Kedves Sporttársak!

Ezúton szeretnék hírt adni a budai Hármashatár-hegyen (Kecske-hegyi részén) a tavasz folyamán megvalósult Állandó pontos tájékozódási tanpályáról.

A tanpálya elsődleges célja, hogy sportágunk kipróbálását és népszerűsítését könnyen, széles körben, minden korosztály számára lehetővé tegyük, ugyanakkor az aktív tájfutóknak is kötetlen edzéslehetőséget kívánunk ezzel nyújtani.

Lehetőségienkhez mérten a kitelepített pontokat időszakosan ellenőrizzük, de sajnos megtörténhet, hogy egyes pontoknak idővel nyoma vész, aki ilyet tapasztal, kérjük jelezze felénk.

A tanpálya népszerűsítése céljából egy játékot is meghirdetünk, melynek részletei alább, illetve a mellékelt szórólapon olvashatóak. A térkép a www.tajfutas.hu/tanpalya oldalról szabadon letölthető.

Akinek módjában áll, kérjük terjessze ezt az új edzéslehetőséget iskolák, pedagógusok, sportszervezők körében is.

Üdvözlettel,

Nagy Krisztina

MTFSZ

Kalandos természetjárás a budai Hármashatár-hegyen

Kedves természetjáró Barátunk!

A budai Hármashatár-hegy felfedezésére hívunk minden természetkedvelő ifjat és idősebbet, családi, baráti társaságot vagy iskolai diákcsoportot, egyszóval mindenkit, aki szeret kirándulni és emellett szívesen kipróbálna egy érdekes tájékozódási játékot is. A budai Kecske-hegyen kialakított Állandó pontos tájékozódási tanpálya bárki által kipróbálható és teljesíthető.

A tájékozódási tanpályán 12 db erdei pont található (A-L-ig jelölve), egymástól különböző távolságokra. Ezek az erdei pontok a nagyobb turistautak mentén, de akár azoktól távolabb eső, rejtettebb helyeken bújnak meg. A pontokat térkép segítségével lehet megkeresni, amelyen valamennyi tájékozódási pont azonosító kóddal és pontmegnevezéssel együtt jelölve van.

A részletgazdag térkép – amit a tájékozódási sportolók (tájfutók, tájbringások) is használnak – segít a könnyebb, pontos tájékozódásban. A pontok megtalálása sem számban, sem időben nincsen korlátozva, mindenki a maga tempója, kedve szerinti útvonalon teljesítheti a tanpályát, tetszőleges sorrendben gyűjtheti be a pontokat.

JÁTÉK

Akik 2012. június 1. és 2013. május 31. között az info@tajfutas.hu e-mail címre beküldik bármelyik, tetszőlegesen választott 9 db erdei pont azonosítóját (minden pontról 1 betűt + 1 számot), azok között negyedévente értékes könyvjutalmat és térképcsomagot sorsolunk ki a JAFFA Könyvkiadó és a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség felajánlásával.

Az e-mailben kérjük megadni: név, iskola és osztály (diák esetén), életkor, elérhetőség, megoldások
A sorsolások időpontja: 2012. augusztus 31. | 2012. november 30. | 2013. február 28. | 2013. június 1.

A szerencsés nyerteseket a megadott elérhetőségükön értesítjük.

További információ kérhető:
Magyar Tájékozódási Futó Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3., III. em. 309.
info@tajfutas.hu | +36 70 3348 367 | www.tajfutas.hu

A Kecske-hegyi tanpálya megközelíthető:
BKV-val: Bp., I. ker., a Batthyány térről induló 11-es autóbusz Nagybányai úti végállomásától gyalogosan a Görgényi úton az erdei parkolóig.

Gépjárművel: Bp., II. kerület, Görgényi út végén található erdei parkolóig.

A térkép letölthető: www.tajfutas.hu/tanpalya oldalról, vagy előzetes egyeztetés után átvehető az MTFSZ irodájában.