[Tajfutas] Mécs Laci emlékére

Szokol Lajos szokol at rubinpaprika.hu
2023. Dec. 12., K, 06:18:01 CET


Elment Dr.Mécs László!

A 70-es évek elején a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban 14 évesen
ismerkedett meg a tájékozódási futással (hozzám és Takács Ágihoz hasonlóan).
Rimóczy Károly tanár úr csapatából igazi tájfutó közösségből indultunk a ma
már nagyrészt megtett útra. Laci fájóan gyorsan az út végéhez ért. A
homályba vesző ifjúságunk idején sokat küzdöttünk  együtt a váltó és csapat
versenyeken. A gimnázium után a Kinizsi SE, majd 1976-ban a SZVSE
következett. Itt néhány évig még segítette feléleszteni, megalapozni az újjá
szerveződő tájfutó szakosztályt. Együtt toboroztuk az utánpótlást, köztük a
"kis" Gera Tibit. Az orvosi elvégzése után egyre ritkábban jött versenyezni
de mint ortopéd sebész évtizedeken keresztül hűségesen toldozta, foltozta az
egyre népesedő szakosztály tagjainak futó műveit. Laci fiatalon 66 évesen
halt meg hosszan tartó betegségben, melyet sajnos haláláig nem tudtak
diagnosztizálni. Amíg ereje engedte sokat túrázott, főleg a
Torda-Marosvásárhely környéki hegyekben. Mély fájdalommal osztozunk kedves
családja (három gyermeke és öt unokája) gyászában. 

Hajrá Laci! Ott fenn a Mennyek Országában!

Szokol Lajos

 

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20231212/3d053fa1/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról