<HTML><HEAD></HEAD>
<BODY dir=ltr>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000; FONT-SIZE: 12pt">
<DIV>Kedves Gerzson!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Javaslataid és a tanulság levonása helyett léci ismerkedj meg a tényekkel! 
Ha már ott (és azóta sem) ezt nem tetted meg!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>A VB-n Dosek Ágoston által felkért, az Ő vezetésével összeállt csapat 
dolgozott a felvezetésben, bontásban és emellett sok másban is.</DIV>
<DIV>Azt hiszem már a csapat vezetőjének a személye is garancia lehetett arra, 
hogy a felvezetés/bontás jól működjön. Én aki benne voltam – nem mint MTFSZ 
elnökségi tag, hanem mint megkeresett egyszerű földön futó tájfutó, örömmel 
vállaltam is a feladatot – sokat tanulhattam abból a munkamorálból, szakmai 
hozzáértésből és odaadásból amit Tanár Úr képvisel (régóta dolgozom Vele együtt, 
ezért jól is ismerem).</DIV>
<DIV>A felkért és összeállított csapat viszont rengeteget dolgozott. Neked is 
tudnod kell, hogy Veletek a pontőrökkel együtt a legkoraibbak voltunk a 
célban/terepen és volt több olyan nap amikor legutoljára jöttünk el. A 
felvezetés minden terepen két részletben valósult meg. A verseny előtti napon 
(vagyis a felvezetők még a nulladik napon és a pihenő napon is dolgoztak) az 
állványok lettek kihelyezve, mely komoly kihívást jelentett, hiszen a köves 
sziklás talajban utat találni a karónak nem volt egyszerű (nagykalapács, szúró 
karó). Minden nap sok pontot használtak a pályakitűzők és aránylag nagy 
területekre kellett pontokat kivinni. Az adott napi terepen való 
felvezetés/bontás és a következő napi előkészítés miatt a felvezető csapat két 
részre oszlott. A felvezetésben mindenki aktívan részt vett, ami után a 
fiatalabbak csoportja Mets Marci vezetésével a következő napi előkészületekre 
átvonult a másik terepre (tehát a csapat fele – volt dolguk bőven). A versenyen 
maradt felvezetők – ezúttal az “idősebbek” - pedig a célban segédkeztek, 
készítették elő a következő napi feladatot (térképek, állványok), illetve mentek 
a terepre – balesetet szenvedett sportoló(ka)t és kerékpárját behozni, 
frissítőt-élelmet vinni a pontőröknek, hibás SI dobozt cserélni, ... stb.</DIV>
<DIV>A gépezet jól működött! </DIV>
<DIV>Eddig a tények!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Az általad említett esetről meg nem nyitnék vitát. Az utolsó előtti napon 
valóban kevesen voltunk bontani. De ezt nagy hatékonysággal végeztük. Én például 
(akkor kb. 20 pontot szedtem be)vállaltam, hogy a saját személyautómmal a távoli 
pontokra elmegyek, hogy ne kelljen cipelni az nehéz vas állványokat és a 
legtávolabbi (ami Te voltál) pontőröknek ne kelljen gyalog több kilométert 
gyalogolni. A többiek futva és kerékpárral bontottak.</DIV>
<DIV>A pontőrök feladata pedig egyértelmű volt. Őrizni a pontokat. Addig amíg a 
felvezető/bontó nem megy érte. Ez volt utasításba adva. Független attól, 
mikor-hol-melyik terepen volt a verseny. A bontás meg csak a verseny 
lezárultával kezdődhetett meg. Azt pedig a verseny ellenőrző bírója jelzi mikor 
lehet bontani. Azt hiszem ebben semmi új nincs. Mi felvezetők/bontók nem 
henyéltünk, nem söröztünk a büfében, nem alukáltunk az árnyékban csak azért, 
hogy a pontőrök tovább “élvezhessék” a kánikulai meleget. Sőt! Pont az volt a 
cél minden nap, hogy a több órát a nagy hőségben kintlévőket mielőbb behozzuk. 
Mert ha a Te pontodnál nem jár senki sem, az még nem a verseny végét jelenti. 
Más is volt így a pontőrök közt, hogy órákig nem járt arra senki. (azt azért 
jegyezzük meg, hogy nem “eltávolodtál néhány száz méterre”, hanem összepakoltál 
és vissza indultál a célba. Ez azért mást jelent! Azt meg bontóként nem tudtam, 
hogy az adott pontokon ki a pontőr, kit keressek, sőt sokszor azt sem, hogy hol 
volt a pontőr helye, hiszen nem ismerhettem minden pontot.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>De a fentieket már elmondtam Neked. De látom még mindig nagyon zavar, hogy 
azt tettem szóvá, hogy miért is nem kéne ott hagyni a pontokat. (mert ugye a 
bontó személyzetnek a pontőrrel is el kell számolnia nem csak az állványokkal, 
SI dobozokkal – és ha elmegy onnan az őrző, hol is keressem?) Arról nem is 
beszélve, hogy a többi, nem tájfutó pontőrnek milyen példát mutatsz, 
mutattál!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Magam is csak egy apró fogaskerék voltam egy nagy gépezetben. Azt tettem 
amire kértek, amit vállaltam. Próbáltam maximálisan megfelelni. Ezek szerint nem 
sikerült.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Talán, ha egyszer ebben az életben végig követnéd mit jelent egy verseny 
előkészítése, szervezése, lebonyolítása, akkor nem vádaskodnál, nem kritizálnád 
jogtalanul (sokszor) mások munkáját! Mert ugye mindenki hibázhat, aki dolgozik! 
(persze ha jogos, akkor a rendező is szívesen elfogadja a kritikát)</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Üdvözlettel</DIV>
<DIV>Fehér Ferenc</DIV>
<DIV>az a bizonyos felvezető</DIV>
<DIV>(aki 1998-óta egy kivételével minden hazai világversenyen felvezetőként 
dolgozott)</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>ui: és a vonatodat is elérhetted valami oknál fogva!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV 
style="FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000; FONT-SIZE: small; FONT-WEIGHT: normal; TEXT-DECORATION: none">
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A title=gfkeri@gmail.com 
href="mailto:gfkeri@gmail.com">Kéri Gerzson</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Tuesday, October 16, 2012 8:29 AM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A title=miklos.mets@gmail.com 
href="mailto:miklos.mets@gmail.com">miklos mets</A> </DIV>
<DIV><B>Cc:</B> <A title=tajfutas@lazarus.elte.hu 
href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu">tajfutas@lazarus.elte.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Re: [Tajfutas]FW: Önkénteseket vár a mezei EB Szervező 
Bizottsága</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV 
style="FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000; FONT-SIZE: small; FONT-WEIGHT: normal; TEXT-DECORATION: none">Sziasztok!<BR><BR>Nos, 
én ide (a Tájbringa VB-re) is önkéntesnek jelentkeztem, lehet, hogy még a mezei 
EB-re is jelentkezem a kifogásaitok ellenére. Könnyebben teszem, mivel 
útiköltség számomra nem merült fel akkor sem, egyelőre még ezután sem. A VB-n a 
Miklós által felsorolt juttatásokról nem tudtam, ez csak jóval később, az 
esemény kezdete előtti napokban derült ki. Pénzt nem is fogadtam el a 
Tájkerékpár VB-n sem, a szállást pl. viszont természetesnek gondoltam, hogy 
biztosítják. <BR><BR>Az tart még vissza egy kicsit a jelentkezéstől, hogy nem 
tudom, képes leszek-e az elvárt fegyelemnek alávetni magamat. A Tájbringa VB-n, 
ahová 5 napra jelentkeztem közkatonaként (azaz közönséges pontőrként) 4 napig 
még fegyelmezetten megvártam, amíg megérkezik a bontás, bár úgy tűnt, hogy több 
esetben indokolatlanul későn érkezett. Az elutazásom napján, amikor a 
váltóverseny zajlott, és még aznap vissza kellett utaznom Bp-re, türelmetlenebb 
voltam. Mivel du. fél 4 és fél 5 között már kutya sem járt az általam őrzött 2 
pontnál, fél 5 tájban néhány száz méterrel eltávolodtam egy közeli ponthoz 
megnézni, hogy ottvan-e még pontőr, és helyén van-e pontja. Hátha csak 
véletlenül énhozzám nem jöttek még. Ezt követően már hamarosan megérkezett az 
úgy látszik, nagyon csekély létszámú pályabontó stáb tagja, aki egyébként az 
MTfSz elnökségének is tagja. Hogy akkor micsoda lebaltázást kaptam mások 
jelenlétében. Szóhoz sem tudtam jutni, hogy érveket hozzak fel a 
mentségemre.<BR><BR>Az előző napokon még én csitítottam a pontőrség zúgolódó 
tagjait, s magyaráztam nekik, hogy akkor is meg kell várni a bontást, ha netán 
már rég befejeződött a verseny, mert az SI dobozt, ami nagyon drága, esetleg el 
is lophatják illetéktelenek. A váltóverseny azonban, úgy informáltak, zárt 
katonai területen zajlott le, ott tehát lopástól kevésbé kellett 
félni.<BR><BR>Számomra ebből az a tanulság, hogy valószínűleg kevés ember maradt 
bontani. Ezért azt javaslom, máskor a hozzám hasonlóan rutinosabb tájfutó 
gyakorlattal rendelkező pontőrök bontási feladatot is kaphatnának a versenynapok 
végén. Telefonos kapcsolat amúgy is elvárás volt a cél és a pontőrök között, 
ezért telefonon oda lehet szólni, hogy "fogd a pontodat (pontjaidat) és gyere be 
a célba".<BR><BR>Terveztem, hogy részletesebben megírom az ott szerzett 
élményeimet a Tájfutó újságba, de egyéb elfoglaltságaim miatt ezt végül 
elvetettem.<BR><BR>Üdv:<BR>Kéri Gerzson<BR><BR><BR>
<DIV class=gmail_quote>2012. október 5. 19:24 miklos mets írta, <SPAN 
dir=ltr><<A href="mailto:miklos.mets@gmail.com" 
target=_blank>miklos.mets@gmail.com</A>></SPAN>:<BR>
<BLOCKQUOTE 
style="BORDER-LEFT: #ccc 1px solid; MARGIN: 0px 0px 0px 0.8ex; PADDING-LEFT: 1ex" 
class=gmail_quote>csak egy szösszenet a Tájkerékpár VB hasonló területéről, és 
  ez mind a 150 főre vonatkozott: (MM)<BR><BR>- Annak a rendezőnek, aki egy 
  teljes napot van, tudunk adni egy<BR>vacsorát és egy csomag hideg élelmet arra 
  a napra,<BR><BR>- aki 2 egymást követő napot van, annak 2 vacsorát, 1 reggelit 
  és 2<BR>hideg csomagot, e mellé szállást és szerény keretek 
  mellett<BR>valószínűleg 1500,- (vagy ha nem kér szállást, akkor 3000,-) 
  forintot,<BR><BR>- aki 3, vagy annál több napot van, annak vacsorát, reggelit 
  minden<BR>nap, plusz napközben hideg csomag élelmet, napi 1500,- (ha nem 
  kér<BR>szállást, akkor 3000,-) forintot és egy rendezői pólót,<BR><BR>- aki 
  több, mint 6 napot van, (19-én reggeltől, vagy korábban lent<BR>van), annak 
  mindazt tudjuk adni, mint az előbbi plusz még egy váltás<BR>pólót és 
  meghívást, a bankettre.<BR><BR>Kérlek adjátok meg, mekkora rendezői pólóra 
  lenne szükségetek!<BR><BR>Utazás:<BR>Szeretném megkérdezni, saját autóval 
  terveztétek-e Veszprémbe a leutazást?<BR>Ha igen, akkor van rá lehetőség, hogy 
  ha az autó 4, vagy több fővel<BR>jön, akkor ki tudjuk fizetni a 
  benzinköltséget.<BR>Ha nem saját autóval jönnétek, akkor megszervezzük, hogy 
  beférjetek<BR>valamelyikbe.<BR><BR><BR>
  <DIV class=gmail_quote>
  <DIV class=im>2012. október 5. 10:46 Nemesházi Lászlóné írta, <SPAN 
  dir=ltr><<A href="mailto:bnemeshazi@ujpest.hu" 
  target=_blank>bnemeshazi@ujpest.hu</A>></SPAN>:<BR></DIV>
  <BLOCKQUOTE 
  style="BORDER-LEFT: #ccc 1px solid; MARGIN: 0px 0px 0px 0.8ex; PADDING-LEFT: 1ex" 
  class=gmail_quote>
    <DIV lang=HU vlink="purple" link="blue">
    <DIV>
    <P class=MsoNormal><SPAN 
    style="FONT-FAMILY: 'Century Gothic','sans-serif'; COLOR: #365f91; FONT-SIZE: 10pt">Azért 
    keresnek önkénteseket, mert nem jár érte fizetség, de azért a szállást 
    étkezést megoldhatnák.<U></U><U></U></SPAN></P>
    <DIV>
    <DIV class=h5>
    <P class=MsoNormal><SPAN 
    style="FONT-FAMILY: 'Century Gothic','sans-serif'; COLOR: #365f91; FONT-SIZE: 10pt">Brigi</SPAN><SPAN 
    style="FONT-FAMILY: 'Calibri','sans-serif'; COLOR: #365f91; FONT-SIZE: 11pt"><U></U><U></U></SPAN></P>
    <P class=MsoNormal><SPAN 
    style="FONT-FAMILY: 'Century Gothic','sans-serif'; COLOR: #365f91; FONT-SIZE: 10pt"><U></U><U></U></SPAN> </P>
    <P class=MsoNormal><B><SPAN 
    style="FONT-FAMILY: 'Tahoma','sans-serif'; FONT-SIZE: 10pt">From:</SPAN></B><SPAN 
    style="FONT-FAMILY: 'Tahoma','sans-serif'; FONT-SIZE: 10pt"> Holluby Andras 
    [mailto:<A href="mailto:hollomester@freemail.hu" 
    target=_blank>hollomester@freemail.hu</A>] <BR><B>Sent:</B> Friday, October 
    05, 2012 10:41 AM<BR><B>To:</B> Nemesházi Lászlóné<BR><B>Cc:</B> '<A 
    href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu" 
    target=_blank>tajfutas@lazarus.elte.hu</A>'<BR><B>Subject:</B> Re: 
    [Tajfutas] FW: Önkénteseket vár a mezei EB Szervező 
    Bizottsága<U></U><U></U></SPAN></P>
    <DIV>
    <DIV>
    <P class=MsoNormal><U></U><U></U> </P>
    <DIV>
    <P class=MsoNormal><I>Milyen előnyöket kínálunk a 
    résztvevőknek?</I><I><BR><I>-   anyanyelvi szintű 
    nyelvgyakorlásra,</I><BR><I>-   ingyenes napi egyszeri étkezést 
    (beosztástól függően);</I><BR><I>-   az EB logójával ellátott 
    ruházat viselését;</I><BR><I> </I><BR><I>Mit kérünk a 
    jelentkezőktől?</I><BR><I>-    szálláslehetőségről, utazásról 
    való önálló gondoskodást;</I></I><BR> <BR><BR>Igazán 
    nagyvonalúak!!!  :-))<BR><BR>- Megengedett, hogy kinyisd a szád, és 
    mivel a jelenlévők többsége nem tud majd magyarul, ezt idegen nyelven 
    teheted.<BR>- Valószínűleg nem kapsz kaját, mert azt csak vezető beosztásúak 
    kapnak.<BR>- Hozzájárulnak, hogy felvegyed az EB-re készült ruhát, de a 
    munka végeztével vissza kell adnod.<BR>- Fektess be egy közepes összeget 
    abba, hogy hozzáférj a munkához. Azaz fizesd magadnak a szállást, 
    utazást.<U></U><U></U></P></DIV>
    <DIV>
    <P class=MsoNormal><U></U><U></U> </P></DIV>
    <DIV>
    <P class=MsoNormal>(feltehetően a munkáért pedig semmiféle napidíjat nem 
    adnak, mert arról egy szót sem ejtenek a szövegben)<U></U><U></U></P></DIV>
    <DIV>
    <P class=MsoNormal>De így is biztos sok balek megy 
    majd!<BR> <U></U><U></U></P></DIV>
    <DIV>
    <P class=MsoNormal>H.A.<U></U><U></U></P></DIV></DIV></DIV><SPAN><FONT 
    color=#888888>
    <P class=MsoNormal> </P></FONT></SPAN></DIV></DIV></DIV>
    <DIV>
    <DIV class=h5><SPAN><FONT color=#888888>-- 
    </FONT></SPAN><BR></DIV></DIV></DIV></BLOCKQUOTE></DIV><BR></BLOCKQUOTE></DIV><BR>
<P>
<HR>
_______________________________________________<BR>Tajfutas mailing 
list<BR>Tajfutas@lazarus.elte.hu<BR>http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas<BR></DIV></DIV></DIV></BODY></HTML>