[Tajfutas] Bugár József MTFSz elnök levele a tájfutó társadalomhoz

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség iroda at mtfsz.hu
2020. Május. 5., K, 23:04:56 CEST


KEDVES TÁJFUTÓK! 

DRÁGA BARÁTAIM! 

A 2020-as évünk tájfutás-ügyileg sem úgy sikerül, ahogy azt elterveztük.
A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 50 éve alakult meg, e csodás
jubileum kapcsán ünnepelni szerettünk volna az év folyamán. Ehhez képest
a járvány okozta veszélyhelyzet következtében a teljes tavaszi
versenyszezon elmaradt és energiáinkat a kármentésre kell
összpontosítanunk. Szerencsére a Szövetség anyai helyzete az elmúlt 10
év gazdálkodásának eredményeképpen megfelelő, így a szakmai dolgokra
tudunk koncentrálni. 

Személy szerint Nekem is nagyon hiányoznak a versenyek, megyek amikor
csak tehetem, egy évben átlagosan több mint 50 alkalommal állok rajzhoz.
De az idő még nem érkezett el a versenyszezon újrakezdésére. A márciusi
elnökségi ülésen az MTFSz a versenyrendszerét (azaz bármiféle rangsoroló
verseny rendezését) 2020. június 10-ig felfüggesztette. A május 4-i
elnökségi ülésen a 170/2020 (IV.30.) számú Kormányrendeletben
bejelentett könnyítések alapján az Elnökség megtárgyalta és elvetette a
versenynaptár újranyitásának lehetőségét és a fokozatosság mellett tette
le a voksát. A versenyrendszerünkbe tartozó versenyeket tehát csak
június 10. után szabad rendezni (amennyiben azt a hatályos szabályok
továbbra is engedik). 

A 170/2020 (IV.30.) Kormányrendelet alapján az egyesületeknek az egész
országban lehetősége nyílik szervezett, akár csoportos edzések
megtartására. Azt javasoljuk, hogy Ti is ezzel kezdjétek a fokozatos
visszaállást. Fokozott figyelmet kérünk a higiéniai előírások
betartására: tartsatok egymástól megfelelő távolságot, mossatok kezet és
lehetőleg otthon öltözködjetek. A nagyobb egyesületeket kérjük, hogy
technikai edzéseiket az MTFSz eseménynaptárában is hirdessék meg nyílt
edzésként (leírva a térképhez hozzájutás módját is), hogy segítsük
azokat, akiknek erre nincsen lehetősége! Hogy az edzéseken futott
részidők, útvonalak összehasonlíthatóak legyenek, akár a RouteGadgetbe
is fel tudjuk ezeket tölteni! 

Ha a járványhelyzet úgy alakul (nem romlik), az MTFSz elnöksége nem
fogja meghosszabbítani a versenystopot és június 10-e után
újraindulhatnak a kisebb, majd fokozatosan a nagyobb versenyek is.
Természetesen a rendeletekben leírt szabályokat be kell tartani, melyek
közül talán a legnagyobb kihívást a rendezőknek a „zárt körülmények
biztosítása" fogja jelenteni - azaz nézők nem tartózkodhatnak a verseny
területén. Ezen kívül közterületen sem lehet egyelőre versenyt rendezni
(edzést viszont igen). Az MTFSz elnöksége május 11-én fog tárgyalni az
újratervezett országos versenynaptárról, amelyben a tervek szerint
minden Országos Bajnokság és sok, tavaszról elhalasztott verseny is
szerepel majd. Az első OB-ra optimáis esetben augusztus második felében
kerülhet sor. 

A versenyek veszélyhelyzetben történő megrendezéséhez várhatóan május
végéig az MTFSz Versenybizottsága és az Iroda ki fog dolgozni egy
útmutatót arról, hogy melyek a hatályos szabályok és jó gyakorlatok,
melyeket a versenyrendezőknek és a versenyzőknek ajánlunk. Azonban úgy
tűnik, hogy a városi versenyekről, büféről, mobil WC-kről és a helyszíni
eredményhirdetésről augusztusig le kell mondanunk! További
tájékoztatásért forduljatok bizalommal Less Áron főtitkárhoz, az MTFSz
iroda email címén! 

De a teljes újrakezdéshez az is kell, hogy a járványhelyzet augusztusig
ne romoljon. Ehhez pedig elengedhetetlen a Ti segítségetek, hogy addig
is tartsátok be a hatályos előírásokat! 

Remélem nyár végén már személyesen is találkozhatunk egymással! 

További kitartást kívánva, sporttársi üdvözlettel: 

_Bugár József_ 

a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnöke
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200505/8cb5ad9f/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list