nem mindig lehet részem. De azért meggondolom, menjek-e még egyszer Velencébe tájfutni.
Oldgombi

----- Eredeti levél (Original Message) -----
Feladó: Varsányi Attila <varsanyi.attila1@chello.hu>
Dátum: Kedd, November 13, 2012 11:03 de
Tárgy: Re: [Tajfutas] Velence térdig vízben
Címzett: marosffy@interface.hu, tajfutas@lazarus.elte.hu

> Sziasztok!

> Szerintem nagyon jó verseny volt az ide Velencei futás (is).
> Aki ott volt az érzékelhette, hogy a rendezők mindenkinek
> felajánlották, hogy bármikor indulhat rajtoltató dobozzal. A
> rajtlistát eltörölték. Azt is bemondták a hangosba, hogy a
> vízszint rohamosan csökken. Mindenkinek csak várni kellet volna
> egy kicsit. Mi délután 1/2 1 felé rajtoltunk el, akkor már
> teljesen száraz utakon futhattunk (nyomokban voltak csak kisebb,
> 1-2 cm mély tócsák). A vízszint reggel 9 és délután 1 között
> közel 1 métert csökkent!!!
> Csak türelmesnek kellett volna lenni és meghallgatni a rendezők
> jó tanácsait!

> Reggel még mi is gyalog - nekem néhol combközépig (~60 cm)
> általában lábszárközépig (~30cm)- érő vízben mentünk be a
> versenyközpontban.Tájfutók vagyunk! Hozzászoktunk az extrém
> helyzetekhez és ez is egy jó buli volt! A többség mezítláb
> nadrágot feltűrve gyalogolt (én cipőstül nadrágban - képzeljétek
> el: utólag mindenem megszáradt...). Volt akit a hátukra véve
> vittek be a hősiesebb férfi emberek, de én azt láttam, hogy
> senki nem sírva zokogva érkezett a csarnokba és utána is jó
> bulinak tartották (tartottuk) az egészet.
> Ez nem a VB vagy az EB volt, hanem egy év végi buli verseny.
> Velencébe (szerintem) mindenki a buli kedvéért megy. Ez
> szerintem egy igazi különleges jó buli volt! Nagyon jó volt ott
> lenni és megérte elmenni!
> Az, hogy ki hogy értékeli a "verseny" szót szerintem szubjektív
> dolog. Velence szerintem sosem a klasszikus eredmény centrikus
> versenyről szólt, hanem egy, a tájfutó évadot lezáró össz
> európai dzsembori, ahol nem az eredmény számít!

> Idén is egy különleges dzsemborin voltunk! Ilyen még nem volt.

> üdv:
> Varsányi Attila

> ----- Original Message -----
>   From: Marosffy Dániel
>   To: tajfutas@lazarus.elte.hu
>   Sent: Monday, November 12, 2012 8:46 PM
>   Subject: Re: [Tajfutas] Velence térdig vízben

>   Pont ezért írtam, hogy mint verseny nem volt értékelhető
> (és a humoros szót is ebben az értelemben használtam).

>   Egy versenynek nem lehet a velejárója, hogy puszta
> jóérzésből lassítani kelljen mások miatt. Ez így nem fair, mert
> nem mérhető, úgyis lesz, aki nem lassít (aki meg igen, pont azon
> töltik ki bosszújukat a helyiek). De ez a probléma már eleve
> kódolva van a velencei versenyben, még szárazon is, simán a
> tömeg miatt.

>   Igazából nem értem, miért olyan nagy fétis ez, jó, hogy
> szép a város, meg érdekes a tájékozódási feladat, de versenynek
> nem igazán szerencsés.

>   D.

>   2012-11-12 14:11 keltezéssel, "Gombkötő Péter" írta:

>     Lehet, hogy innen nézve humoros, de ott
> átélve nem. Képzeld el, sétál a turista combközépig érő
> csizmában, egyébként rendesen felöltözve, és akkor megjelenik 3
> fő 18-20 év körüli versenyző, ész nélkül rohannak a 20-30 centis
> vízben, felcsapva a nem egészen tiszta vizet a ruhájukra,
> összefröcskölve az üzletek kirakatait, és mindezt röhögve.
> Csoda, ha ezek után a panaszokra reagálva a rendőrség
> leállíttatta a versenyt?
>     Ezt én személyesen láttam, engem is
> lefröcsköltek, de mások is hasonlókról számoltak be. A helyiek
> pedig bosszújukat az utánuk következőkön töltötték ki, volt,
> akit meg is vertek Engem csak seprűnyéllel megfenyegettek.
>     Ilyen körülmények között úgy versenyeztem,
> hogy ahol mély volt a víz, ott csak gyalogoltam, sekélyebb
> vízben is csak akkor futottam, ha nem voltak a közelben emberek,
> ha voltak pallók, akkor a szembejövőknél megálltam, előzésnél
> vállveregetéssel figyelmeztettem őket. Ezek a suhancok viszont
> úgy ugrottak a pallóról a vízbe, hogy szándékosan jól felcsapják
> a vizet. Ők ezt egy "jó bulinak" tekintették, viszont lehet,
> hogy elérték, ne nagyon engedjenek újabb versenyeket Velencében.
>     Versenynek nevezni valóban határeset, már
> csak azért is, mert az első rajt után kb. másfél órával 15-20
> centit csökkent a vízszint, a később rajtolók már egész más
> körülmények között futottak. És nagy pech azoknak, akiket már
> nem engedtek elindulni.
>     Oldgombi

>     ----- Eredeti levél (Original Message) -----
>     Feladó: Marosffy Dániel <marosffy@interface.hu>
>     Dátum: Hétfő, November 12, 2012 7:49 de
>     Tárgy: Re: [Tajfutas] Velence térdig vízben
>     Címzett: tajfutas@lazarus.elte.hu

>     > Miért pórul? Ez volt a leghumorosabb
> esemény évekre
>     > visszamenőleg.
>     > Mondjuk, versenynek nevezni határeset...

>     > D.

>     > 2012.11.11. 12:31 keltezéssel, Zoltan
> Szlavik írta:
>     > > Póruljárt sportársainkat megnézhetitek
> most itt:

>     > > http://www.hotelconcordia.com/webcam.htm

>     > > zka

>     > Tajfutas mailing list
>     > Tajfutas@lazarus.elte.hu
>     > http://lazarus.elte.hu/cgi-
> bin/mailman/listinfo/tajfutas    >

>     Dr. Gombkötő Péter
>     ny. adjunktus
>     zaj- és rezgésmérés, -csökkentés

>   __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós
> adatbázis: 7683 (20121112) __________

>   Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

>   http://www.eset.hu

>   Tajfutas mailing list
>   Tajfutas@lazarus.elte.hu
>   http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

>   __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós
> adatbázis: 7683 (20121112) __________

>   Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

>   http://www.eset.hu

> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis:
> 7683 (20121112) __________

> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

> http://www.eset.hu

Dr. Gombkötő Péter
ny. adjunktus
zaj- és rezgésmérés, -csökkentés