[Tajfutas] eltévedt gyerekek járványos időben

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2021. Ápr. 25., V, 06:44:22 CEST


Kedves lista tagok, főleg egyesületi vezetők és edzők!
Valamint Nógrád Nagydíj rendezők!

Nyomatékkal kérem, magyarázzátok meg a gyerek versenyzőknek, hogy  nem
szerencsés, ha tájékozódási gond esetén oda szaladnak az idősekhez
segítségkérés céljából. Három ilyen esetem volt a Nógrád Nagydíj első
napján, helyesebben 2 olyan eset, hogy megpróbáltam segíteni, szemtől
szembe, együtt nézve a térképet. Persze mindketten maszk nélkül. Ilyenkor
nem gondolkodik az ember. Úgy láttam, nem számít, hogy a 19 perc győztes
idejű pályán értékes perceket veszítek. (Lehet, hogy csak fél vagy negyed
percet, mert ilyenkor az ember nem figyeli az idő múlását.) Lényegesebb
szempont manapság a coronavírus fertőzés veszélye.

Ezért arra kérjétek a gyerekeket, hogy ha valamelyikük elveszíti a
kontaktust a térképpel, akkor már ne a következő pontját keresse, idősebb
versenyzőt megállítva kérve segítséget, hanem adja fel a versenyt és inkább
a célba igyekezzen eljutni.

A szenior versenyzőknek pedig azt tanácsolom, hogy ne álljanak le még síró
gyerek esetén sem, hanem ehelyett az a segítségnyújtás helyes módja
szerintem, hogy mondjuk meg neki, kövessen pár méterrel utánam a célig
vezető hátralévő útvonalon. A tizenéves gyerek gyorsabb, mint a 70-75
fölötti szenior, ezért ha nem akar, nem marad le tőlünk.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, ezért befejezésül konkrétan felsorolom a
3 esetet.
1. Somlyóbánya beépített területén (Virág utca), ahol kicsit hosszabban
megálltam, mert próbáltam, de mégsem tudtam segíteni. (Ahol az utca alsó
szakaszát rendetlenül lerakott kövek és tégladarabok fedik.)
2. A 83-as kódú felé vezető ösvényen, ahol az ösvény elágazik egy metsződés
2 oldalára, a túloldali ösvényről kiabált át 2 gyerek, hogy tudnék-e nekik
segíteni. Itt természetesen nem mentem át a metsződés (a térkép szerint
időszakos vízfolyás) túloldalára, hanem vissza kiabáltam, hogy sajnos nem
tudok segíteni.
3. A befutó pontra vezető ösvényen, ahol már csak pár mp-re álltam meg,
hogy próbáljak segíteni. Mutattam a térképen, hogy melyik ösvényen vagyunk,
ami levezet a kihelyezett célba.

Üdvözlettel:
Kéri Gerzson
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20210425/2a34cb8f/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról