<html><body bgcolor="#FFFFFF"><div>Szia Mozsár,</div><div><br></div><div>A leírtakkal egyetértek és "mission impossible" feladat az OB - népszerűsítő - válogató hármas elvárásnak maradéktalanul megfelelni. Főleg az utóbbit nem értem, miért pont a DO lett immár nem először kijelölve erre; éppen elég más versenyből lehetett volna választani.&nbsp;</div><div><br></div><div>Kíváncsiak vagyunk, hogy fogjátok megoldani azt, hogy az azonos pályákon futó fiú illetve lány kategóriákban induló aspiránsok egyéni képességeik szerinti "tiszta" eredményt érhessenek el. Vagyis a jól futó kisebbeknek ne legyen sportszerűtlen módon esélye arra, hogy - a percenkénti indulás miatt - a velük egyazon percben induló nagyobbakkal együttfutva érjenek el jobb eredményt azon válogatóbeli társaiknál, akiknek a sorsolás nem adott ilyen lehetöséget. Itt az a válogató miatti pályaazonosság a gond (és a sűrű program, ami miatt nem lehet időben széthúzni a mezőnyt, elkerülve a korcsoportok együtt-indítását). De az sem mellékes, hogy a DO kimenetelét is méltatlanul befolyásolhatja az, ha egy "szerencsés" de jöl futó "kezdő" kerül előnybe az együttindulás miatt.</div><div><br></div><div>Szerintem el kell dönteni, hogy mi a fontosabb, és annak alávetni a többi szempontot. De semmi esetre sem kellene gyanúra okot adó módon kényszerű komprmisszumokkal átvágni a gordiuszi csomót, mert ennek lehet a legjelentősebb negatív, elriasztó hatása. "Fair Play - The Only Way". &nbsp;<br><br><div>Üdvözlettel,</div><div>Kálmán</div><div><br></div></div><div><br>On 2010.05.12., at 1:00, Molnár Attila &lt;<a href="mailto:amolnar@btfsz.hu">amolnar@btfsz.hu</a>&gt; wrote:<br><br></div><div></div><blockquote type="cite"><div>

<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Kedves Gábor!</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma"></font>&nbsp;</div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Gyorsan 1-2 gondolat amíg a printer 
dolgozik így fél egy magasságában a váltó pályákkal ... (1 pálya 5,4MB és a 
rajtszámok miatt egyesével készül)</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma"></font>&nbsp;</div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Rendezéstechnikailag 
kivitelezhetetlen, hogy pályaadatokat adj meg egy értesítőben. Ez nem egy utcai 
futóverseny, ahol csak beszedi az ember a nevezési díjat és kiad egy rajtszámot. 
De jó is volna!</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Miért? Az értesítő 
kiadásakor&nbsp;sokszor még a jogerős engedély határozata sincs a kezedben, a 
terepen pedig bőszen dolgoznak a favágók és a térképjavítók. De van aki azt se 
tudja, hogy hol fogja megrendezni ...&nbsp;Jó esetben&nbsp;a verseny előtt 3-5 
héttel&nbsp;steckelsz (a DO-t március 21 körül&nbsp;csináltuk). 2-4 héttel 
előtte tudsz adni anyagot a birkának ellenőrzésre. És egy héttel pedig még 
térképen az apró&nbsp;javításokat korrigálod jó esetben (rosszban nem 
foglalkozol&nbsp;a hibákkal) - én pl. még pénteken du. leautóztam Szuhára és 
bele javítottam a terepbe itt-ott. Ma meg már a nyomda dolgozott a térképpel 
(vagy legalábbis remélem!).</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Persze ha van pénzed időben 
térképjavítót megfizetni (bár annyira be vannak táblázva, hogy hiába van pénzed 
rá, időben le kell kötni a kapacitást), vagy nem volt hosszú a tél, akkor lehet 
hozni rajta pár hetet. De mivel társadalmi munkában csinálja az emberek nagy 
része, ezért úgyis elcsúszol valahol időben ...</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Egy valamit lehet tenni, előzetes 
adatokat&nbsp;adsz meg. De tapasztalatból tudom, hogy úgy se lehet minden 
kategóriában betartani.</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">De megsúgom: ha arra hivatkozol egy 
rendezőnél, hogy nem erre számítottál, de ezt kaptad -&nbsp;akkor ingyen 
átraknak bármilyen kategóriába, ahol futni szeretnél.</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma"></font>&nbsp;</div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Diákolimpia, nekem valahol egy sötét 
ló. Elvárják, hogy OB színvonalon csináld, de ugyanakkor a szabályzat rengeteg 
pontját nem tudod betartani, mert annyira sűrű a program, vagy mert annyira sok 
a nevező. És ha már színvonal, akkor nem tudsz megfelelni a másik igénynek: a 
kezdő is végig tudjon menni. Például nem értem minek kell szalagos pályát 
csinálni? Aki nem tud végigmenni egy pályán, annak szerintem nincs helye 
egy&nbsp;ilyen versenyen. Emlékszem annak idején&nbsp;nem számítottam azért 
bénának, de nem indultam egyetlen DO sem egyéniben, mert nem tudtam az erős 
mezőnyben feljutni. (Na jó, egyszer feljutottam! De akkor meg a Vizes féle BTFSz 
tiltott el a nagy pofám miatt, mert nem maradtam csendben&nbsp;a VVK -n, hogy 
elbafarinották a váltót - el akarták tussolni ...&nbsp;a&nbsp; 
szemetek!)&nbsp;Most meg olyanok is feljutnak akik életükben nem indultak 5 
versenynél többön?</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Egy biztos: ez így nem jó. Vagy a 
válogatottak mellett minimális létszám jusson tovább a megyékből, vagy a 
válogatottaknak is keljen indulni. Esetleg legyen kikötve százalékosan, hogy 
milyen eredményt kell produkálnia annak aki tovább akar jutni ... 
variációkra&nbsp;rengeteg 5letem&nbsp;van.</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma"></font>&nbsp;</div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Ami várható hétvégén: egy szokatlan 
és érdekes helyen rendezett rövidtáv. Technikailag nehéz váltó (a terep se 
átlagos). És egy igen kemény normáltáv.</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma"></font>&nbsp;</div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma">Mozsár</font></div>
<div><font color="#000000" size="2" face="Tahoma"></font>&nbsp;</div>
<blockquote style="BORDER-LEFT: #000000 2px solid; PADDING-LEFT: 5px; PADDING-RIGHT: 0px; MARGIN-LEFT: 5px; MARGIN-RIGHT: 0px">
  <div style="FONT: 10pt arial">----- Original Message ----- </div>
  <div style="FONT: 10pt arial; BACKGROUND: #e4e4e4; font-color: black"><b>From:</b> 
  <a title="info@microprof.hu" href="mailto:info@microprof.hu">Erdos</a> </div>
  <div style="FONT: 10pt arial"><b>To:</b> <a title="tajfutas@lazarus.elte.hu" href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu"><a href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu">tajfutas@lazarus.elte.hu</a></a> </div>
  <div style="FONT: 10pt arial"><b>Sent:</b> Tuesday, May 11, 2010 11:36 
PM</div>
  <div style="FONT: 10pt arial"><b>Subject:</b> [Tajfutas] szabályzatok, 
  szokások, diákolimpia</div>
  <div><br></div>Alapjában inkább olvasni szeretem a listát - főleg, amikor nem 
  veszekedtek -, de most két gondolat kapcsán írnék is. Azért merek erre 
  vállalkozni, mert kellően új vagyok még a tájfutó társadalom tagjai között. 
  Lehet, hogy ez kicsit furán hangzik, de aki ebbe nőtt bele, 30-40 éve 
  csinálja, az természetesnek tart olyan dolgokat, ami kívülről érkezve furcsa. 
  Mindkét gondolat a diákolimpia kapcsán jutott eszembe, de már régóta 
  érlelődött.<br><br>Az egyik ilyen - a szabályváltoztatási hullámhoz 
  csatlakozva - a versenykiírás, nevezés, versenyértesítő ördögi háromszög 
  időbeli sorrendje és információtartalma. Nektek természetes, nekem szokatlan. 
  Számos olyan információt tudok meg az értesítőből rendszeresen, amit a 
  nevezéskor már szeretnék tudni. Például a hozzám hasonló hobbifutó élvezni 
  akarja a pályát, nem szenvedni vele. Izgalmas gyomorgörcs várni, jól 
  tippeltem-e meg a kategóriát, és nem azt látom-e a kiírásban, hogy a várt 
  adatok helyett mondjuk egy 320 m-es szint okoz álmatlan éjszakákat. Amikor 
  35Br-ben nevezek, 5300 m/125 m-es a pálya, F45-ben meg 5700/135. Ment volna... 
  Amikor ezen felbátorodva F45, akkor meg kapok mondjuk egy 6900/275-öt, 
  miközben a Br 4800/175. Na, ez kapufa. A pályaadatok és még számos olyan infó 
  van rendszeresen az értesítőkben, ami ahhoz kellene, hogy eldöntsem, el 
  akarok-e menni erre a versenyre, és melyik kategóriába nevezzek. Érdemes lenne 
  átgondolni, mi kerüljön a kiírásba és mi az értesítőbe. Utóbbiba már csak 
  olyan praktikus infóknak kellene szerepelni, mint pl. hogy ki lesz a szpíker 
  és hogy hol lehet átvenni a szállásjegyeket. Nyilván a pályaadoknál 
  értesítőben +-10-15%&nbsp; pontosságra gondoltam. <br><br>A másik magának a 
  diákolimpiának a funkciója. A döntőbe is rengeteg olyan gyerek jut be minden 
  évben, akinek ez a második versenye életében. Az első a megyei volt, ahol 3. 
  vagy 4. lett, mert a megyében 1 vagy 2 versenyző van abban a kategóriában. 
  Ezek az amatőrök életre szóló lendületet kaphatnak egy jó élménytől. Marci 
  fiam is így kezdte 2 éve, tavaly már 2. lett az F12 korosztályos ranglistán. 
  Remélem, csak nekem lett tele kicsit a gatyám a pályadatok és az értesítő 
  láttán, és kellemesen csalódok majd a versenyen. Mihókot ismerve nagyon bízom 
  benne, hogy így lesz. Remélem, nem bántó számukra félszem, mert nem ez a 
  célja. De olvastam néhány ijesztőt. Pl. nehéz a népszerűsítő, megszerettető 
  szándékot összeegyeztetni a válogatóval. IV, V kategóriában is lehetnek újak, 
  legyenek is. Nálunk pl. van olyan 16 éves fiú, aki először a megyein 
  versenyzett és bejutott. Ha nem esik le az életveszélyes sziklafalnál, akkor 
  kap egy többszörösen hurkos vonalvezetésű pályát - a két év alatt én még nem 
  láttam ilyent -, másnap meg 6 és fél kilit, 300 szinttel. Remélem, vasárnap 
  este úgy száll be a buszba, hogy imádom ezt csinálni, sosem hagyom abba. Ugye, 
  így lesz? Le mertem ezt írni, mert mondom, új fiú, még biztosan nem olvassa a 
  tájfutó listát :) Ő ne féljen, majd én.<br><br>A váltóról már csak egy 
  nyúlfarknyi gondolat: váltóliga, szerettessük meg a váltót - szombat délután 
  mindegyik fiú pályán 250-300 szint, másnap reggel meg topon kéne lenni, mert 
  jön az egyéni. Szerintem nem róható meg, aki rápihenne és inkább kihagyja a 
  váltót. Pedig a váltó, meg egyáltalán a csapatban szereplés szerintem csuda 
  dolog. És a kör bezárult, mert visszaértem a kiírás-nevezés-értesítő bűvös 
  háromszöghöz: ha előre ismeri mindenki a pályaadatokat, könnyebb eldönteni, 
  hány váltót nevezzen, nem vakrepülés az egész.<br><br>Jó tanár módjára, 
  tömören összefoglalva javaslataim: a versenykiírásban több infó legyen pl. a 
  pályák nehézségéről, legalább tájékoztató jelleggel (Mecsek Kupa váltóiról pl. 
  elég sok kiderült), másrészt a Diákolimpiának még az országos döntőjén is a 
  népszerűsítő jelleg domináljon, legyenek könnyebbek a pályák, fizikailag és 
  technikailag egyaránt.<br><br>Nagyon várjuk a versenyt, biztos vagyok benne, 
  csak én voltam szkeptikus, sütni fog a nap és mindenki boldogan, élményekkel 
  telve távozik majd.<br><br>Erdős Gábor<br><br>
  <p>
  </p><hr>

  <p></p>_______________________________________________<br>Tajfutas mailing 
  list<br><a href="mailto:Tajfutas@lazarus.elte.hu">Tajfutas@lazarus.elte.hu</a><br>http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas<br></blockquote>
</div></blockquote><blockquote type="cite"><div><span>_______________________________________________</span><br><span>Tajfutas mailing list</span><br><span><a href="mailto:Tajfutas@lazarus.elte.hu">Tajfutas@lazarus.elte.hu</a></span><br><span><a href="http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas">http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas</a></span><br></div></blockquote></body></html>